Váratlanul – evolúciós ugrások az emberré válás útján

Váratlanul – evolúciós ugrások az emberré válás útján

 

Mottó: A bolygónk szellemi vezetői teljes mértékben bíznak az emberi faj végleges evolúciós győzelmében, mely együtt jár az eredeti tervek és életminták tökéletes kibontásával, végső érvényesülésével (65:5.4).

Mottó: „Az evolúció az emberi fejlődés szabálya (…)”. (49:1.4)

 

I.

Az anyagi mindenség nem véletlenül létezik. Az emberek sem a körülmények véletlen összejátszása révén jelentek meg a bolygónkon, s nem véletlenül nyitottak a teljesre, a tökéletesre és a végtelenre.

A lét és a nem lét között olyan szakadék húzódik, melyet csak a teremtő Isten képes áthidalni. Egy magasabb rendű állat egyedisége és egy értelmes ember személyisége között olyan minőségi különbség van az ember javára, mely csak az Isten ajándékozó magatartásával magyarázható. 

Az ember nem azért istenképű, mert az anyagi formája hasonlít az Istenre, hanem azért, mert képes az Isten megismerésére és őszintén törekedhet arra, hogy olyan jellemű legyen, mint a személyiségek Egyetemes Atyja. Az Istenhez való ilyen viszony kialakítására még a legtanulékonyabb állat sem képes, legyen szó bármely evolúciós bolygón élő állatról. 

Bár az isteni személyek elmeképessége az ember felett áll, azonban a gyakorlati együttműködésben társakként tevékenykednek. Hogy ez így van, bizonyítják a bennünk, velünk és értünk munkálkodó Gondolatigazítók – az Egyetemes Atyából való szellemi létállapotú istenrészek.

Az evolúció célja egy erkölcsi és szellemi értékű döntések meghozatalára képes, szabad akarattal bíró értelmes faj megjelenítése a növényi és állati fejlődés révén, melyek egyben természetes környezetet is biztosítanak az emberi lények számára.

 

1) „Az emberi élet számos vonása bőséges bizonyítékot ad arra, hogy a halandói létezés jelenségét avatott tervezés alapozta meg, hogy a szerves törzsfejlődés nem pusztán mindenségrendi baleset.” (65:4.3)

„Pontos rendszere, világegyetemi törvénye van a bolygói életterv kibontakozása menetének a tér szféráin. Nem az idő múlása, s nem a faj képviselőinek nagy mennyiségben való felszaporodása alkotja a szabályozó rendszert. Az egerek sokkal gyorsabban szaporodnak, mint az elefántok, az elefántok mégis gyorsabban fejlődnek az egereknél.” (49:1.6)

Alkalmazkodás és tökéletesedés – az élőlények erre való képessége nem véletlenszerű, hanem tervezett.

„Az élő dolgok és lények eredeti alkalmazkodás képességgel vannak felruházva.” (65:6.2) „A minden élő dologban meglévő elpusztíthatatlan erőfeszítések bizonyítják, hogy van bennük valamilyen belső törekvés a tökéletesedésre (…)” (65:6.2), mely kimutathatóan megnyilvánul

- a környezethez való igazodásban,

- a közösségi, szervezeti alkalmazkodásban és

- a magasabb szintű életvitelre való törekvésben.

Azt gondolom, hogy az alkalmazkodás képességében benne rejlik a tökéletesedésre való törekvés, a tökéletesedésben pedig benne van az alkalmazkodásra való igény is.

 

2) Az evolúciós élet fejlődése során megvalósult minőségi ugrások, az előre mutató tulajdonságokkal rendelkező új fajták és fajok hirtelen történő megjelenése nem a véletlen következménye. Az ilyen fejlődési irányt megjelenítő képességet szándékosan csomagolták bele azokba a sejtanyag mintákba, melyekből az adott evolúciós bolygó életrendje kibomlik, leszármazik.

„Egy evolúciós világ eredeti élet-sejtanyagának tartalmaznia kell a jövőbeni összes fejlődési út és minden további evolúciós változás és átalakulás lehetőségeinek teljes tárát. Az ilyen nagyszabású élet-átalakulási munkatervek sok, látszólag haszontalan állati és növényi létforma megjelenését is igényelhetik. A bolygón végbemenő evolúció e melléktermékei terv szerint vagy váratlanul csak azért jelennek meg a színen, hogy azután eltűnjenek, azonban e hosszú folyamatokban és azokon keresztül vezet a bolygók élettervének és faji rendjének a nyomvonala, melyet az eredeti formatervezők bölcsen és avatottan kidolgoztak. Az élőlénytani evolúció számos melléktermékére mind szükség van a magasabb rendű értelmes életformák végső és teljes működéséhez (…)”. (36:2.17)

Tehát a furcsa és régen kihalt életformák nem szeszélyből jelentek meg. „Az élő dolgok e különösnek tűnő törzsfejlődése végig célirányos terv szerint haladt (…)”. (65:3.1)

„Korszakról korszakra, az állati életnek alapvetően új fajtái jelennek meg. Ezek nem a kisebb változások fokozatos felgyülemlésének eredményeként fejlődnek ki; úgy jelennek meg, mint az élet kifejlett, új rendjei és hirtelenül tűnnek fel.” (58:6.3) Ez törvényszerű működés következménye.

