A házasság, a család és az otthon szerepe az ötödik korszakos kinyilatkoztatás alapján
Mottó: „A polgárosodott társadalom csaknem minden maradandó értéke a családban gyökerezik. A család volt az első sikeres békés csoport, ahol a férfi és a nő megtanulta a kibékíthetetlen ellentéteik szabályozásának módját, miközben a gyermekeiket a béke megteremtésére tanították.” (68:2.8)
A hústestben élő embereknek három alapvető törekvése van, melyek az önfenntartásra, önmaguk átörökítésére és a maguk kedvére való létezésre irányulnak. Mindhárom törekvés ösztön alapú.
- Az önfenntartásra való törekvést a táplálkozás igénye és az életösztön mozgatja.
- Az átörökítésre való törekvés „(…) a nemi vágyból, az anyai ösztönből és az emberfajták nemesebb, gyöngéd érzelmeiből (…)” (69:1.4) táplálkozik. A mai házasság, a család és az otthon ezen emberi igények létezésén alapul.
- A maga kedvére való létezés belső forrása a hiúság és a büszkeség, melyek arra ösztönzik az embert, hogy az egyediségét kinyilvánítsa és önmagát elfogadtassa.
a) A házasság
A házasságot – és így a családot – a jövőben sem fenyegeti igazi veszély, mivel általánosan elmondható, hogy a férfiak és a nők sem a múltban nem akartak, sem pedig a jövőben nem akarnak egymás nélkül élni.
A földi házasságokat az emberek kötik, azokat nem az égben határozzák el. A házasságokért az abban élő embereknek kell felelősséget vállalniuk nem az Istennek. Az Isten nem tud felelősséget vállalni az emberi vágyak és az emberi szabad akarat működéséért. Az Isten azt tudja ígérni, hogyha valaki megismeri és elfogadja az emberi létezés eredetére és céljára vonatkozó isteni igazságokat, akkor az emberi kapcsolataiban is nagyobb felelősséggel fog részt venni, mivel az Istenhez való őszinte odafordulás képes bölcsességre vezetni a jóra törekvő embert. Jézus evangéliumának elfogadása „(…) a családi élet azonnali javulását eredményezi.” (177:2.6)
A tények azt mutatják, hogy „(…) egy jobb nemzet – vagy egy jobb világ – reménye az egyén fejlődésével és megvilágosodásával erősen összefügg (…)” (145:2.8).
Mivel az apa-gyermek viszonyra épülő jézusi evangéliumot csak azt követően fogják világszerte elfogadni, hogy a polgárosodott népek családjaiban több szeretet és több bölcsesség lesz (177:2.6), ezért nagy szükség van olyan személyekre, akik már most elfogadják a korszakos kinyilatkoztatók által kínált igazságokat és a szeretet bölcsességét választják.
A lét nagy kérdéseire vonatkozóan megismert igazságok és az Istentől való béke képes megszabadítani az embert a halálfélelemtől, miközben egyetemes értékeket tesz vonzóvá a számára.
Aki nem hisz az Isten által kínált igazságban, az a világegyetemet öncélúan akarja használni. Azonban az igazságot megismerő és abban hívő ember összhangot keres a világegyetem törvényeivel és azt nézi, hogy miként dolgozhat együtt az Istennel az embertársai javára.
