Az első korszakos kinyilatkoztatás emberi fogadtatása

Az első korszakos kinyilatkoztatás emberi fogadtatása

1) A korszakos kinyilatkoztatások jelentősége

A személyeknek adott Gondolatigazítók és a bolygó társadalmainak ajándékozott, egymást követő korszakos kinyilatkoztatások az egyéni és a társadalmi fejlődés fényei, útmutatói. Nélkülük az emberek nem emelkedhetnek isteni magasságokba, a társadalom pedig nem érheti el a fény és élet korát. 

Míg a Gondolatigazító belső működése csak egyéni tapasztalás lehet, addig a korszakos kinyilatkoztatások tartalma a kortárs érdeklődők számára mindig hozzáférhető volt.

Minden eddigi korszakos kinyilatkoztatás újszerűnek tűnt az emberek számára. Ezt az is jelzi, hogy az ötödik korszakos kinyilatkoztatás tartalmainak megismeréséig, az átlagember számára elérhető írott és íratlan emberi emlékezet nem őrizte meg annak tényét, hogy az Isten korszakos kinyilatkoztatásokat ad az embereknek, és azt sem, hogy ilyenekből addig már négyet is kaptunk. Ennek az emberi „tudatlanságnak” a fő oka az első korszakos kinyilatkoztató Isten elleni lázadásának hosszan tartó hatásában keresendő.

Manapság, az ötödik korszakos kinyilatkoztatás terjedése nem kötődik nyilvánosan működő kinyilatkoztatóhoz vagy valamely intézményhez, viszont nagymértékben épít az emberek olvasni tudására, valamint a kinyilatkoztatás tartalmainak könnyű elérhetőségére. 

Egy korszakos kinyilatkoztatás kapcsolatot tart az evolúciós fejlődéssel és figyelembe veszi az adott korszak embereinek felfogóképességét. Az ötödik korszakos kinyilatkoztatást úgy adták át, amint azt az egyik fejlett polgárosodott embercsoport képviselői a XX. század első felének értelmi és szellemi színvonalán fogadni tudták. 

Minden korszakos kinyilatkoztatónak az a feladata, hogy az evolúciós fejlődést segítse elő. Vagyis azt, hogy az emberek számára fokozatosan válhasson természetessé az igazság ismerete, hogy a szellemi jelentéstartalmakat és értékeket az emberek a maguk fejlődő világának részévé tehessék.

Az Isten elleni lázadás hosszan tartó zavaró hatása miatt, az ötödik korszakos kinyilatkoztatás átadói arra kényszerültek, hogy egyszerre tisztázzanak távoli múltba nyúló és messzi jövőt érintő tartalmakat.

2) A Bolygóherceg és szakértő kísérete, mint az első korszakos kinyilatkoztatók

Az első korszakos kinyilatkoztató – a Bolygóherceg – és annak segítő kísérete, minden evolúciós bolygó esetében ősemberek által lakott világra érkezik. Bár a herceg nem látható az emberek számára, de az adott bolygó embereinek testi alakját megkapó törzskar tagjai igen. E láthatóságra szükség is van a terület lakóival való érintkezés érdekében.

A bolygónk első korszakos kinyilatkoztatójának, Kaligasztia Bolygóhercegnek az érkezése idején, az embereket a hagyományokhoz való szolgai ragaszkodás kötötte gúzsba. A vallási alapú hagyományoktól való eltérés félelemmel töltötte el a korai embereket. Az ilyen közösségi gondolkodásmódban nem igen volt helye az egyéni kezdeményező készségnek. Így az első korszakos kinyilatkoztató feladatai közé tartozott az értelmes egyéni kezdeményezések támogatása is.

„A herceg megérkezésekor csaknem félmilliárd fejletlen emberi lény volt a földön, és meglehetősen szórt eloszlásban népesítették be Európát, Ázsiát és Afrikát. A herceg székhelye, melyet Mezopotámiában létesítettek, nagyjából a világnépesség középpontjában helyezkedett el.” (66:0.2)

„Az akkori idők nagy kihívása az volt, hogy az ember vadászból pásztorrá alakuljon, annak reményében, hogy egykor majd békeszerető, letelepedett földművessé válik.” (66:3.2)

Az első korszakos kinyilatkoztató száz, emberi testet kapott segítője tíz csoportba szerveződve adott át életkönnyítő, közösségfejlesztő és vallási ismereteket az ősembereknek (66:5.2-66:5.31).

