Vissza a Forráshoz
I.
Pál Ferenc katolikus pap mindenki által hozzáférhető keddi előadásait hallgattam. A 2017.03.07-i alkalom során tizenhat pontban felvázolta azt is, hogy a tapasztalatai alapján mi tehetné eredményesebbé a papoknak az emberek számára végzett munkáját.
Hallás alapján leírtam Pál Ferenc javaslatait arra nézve, hogy honnan indulva és milyen irányba mozdulva lehetne eredményesebb a papi szolgálat az emberek között. Mivel nem írott szöveget vettem alapul, ezért a felvetéseket úgy rögzítettem, ahogy azok az értelmem számára megjelentek. Majd pedig – az ötödik korszakos kinyilatkoztatás tartalmait is figyelembe véve – leírtam azokat a gondolatokat, amelyek az alábbi tizenhat, jobbító szándékú szempont alapján felötlöttek bennem.
-
Fel kell hagyni azzal a felfogással, hogy az ember rossz – mindenki jó a létezése okán. Az emberek nem bűnösök, hanem sebzettek. Nem bűnösként élik meg magukat, hanem olyannak, akiknek hiányaik, elakadásaik, és szenvedéseik vannak.
-
Nem az a helyes kérdés, hogy mivel készüljön a pap a misére a hívek számára – hanem az lehetne megihlető és eredményes, ha úgy közelítene hozzájuk, hogy miként látja azokat, akikhez szólni akar.
-
Az embereket nem társas lényként – hanem önálló személyiséggel bíró egyénekként érdemes megszólítani.
-
Az egyének nem szeretik, ha mások mondják meg nekik, miként lehetnek boldogok – a szabad lényeket csak támogatni lehet azon az úton, amelyiken felfedezhetik a saját kérdéseikre a saját válaszaikat.
-
Az ember nem vallásos – hanem spirituális lény.
-
Az egyháznak nem elváró magatartást kellene tanúsítania a hívek irányában – hanem azt kellene keresni, hogy mire van szükségük az embereknek.
-
A pap vagy a lelkigondozó helyes hozzáállása a hívekhez nem az, hogy mit is mondjon nekik – hanem az, hogy mit tud tenni értük itt és most. Vagyis a tettek és a kapcsolatok, s nem kizárólag a szavak számítanak.
-
A pap ne csak a hívekhez tudjon szólni az ismert szóhasználattal – legyen képes a hívek közösségén kívüliek megszólítására és figyelmének felkeltésére is.
-
Nem a múltat és a gyökereket kell hangsúlyozni – hanem a jövőt és a gyümölcsöket.
-
Az Istent nem lehet eredményesen bemutatni az embereknek addig, amíg a pap a különböző szintű istenkapcsolattal bíró hívek nyitottságával és befogadó képességével nincs tisztában, amíg nem érzékeli a kapcsolódási pontjaikat. El kell fogadni, hogy minden ember a saját istenkapcsolatának a szakértője. Mindenki maga tudja, hogy az Isten milyen módon volt eddig jelen az életében.
-
Az eredményesség azt igényli, hogy ne a hívek alkalmazkodjanak az egyháziakhoz – hanem az egyháziak alkalmazkodjanak a hívek szellemi igényeihez.
-
A pap nem lehet személytelen, nem bújhat a hivatali és szertartási működés tevékenysége mögé – a híveket csak személyes példa által lehet szellemi gyümölcsök termésére buzdítani. Vagyis nem annyira a pap szavai, hanem inkább a tettei az eredményes ösztönzők.
-
Azon elvárást, hogy a hívő értse meg azt, amit a pap mond – fel kellene váltania azon hozzáállásnak, hogy a pap értse meg, hogy a hívőnek mire van szüksége.
-
Nem a papnak kell várnia, hogy a hívők keressék fel azért, hogy megtudhassák, miként kell élniük – hanem a papoknak kellene a híveket keresniük, hogy bemutathassák és elmondhassák azt, ahogy élni érdemes.
-
A keresztelés, a házasság és a temetés papi szolgálatait nem a különböző feltételek teljesüléséhez kellene kötni. A hívektől várt feltétel teljesítések helyett a papnak azt kellene keresnie, hogy mit tehet meg a híveiért úgy, hogy az ne kerüljön semmibe.
-
A papok rá vannak kényszerülve arra is, hogy a maguk fenntartásával foglalkozzanak, ez pedig gyengíti őket. Az igazán lényeges dolgoknak nem feltétele a pénz.
II.
Az Urantia írások szerint nincs eredendő emberi bűnösség. Az ember fejlődésre született. A tökéletesség nem az ember jelenlegi állapota, hanem a választható célja. Ennek elérése pedig még akkor is sok időt vesz igénybe, ha az ember tudatosan törekszik az összhang keresésére a lelkének felnövekedését segítő istenrésszel, a Gondolatigazítóval. Éppen ezért, még a legjobb esetben sincs tévedhetetlen, csak tapasztalva és gondolkodva fejlődő ember.