Az emberek közötti házasságot Jézus értéknek tekinti. Egy alkalommal elmondta, hogy ő az Atya rendelése miatt nem házasodott meg, de ugyanez az Atya rendelte el a férfiak és nők teremtését is, akik ha szülővé válnak, azt a magas szintű szolgálatot vállalhatják fel, hogy a gyermekek teremtésében „(…) társaivá lesznek a menny és a föld Alkotóinak. Emiatt kell a férfinak elhagynia az anyját és az apját és emiatt kell hűen ragaszkodnia a feleségéhez, és emiatt kell e kettőnek eggyé válnia.” (167:5.7)
Mivel Pál személy szerint nem volt házasság párti, ezért a tanításába olyan tartalmakat is belevett, melyek nem voltak a jézusi örömhír részei. Ezért mondta ezeket: „Jó a férfiúnak asszonyt nem illetni.” „Mert szeretném, ha minden férfi úgy volna, mint én magam is”, „Mondom pedig a nem házasoknak és az özvegyeknek, hogy jó nékik, ha úgy maradhatnak, mint én is.” (89:3.6)
Mivel Pál tudta, hogy a nemi önmegtartóztatás tisztelete nem az Isten parancsa az emberek számára, ezért az előbbiek mellett szerényen megjegyezte azt is, hogy az ilyen tartalmú közlései a saját felfogásán és véleményén alapulnak (1 Kor. 7.).
Míg a nemi egyesülést az ösztön váltja ki, addig a házassági együttélést emberi törvények szabályozzák. A házasság a faj túlélésének társadalom részéről szabályozott formája.
„A szenvedély biztosítja, hogy a férfi és a nő összejöjjön, de a gyengébb szülői ösztön és a társadalmi erkölcsök tartják őket együtt.” (84:6.2) Az egyenrangú felek házassága emberi szempontból szent.
A férfi és a nő egyazon faj két különböző változata. A nézőpontjaik, a gondolkodásuk és az életmegnyilvánulásaik köre lényegesen eltér, ezért képtelenek egymást teljesen megérteni, azonban az adottságaikkal együtt „hatékony kiegészítői egymásnak” (84:6.7).
Mivel a házasság, a család, az otthoni munkamegosztás és a gyermeknevelés eléggé komoly kihívás a házasulandók számára, ezért javítaná a közös esélyeiket a házasság előtti felkészítés általánossá tétele. A házasság működőképessége nagyban függ attól, hogy milyen a házasulandók jelleme, illetve törekszenek-e annak formálására. Nyitottak-e a változásra, hol tartanak a személyiségük egyesítésében. Hajlandók-e kölcsönös engedményeken alapuló egyezségek kötésére, készek-e önmegtagadásra, önuralomra és odaadásra, valamint arra az önzetlenségre, melyet a gyermeknevelés kíván.
Egy házasság nem attól lesz jó, hogy egyházi áldással bír. Az persze helyénvaló, ha a házasulandók egy szép szertartás keretében kérik az Isten áldását és vezetését az életük új közös vállalásában.
A házasság nem csak utódnevelés. Magába foglalja az otthonépítést, a közös műveltség kialakítását és az önművelést is.
b) A család és az otthon
A férfiaknak tudomásul kell venniük, hogy az „(…) anya és gyermeke közötti kapcsolat természetes, erős és ösztönös (…)” (84:1.7), ami nem ellenük, hanem azért van, hogy a gondozásra szoruló gyermeknek legyen egy erős, ösztön által meghatározott szövetségese. Ez a faj túlélését szolgálja. E helyzet legjobb feloldása a férfi részéről az lehet, ha maga is részt keres és vállal a gyermek gondozásában, a vele való foglalkozásban. Persze, a nő anyai ösztönének működését is gátolhatja félelem, becsvágy, önzés vagy vallási meggyőződés.
A házasság, a gyermekek és a családi élet ösztönzőleg hat arra, hogy az ember természetében rejlő, de még kibontatlan magas rendű sajátosságok a gyakorlatban is megjelenhessenek. „A család jelenti a testvériesség alapvető egységét, melyben az összes ember közötti testvériség eléréséhez oly lényeges türelem, felebaráti szeretet, elfogulatlanság és béketűrés tanulnivalóit a szülők és a gyermekek a magukévá teszik.” (84:7.28)
A gyermek a családban kapja az első leckéit az erkölcsből és kezdi tanulni a kötelességeket, valamint az azok melletti kitartást. A gyermeki személyiség szintén a családban kezdi megtanulni a más személyiségekhez való elkerülhetetlen igazodást.