A világ ősi volta, az embercsoportok akkori állapota sokirányú fejlesztést igényel, aminek van egy minden evolúciós bolygón bevált természetes módszere.

Az embercsoportok rátermett képviselőit a Bolygóherceg földi, természetes módon felépített városában oktatják, majd ezeket az embereket fellelkesítve, tanítókként és vezetőkként visszaküldik a saját népük közé, hogy a tanult dolgokat továbbadhassák az övéiknek (66:3.8). Ezek az ismeretek nem csak szellemi igazságok, hanem a csapdakészítés, a vadállatokkal szembeni védekezés, az egészségvédelem és a törzsek közötti kapcsolatok ápolásának jobb módszerei is.

„Az egyes emberfajták esetében az idő próbáját kiállt, saját erkölcsöt türelmes munkával emelték magasabb szintre és fejlesztették tovább. Az Urantia egyszerű népe nem azért vitte a társadalmi hagyományait Dalamatiába, hogy ott lecserélje újabb és jobb szokásokra, hanem azért, hogy magasabb szintre emelje azáltal, hogy magasabb rendű műveltséggel kerül kapcsolatba és nemesebb elmékkel alakíthat ki társas viszonyt. A folyamat lassú, azonban rendkívül eredményes volt.” (66:6.5) A lényeg tehát az, hogy az őslakók maguk érezzenek késztetést a jobb irányú változtatásra, s ne kényszer hatására cselekedjenek.

A bolygók ősemberei – tapasztalva az átadott jobb módszerek hasznosságát – nyitottabbá váltak a nem látható Istenre vonatkozó ismeretek elfogadására is. A természetes módon átvett és alkalmazott hasznos szokások az idő múlásával fejlődésre ösztönzik az adott bolygó társadalmát. 

Minden korszakos kinyilatkoztatás esetében fontos az emberi minta. Az, ahogy a kinyilatkoztatók és a közvetlen követőik a koruk társadalmában élnek.

A herceg központi tanhelyén, a bolygó első, fallal körül vett városában a tanulók és a látogatók azt is láthatták, hogy az első korszakos kinyilatkoztató törzskarának velük levő tagjai felerészben nők, akik a férfi társaikkal egyenjogúan működnek.

„A herceg testtel bíró törzskarának tagjai olyan egyszerű és példás lakóhelyeket vezettek, melyeket azzal a céllal tartottak fenn, hogy ösztönözzék és kedvező irányban befolyásolják a világ társadalmi és oktatási központjában megfigyelőként jelenlévő tanulókat.” (66:7.3)

A hajdani kor nyitott gondolkodású emberei látták a fentről jött „istenek” életét, mely olyan volt, ami számukra is választhatónak, követhetőnek látszott.

Bár a gyakorlati élet kinyilatkoztatók által mutatott mintái előremutatók, a kinyilatkoztatott vallás korai törvényei között tiltó előírások is voltak, ugyanis a kinyilatkoztatók – hasonlóan a már létező ősi törzsi tabukhoz – tiltással igyekeztek leválasztani a hétköznapi életmegnyilvánulásokról a közösségellenes magatartásokat.

Az egyértelműség érdekében – figyelembe véve a korai emberek értelmi képességeit is – a kinyilatkoztatók arra kényszerültek, hogy arra is hangsúlyt tegyenek, amit nem szabad tenni. Ezek közé tartozott a ’ne szolgálj más istent csak a mindenek Atyját’, vagy a ’ne ölj’, és a ’ne lopj’ előírások (66:7.9-66:7.15). Egy kisgyermek is előbb fogja fel azt, hogy mit nem szabad, minthogy megértené azt, hogy mit miért hasznos vagy nem hasznos tenni.

„A talajművelés az evolúciós világokon létesülő fejlett polgárosodott társadalmak eredendő velejárója, és e parancs állt a középpontjában a Bolygóherceg és törzskara tanításainak ama háromszázezer év alatt, mely idő az Urantiára való megérkezésük és azon megrendítően szomorú napok között telt el, amelyeken Kaligasztia sorsközösséget vállalt a lázadó Luciferrel.” (66:7.19)

Az állattenyésztést bevezető program működőképes volt, bár igaz, hogy csak a központi város közelében. A hercegi központ közvetlen hatókörzete – maga az ország – csak mintegy 160 kilométeres sugarú körben terjedt ki.