Megállapítható az is, hogy az új, kívánatos fejlődési irány egyedei mindig elkülönülnek attól a lénycsoporttól, amelyből leszármaztak és saját fejlődési utat kezdenek.

Az ötödik korszakos kinyilatkoztatást átadók szerint az evolúció célirányos, a menete és több meghatározó tartalmi eleme pedig programozható. Így például előre meghatározható, hogy az adott bolygón

- mindig csak egy faj esetében jelenjen meg az emberi értelem (36:3.8; 65:1.8),

- az emberi értelem vízi, szárazföldi vagy repülő életmódra képes állati testben jelenjen-e meg (49:2.17),

- az emberi szabad akarat vagy a színes emberfajták ősei létezzenek-e előbb (65:4.7; 65:4.11),

- milyen legyen az emberi faj fájdalomtűrő és betegségekkel szembeni ellenálló képessége (49:4.6; 65:4.6),

- az emberi faj milyen tulajdonságokkal és képességekkel rendelkezzen más bolygók rokon sorozatú fajaihoz képest (49:5.29)? A hasonlóság legyen csak látszólagos, vagy az ilyen, különböző bolygókról származó rokon sorozatú fajok legyenek alkalmasak az egymással való keveredésre is?

„Amint valamely új világon az élethordozók sikeresen létrehoztak egy akarattal bíró lényt, amely képes erkölcsi és szellemi döntések meghozatalára, akkor és ott a munkájuk véget ér – teljesítették a küldetésüket; a továbbiakban már nem avatkozhatnak e kifejlődő életbe. Ettől kezdve az élő dolgok továbbfejlődésének azon sajátságok és irányzatok szerint kell folytatódnia, amelyeket a bolygón megteremtett élet képleteibe és mintáiba már átvittek vagy azokban létrehoztak.” (36:3.8)

 

3) A törzsfejlődés, vagyis az életformák megjelenése

- mindig lépésről-lépésre történő, fokozatos fejlődés eredménye (65:4.2),

- az egymástól való különválás irányába visz (65:4.2),

- változatos megnyilvánulású (65:4.2),

- terv alapján történő (65:4.2), ezért

- hirtelen megjelenő, minőségi változásokat is magában hordozó

- célirányos kibontakozás, mivel minden egyes evolúciós bolygó esetében az Istent megismerni képes ember megjelenését célozza.

A következőkben azt mutatom be, hogy a kinyilatkoztatók szerint milyen evolúciós ugrások vezettek az életminták hajdani megtelepítésétől az ember, majd pedig a színes emberfajták megjelenéséhez a bolygónkon.

 

II.

Az alábbiakban törekszem az emberre, mint további evolúciós kibontakozási lehetőséggel bíró fajra koncentrálni, ami azzal jár, hogy sok korábbi vagy ma is létező állat és növény faj nem, vagy csak érintőlegesen kerül említésre. 

Az élőlények törzsfejlődése szoros kapcsolatban van az adott bolygó fizikai viszonyaival is, melyet az élet előzetes tervezésekor szintén figyelembe kell venni: „(…) nem időzíthetjük az életfolyamatok kibontakozását gyorsabbra, mint amennyire azt a bolygó fizikai átalakulási folyamatai megengedik. Ki kell várnunk a bolygó természetes, fizikai fejlődését; a földtani evolúcióra semmilyen befolyásunk sincs. Ha a fizikai feltételek lehetővé teszik, akkor képesek lennénk elérni, hogy az élet teljes evolúciója jóval kevesebb mint egymillió év alatt végbemenjen.” (65:8.2)

A mi bolygónk esetében az első értelmes ember megjelenése 549 millió évet vett igénybe az élet-sejtanyag tengeri elhelyezését követően, és az ember evolúciója még tovább folytatódik.

 

4) Evolúciós ugrások – új minőségek a színes emberfajták megjelenéséig

 

a) A kezdetek

A bolygónkra vonatkozóan megtervezett életminta három, egymástól távol eső helyen került beültetésre a tengervízbe 550 millió évvel ezelőtt. 