A kisgyermek az alapján kezd fogalmakat alkotni a világról, az életről, sőt a szellemi dolgokról is a maga számára, ahogy azokat család felnőtt tagjai előtte képviselik.
„A gyermek a világegyetemmel kapcsolatos első benyomásait az anyja gondoskodásából szerzi; a mennyei Atyára vonatkozó első eszméiben teljes mértékben a földi apától függ. A gyermek későbbi élete annak megfelelően lesz boldog vagy boldogtalan, könnyű vagy nehéz, hogy milyen volt a korai elmebéli és érzelmi élete, s éppen ezt befolyásolják az otthon közösségi és szellemi viszonyai. Egy emberi lény teljes későbbi életére óriási mértékben van hatással az, hogy mi történik a létezésének első néhány éve alatt.” (177:2.5)
A kisgyermeket egy szerető, elfogadó környezetben könnyen lehet a jóra ösztönözni. A tevőleges ösztönzések (127:4.2), melyek gyakorlati mintákkal is párosulnak, a gyermek jellemfejlődése szempontjából sokkal hasznosabbak, mintha tiltások közepette élne. A gyermek úgy képes műveltségre szert tenni, hogy elkezdi utánozni a szüleit. Azokat, akikben bízik és akikhez ragaszkodik.
A szülőnek nem annyira pénzen megvehető élvezeti dolgokkal és kényelemmel kell a gyermekét elhalmoznia, hanem élni segítő tapasztalatokat, életélményeket érdemes adnia, ugyanis a gyermeknek felelősségvállalást, a saját lábon való megállást kell megtanulnia.
A házasság, sőt az egész családi élet próbája az, hogy az együtt élők képesek-e bensőségességet teremteni. A család tagjai a bensőségesség és a meghittség megélése által érzik magukat e kisközösséghez tartozónak.
A család működését segíti, és a meg nem értettségből eredő szembenállások kialakulásának lehetőségét csökkenti, ha a szülők és a nagyobb gyermekek rendszeres időközönként őszintén megvitatják a családi természetű javaslatokat és szabályokat.
A sokgyermekes családoknál, a családi viselkedési szabályok szándékos megszegése esetén hasznos lehet, ha a vétő nagyobb gyermek büntetését a többi idősebb gyermek egyhangú döntése szabja ki (127:4.3).
Azon többgyermekes családokban, ahol a szülő a szabad idejét a gyermekeivel tölti (127:1.8), önkényesen nem fegyelmez, egységesen pártatlan elbánásban részesíti minden gyermekét, miközben érvényesíti az adott gyermek igényei szerinti személyes ráhatást is (127:4.4), számíthat arra, hogy a családja kedvelni fogja.
Mivel a társadalom a különböző családok együttes szervezete, ezért a jövő azon múlik, hogy az adott nemzedék hajlandó-e beruházni a további nemzedékek jólétébe. A család a társadalmi műveltség átadásának elsődleges helye. Az adott társadalom kultúrájának továbbadásában mindig is a család otthona lesz az alapintézmény (81:6.23).
A személyes viszonyokat tekintve, a mindenség családi mintára épül. Jézus mondja: „A mennyországban, melyet hirdetni jöttem, nincs magas és fenséges király; ez az ország egy isteni család. Az én Atyám és a ti Atyátok az egyetemesen elismert és fenntartások nélkül imádott központja és feje az értelmes lények kiterjedt testvériségének. Én az ő Fia vagyok, és ti is az ő fiai vagytok. Ezért mindörökre igaz, hogy ti és én testvérek vagyunk a mennyei országban, és annál inkább így van ez, hiszen a földi életbeli húsvér testben testvérekké lettünk.” (149:6.8)
A számmal jelölt idézetek és tartalmak forrása: Az Urantia Írások
Hozzászólások