A város közelében élők közül sok százan foglalkoztak állattenyésztéssel, néhányan pedig mezőgazdasággal és kertészkedéssel is (66:7.18).

A „(…) tanítók szándéka az volt, hogy az állattenyésztésen keresztül bátorítsák a mezőgazdaság majdani kialakulását. A városfalon belül kijelölt földterületek elég nagyok voltak ahhoz, hogy lehetővé tegyék az állatok legeltetését és a kertészkedést annak érdekében, hogy elláthassanak élelemmel mintegy húszezer fős népességet.” (66:7.1) Azonban a lázadás kitöréséig a város csak hatezer fős állandó népességig gyarapodott (66:7.20).

„Az Urantián a bolygói fejlődésre és kulturális haladásra kidolgozott tervek már jócskán a végrehajtás szakaszában voltak, igencsak kielégítően haladtak, amikor az egész vállalkozást meglehetősen hirtelenül és gyalázatosan derékba törte Kaligasztia csatlakozása a Lucifer-féle lázadáshoz.” (50:4.11)

Kaligasztia – a világunk áruló Bolygóhercege – aki szövetkezett Luciferrel, a csillagrendszerünk elárulójával, „(…) szándékosan és előre megfontoltan, módszeresen elferdítette és megmérgezte azokat a tanokat, melyeket abban az időben a bolygón működő tanhelyeken terjesztettek az egész Urantián. E tanhelyek összeomlása gyors és teljes volt.” (50:4.12)

„Dalamatia elestét követően a hűtlen törzskar északra és keletre vándorolt. A leszármazottaikat sokáig nodfiaknak nevezték, a lakóhelyüket pedig »Nod földjének« hívták.” (67:4.2)

A lázadás szükségszerűen leépítő volt a lázadókra nézve és megosztottságot hozott létre a bolygón élő emberek között. Sajnos, a lázadás eszméihez „(…) könnyű volt megnyerni a kezdetleges elmével rendelkező evolúciós halandók támogatását is.” (67:4.6)

„Kaligasztiának az a rendszere, hogy az emberi társadalmat késlekedés nélkül újjászervezi az egyéni és a közösségi szabadságról általa alkotott eszmék szerint, gyors és többé-kevésbé teljes kudarcnak bizonyult. A társadalom hamar visszasüllyedt a régi élőlénytani szintjére és a haladásért való küzdelem megint kezdődött elölről, nem sokkal azelőttről, ahol a Kaligasztia-féle rendszer a működését megkezdte, mert e felfordulás a világot mély zűrzavarba taszította.” (67:5.3)

3) A lázadás eszméiről

Az Isten ellen lázadók úgy akartak széleskörű saját jogokat – önkormányzatiságot és teljes szabadságot – hogy erre sem értelmileg, sem szellemileg nem álltak készen. 

Lucifer az elme tévedhetetlenségét vallotta (53:4.4) és azt képviselte, hogy 53:3.6 „(…) a felemelkedők az egyéni önmeghatározás szabadságát élvezhessék.” Továbbá határozottan elutasította a halandók felemelkedését segítő isteni tervet. 

Azonban a lázadók nem voltak képesek más, működő fejlődési rendet, de még békésnek mondható életrendet sem kialakítani. A lázadók az embert végtelenül magányossá tették, sőt mindenkit mindenki farkasává is, melynek belső gyötrelmeit csak valamilyen bódulat enyhítheti időlegesen.

Ma már tudjuk, hogy az Isten elleni lázadás nem építő párbeszéd, hanem rombolás. Az Isten ellen lázadóknak csak jól hangzó eszméik vannak a szabadságról, de szakértelmük egy másik, jól működő fejlődési rend megalkotására nem volt, nincs, és nem is lesz. Ez kétszázezer év után már kimondható, mint ahogy az is, hogy nincs olyan előre vivő út, amely az Isten által kigondolt fejlődési rendet felválthatná, helyettesíthetné. Lucifer azokat az eszméket tűzte a zászlajára, amelyek az isteni fejlődési rend útját végig járó emberek számára maradéktalanul megadatnak. Lucifer anélkül akarta a célban látni magát és a követőit, hogy erre felkészült volna.