„Az ember legelső ősei úgyszólván a tengerfenék sara és iszapja voltak azokban a pangó, meleg vizű öblökben és lagúnákban, melyek az ősi beltengerek kiterjedt partvonalai mentén helyezkedtek el”. (65:2.1)

 

b) A növényi és állati lét határán

450 millió „(…) évvel ezelőtt következett be az átmenet a növényiből az állati életbe.” (58:6.1)

A többsejtű tengeri növényi élet megjelenése és fejlődése olyan, a növényi és az állati szint határterületén élő lények megjelenéséhez is elvezetett, amelyek legjobban a mai szivacsokhoz hasonlíthatók (65:2.2).

 

c) A rákfélék, mint a gerincesek ősei

400 millió évvel ezelőtt, „[h]irtelenül és átmeneti ősök nélkül megjelennek az első többsejtű állatok. Kifejlődnek a háromkaréjúak, és korszakokon át ezek uralják a tengereket.” (59:1.4)

250 millió „(…) évvel ezelőtt jelent meg a halak családja, a gerincesek, mely az emberi előtti törzsfejlődés egyik legfontosabb lépése.” (59:4.9)

„Az ízeltlábúak, pontosabban a rákfélék voltak az első gerincesek ősei. A halak családjának előfutára pedig két módosult ízeltlábú ős volt; az egyiknél a fejet és a farkat hosszú test kötötte össze, a másik pedig egy gerinctelen, állkapocs nélküli előhal volt. De ezek a korai fajták gyorsan kipusztultak, amikor a halak, az állatvilág első gerincesei hirtelenül megjelentek észak felől.” (59:4.10)

 

d) A tengervízből a szárazföldre

210 millió évvel ezelőtt, amikor „(…) a tengerek szintje a legmagasabban állt, egy új evolúciós fejlődési lépés történt meg hirtelenül. Egyszerre csak megjelentek az első szárazföldi állatok. Számos, a szárazföldön és a vízben egyaránt élni képes állatfaj létezett. Ezek a levegőt lélegző kétéltűek az ízeltlábúakból alakultak ki, melyek úszóhólyagjai tüdőkké fejlődtek.” (59:5.5)

Az gondolható, hogy a szárazföldi állatok ott jelentek meg, ahol a vízi életfeltételek beszűkülése miatt egyes vízben élő állatok arra kényszerültek, hogy alkalmazkodjanak a mostohább szárazföldi viszonyokhoz. Ha viszont abból indulunk ki, hogy az élet fejlődésének programozott rendje van, és a szárazföldi állatok nem kényszer, hanem tervezettség alapján jelentek meg, akkor teljesen elfogadható az, hogy az állati létformák akkor jelentek meg a szárazföldön, amikor az óceánok szintje a legmagasabb volt. Ugyanis a bolygó fizikai körülményei „szívességet tettek” a szárazföldre készülő állatoknak. Az emelkedő tengervíz olyan messzire vitte be azokat a szárazföldre, amennyire lehetett, és a lassú vízszint csökkenés is azt segítette elő, hogy a szárazföldi léthez való alkalmazkodás minél könnyebb és sikeresebb legyen, hogy a régi táplálékforrások, ha csökkenő mértékben is, még elérhetők legyenek a lassan visszahúzódó tengervízben.

 

e) A békáktól a hüllőkig

210 millió évvel ezelőtt a „(…) halak családjából két különleges módosulat ágazott le, a békáké és a szalamandráké. A békák iránya lett az, amelyen az állati életben elkezdődött ama fokozatos elkülönülések sorozata, amely végül magának az embernek a megjelenésében tetőzött.” (65:2.6)

„A békáknak a hüllőkké való fejlődésében az első lépés a békák hanyatló korában Afrikában történt meg. És mivel a szárazföldek még mindig összeköttetésben voltak, e hüllő-előd teremtmény, mely levegőt lélegzett, az egész világon elterjedt.” (59:6.8)

 

f) A hüllők

140 millió „(…) évvel ezelőtt hirtelenül és csak mintegy utalásszerűen a megelőző korszakban Afrikában kifejlődött két elő-hüllő ősre, megjelentek a teljesen kifejlett hüllők.” (60:1.9)

A békákból kifejlődött hüllőkből, még a dinoszauruszként ismert fajták kipusztulása „(…) előtt megjelent a teljes madárvilág és az emlősök számos rendje.” (65:2.8)

„Bár már régen szétváltak útjaik, az eltűnő hüllők nagytestűsége az elefántban és a masztodonban tükröződik, míg a különleges formáik az ugráló kengurukban maradtak fenn.” (65:2.10)

Zárójelesen megemlítendő, hogy az ember további fejlődésre való képessége mellett a madarak azok, amelyek még részleges evolúciós képességgel bírnak (65:2.10).