Az ötödik korszakos kinyilatkoztatás szerint az örök fejlődés nyitva álló lehetőség azok számára, akikben őszinte és pártatlan kíváncsiság ébredt az igazság, a szépség és a jóság isteni hatású tartalmai iránt.
Jézus nem csak azért született emberként, hogy tanítson az Isten Atyaságáról és az emberek testvériségéről, hanem azért is, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezzen, többek között arról, hogy miként tudja a legjobb módon az Isten családjába hívni az embereket. Jézus a testvéreinek mondta a követőit, és még az általa megszólított idegeneket is a barátainak nevezte, mert szerette volna, ha azzá válnak. Szívesen hallgatta az embereket és ritkán adott nekik tanácsot kérés nélkül. Csak azokat tanította, akik tanulni akartak tőle. Amit adott, ingyen adta, és az apostolait is önként való továbbadásra kérte. Jézus az Isten és az ember közötti viszonyt személyessé tette, és örömmel végzett különböző szolgálatokat az emberek számára. Az előtte állót mindig a legfontosabbnak tekintette, és a követőit arra kérte, hogy úgy szeressék egymást, ahogy ő szerette őket.
Jézus abból indult ki, hogy az új felismerésre tért emberek képesek segíteni magukon, és képesek segíteni egymásnak, ha vágy van bennük az igazság után és szeretet egymás iránt. Azzal, hogy az embert az Isten gyermekének mondta, az Istent szerető és megértő Atyaként mutatta be az ember számára. Olyan Atyának, aki barátként áll az ember mellett. Ezzel Jézus nem csak önbecsülést adott azoknak, akik a létezésük célját keresik, hanem hivatást is felkínált a számukra. Az emberi tökéletesedés hivatását. Ehhez célul a mennyei Atyát, magát pedig működési mintául állította.
Jézus tudta, hogy az emberi változás szabad akaratú döntések sorozata, amelyek az ember őszinte döntései által valósulnak. Ezért az Isten csak irányt mutathat, és támogatni is csak azt képes, aki kéri ezt.
Minden embernek vannak pillanatnyi igényei és örök igényei. Az Isten mindig az ember örök igényeinek kielégítése felől közelít az ember pillanatnyi igényei felé. Ez az Isten gondolkodásmódja. Ha az ember felveszi ezt a fonalat, akkor megtanulhat a fontos felől a kevésbé fontos felé közelítve, egyre jobb döntéseket hozni.
Mivel a személyek az Isten legnagyobb kincsei, ezért az emberi jóra törekvés akkor párosul az isteni nagyszerűséggel, ha az ember azt keresi magában, hogy mit tenne az adott helyzetben az ő mennyei Atyja, vagy az emberként élt Jézus. Az ilyen hozzáállás, és az a kérés, hogy a Te akaratod legyen meg, mindig a legjobb válaszok megtalálása felé vezeti az embert. Olyan válaszok és megoldások felé, amelyeket az ember utólag és emberi ésszel is a legjobbnak fog tartani a maga számára. Isten soha nem dönt a gyermeke helyett. De képes megmutatni, hogy mi a békét és örömöt adó.
Az Isten családjának működésmódjába nem illik bele a megfélemlítés vagy az erőszak, viszont beleillik azoknak az értékeknek a bemutatása és vonzóvá tétele, melyeknek megélése által az ember otthon tudja érezni magát még ebben a világban is.
Egy alkalommal Jézus példaként állított egy kisgyermeket az apostolok számára. A kisgyermekkel kapcsolatos általános emberi tapasztalat az, hogy tanulni akar a világról, ezért kérdezgeti azt a felnőttet, akit a bizalmába fogadott. Ennek során nyitottság van benne a szépre és a jóra, és lelkesedni is képes azért a jóért, amit megértett. Az élet apró dolgait úgy fedezi fel a maga számára – akár újra és újra – hogy örülni tudjon azoknak. Szükség esetén pedig annál keres támaszt, akitől ezt bizalommal remélheti.
A világ nem egyházi keretek között létezik, hanem az isteni fejlődés rendjében. A kereső ember tiszteletet érdemel, az Istent megismerni akaró pedig támogatást. Az Isten kész segíteni az embert, az ő szellemi gyermekét abban, hogy az életét jónak, szépnek és igaznak élhesse meg, de olyan korlátokat, melyek között az ilyen élet működőképes, csak a felnőtt ember szabhat magának felelősségteljes módon.
Jézus olyan szellemi mozgalmat indított el, melynek minden értelmes ember a temploma lehet.
Hozzászólások