 

g) A méhlepényes emlősök

55 millió évvel ezelőtt „(…) Észak-Amerikában hirtelenül megjelentek a méhlepényes emlősök, és eddig az időpontig ez jelentette a legfontosabb evolúciós fejlődést. Léteztek már a nem-méhlepényes emlősök korábbi rendjei, viszont ez az új fajta közvetlenül és hirtelenül fejlődött ki a már korábban létező hüllőősből, melynek leszármazottai végig a dinoszauruszok hanyatlásának időszakán át fennmaradtak. A méhlepényes emlősök atyja egy kis, igen eleven életet élő, húsevő, ugráló dinoszaurusz volt.” (61:1.2)

 

h) Az emberi irány korai emlősei

„Kevéssel több mint egymillió évvel ezelőtt hirtelenül megjelentek a méhlepényes emlősök észak-amerikai makifajtájának közvetlen leszármazottai, a mezopotámiai korai emlősök.” (62:2.1) Annak idején e makifajta a Behring-földnyelven át, vándorlás révén jutott el a ma Mezopotámiának ismert területre (65:2.15).

„Ezek eleven életet élő kis teremtmények voltak, a testmagasságuk nem érte el az egy métert; és bár nem állandóan a hátsó lábukon jártak, könnyedén fel tudtak egyenesedni. Szőrösek és elevenek voltak, és majommód érintkeztek egymással, de ellentétben a majomtörzsekkel, húst fogyasztottak. Csökevényes, szembefordítható hüvelykujjuk és a markolásra igen alkalmas lábujjuk volt. E ponttól kezdve ezen előemberi fajok fokozatosan kifejlesztették a szembefordítható hüvelykujjat, míg a nagylábujjuk fogásképességét fokozatosan elveszítették.” (62:2.1)

 

i) A közép- és a főemlősök

„Nagyjából egymillió évvel ezelőtt jelentek meg az emberiség közvetlen elődei három olyan, egymást követő hirtelen másulás (mássá válás) révén, melyek a méhlepényes emlősök makifajtájának korai törzséből eredtek.” (62:0.1) E változás agy és testméret növekedésben is megnyilvánult.

 

j) Az első emberi lények

Egy millió évvel ezelőtt, „(…) csaknem kilencszáz nemzedéknyi fejlődés után, mely mintegy huszonegyezer évet jelent a korai emlősök eredetétől számítva, a főemlősök hirtelenül két figyelemre méltó teremtménynek adtak életet, az első igazi emberi lényeknek.” (62:4.6)

 

k) A színes emberfajták megjelenése

500.000 évvel ezelőtt, a jég ötödik előrenyomulásának idején, egy új fejlemény gyorsította az emberi törzsfejlődést. Hirtelenül és egyetlen nemzedék alatt a hat színes fajta másulás révén kivált az őshonos emberi törzsből.” (61:7.4)

Az India észak-nyugati hegyvidékén egyetlen szülőpártól született „(…) tizenkilenc gyermek között öt vörös, két narancsszín, négy sárga, két zöld, négy kék és két indigó volt. E színek egyre erősebbé váltak, ahogy a gyermekek nőttek, és amikor e fiatalok később a törzsbeli társaikkal párosodtak, akkor minden utódjuk bőrszíne (…)” (64:5.3) a színes bőrű szülő bőrszínévé vált. 

Az eltérő bőrszínű csoportok sokasodni kezdtek, majd elvándoroltak. A színes emberfajták egy családból való leszármazásának ténye pedig már régen eltűnt az emberiség emlékezetéből, amit a bőrszín alapján elkülönült embercsoportok egymással való küzdelmei nagyban elősegítettek.

Ma és a jövőben a fejlettebb érzékű és értelmű emberek megjelenésének a fajon belül tovább kell folytatódnia. Az emberekben több érzék (49:4.3), és így több képesség is rejlik, mint amennyit ma tudatosan használnak. Az ember evolúciós fejlődése még nem zárult le. 

„Az Urantián az emberiségnek a jelenleg is rendelkezésére álló emberi fajtákkal kell megoldania a halandói fejlődés nehézségeit – a jövőben több emberfajta már nem fejlődik ki az ember előtti forrásokból. Ám e tény nem zárja ki az emberi fejlődés jóval magasabb szintjeinek elérését a halandói fajtákban még mindig meglévő törzsfejlődési lehetőségek értelmes támogatásán keresztül.” (65:3.6)

Záró gondolatok: A természet sok meglepetést tartalmaz ma is, ha nem a megszokott módon szemlélem. Ha például rátekintek egy barackfára a tavasz elején, akkor a kopár ágak láttán nem tűnhet törvényszerűnek, hogy rajtuk, a tavasz derekán rengeteg virág fog megjelenni. Aztán, ezeket az apró virágokat közelről szemlélve, szintén nem tűnik magától értetődőnek, hogy azok egy részéből a nyár végére jóízű őszibarackok lesznek.

Szerző
Év

Hozzászólások