Ne feledjük, a főlázadó nem valamifajta rabság ellen lázadt és a követői sem voltak elnyomás alatt, hogy lázadniuk kellett volna valamely bántó igazságtalanság ellenében. Az elnyomás éppen az isteni fejlődési rend hiányában jelenik meg, ugyanis az isteni fejlődési rend egymást szolgáló fejlődési út.

Mivel az Isten fejlődési rendje az életet szolgálja, így az ellene lázadók a pusztulás és a halál szolgáivá lettek. Nem az Isten tette őket ezzé, hanem ők saját magukat. A lázadók gondolkodása szerint, a teljes szabadság eszméje bármely személyt feljogosít arra, hogy más személyeket elnyomjon, kizsákmányoljon. A teljes szabadságban – ha nem tökéletessé lett emberek között valósul meg – nincs egyenlő esélyeket biztosító szabad verseny. Erről éppen azok gondoskodnak, akik korábbról való hatalommal és vagyonnal rendelkeznek a jelenben.

4) A lázadás lélektanáról 

Az önteltség az, ami vakká teszi az értelmet. Amikor az önteltség önáltatássá fajul, az ilyen személy magát már tévedhetetlennek látja. Meggyőzni őt a téveszméje helytelenségéről nem lehet. Itt nem egyszerű tévedésről van szó, hanem gőgös önfelmagasztalásról. Ez az állapot pedig sűrűn szokta igényelni az önigazolást, mely gyakran jár együtt mások, többnyire alaptalan hibáztatásával és megbüntetésének szándékával.

Az önteltség akkor válik pusztítóvá, amikor az ilyen ember már nem képes megérteni a sajátjától eltérő gondolatmeneteket, mivel nem képes az övétől eltérő gondolatok jelentését látni, azok értékét józanul mérlegelni. 

Amit az Isten ellen lázadó el akar venni az emberektől, az a fejlődési cél, vagyis a mennyei Atya valósága és a fejlődés tapasztalatával járó bölcsesség.

Az emberi értelem attól több az állati értelemnél, hogy képes az Isten felismerésére és az Istennel azonosított eszményképeknek a maga számára való akarására és a társai számára való felkínálására, továbbá képes a saját emberi tapasztalatainak bölcsességé alakítására. Erről az oldalról nézve, az Isten ellen lázadók mindent el akarnak venni az emberektől. El akarják venni tőlük az emberi eszményképek forrását azzal, hogy tagadják a mennyei Atya létét, és el akarják venni az emberektől a természetes fejlődéssel járó tapasztalás bölcsességét. Vagyis a lázadók nem akarják, hogy az ember az Isten fejlődő gyermeke legyen. A lázadók nem akarják megengedni, hogy az emberek megismerjék, megszeressék és válasszák az Istent. Az Isten ellen lázadók ezért nehezítik az emberiség anyagi, értelmi és szellemi fejlődését még ma is.

Ha az értelem nem lát tisztán és nem képes uralkodni magán, akkor az ösztönök lépnek működésbe. A lázadók az emberek ösztönvilágára építenek. Mivel a legjobbat nem akarják kihozni az emberből, ezért az állati eredetű ösztönök szabadságát hangoztatják. A lázadók szabadsága valójában abban áll, hogy a szellemi lények és az emberek – azon a szinten, ahol éppen tartanak – kiélhetik magukat, az erősebb pedig uralkodhat a gyengén.

Azért foglalkozom részletesebben az Isten elleni lázadással, mert ennek hatása végig húzódik az elmúlt kétszázezer éven és annak tevékeny erői nyíltan vagy a háttérből, mindig befolyásolták a többi korszakos kinyilatkoztatás hatását, azok tisztán való megmaradását, valamint az emberek közötti terjedését.

„A luciferi lázadásból eredő összes kellemetlen nehézség közül egyből sem támadt több bonyodalom, mint abból, hogy az éretlen evolúciós halandók nem képesek különbséget tenni az igaz és a hamis szabadság között.” (54:1.1)

„A szabadság végzetes, ha elszakad az anyagi igazságosságtól, az értelmi méltányosságtól, a társadalmi türelemtől, az erkölcsi kötelességtől és a szellemi értékektől.” (54:1.4)

„A zabolátlan saját akarat és a szabályozatlan önkifejezés egyenlő a legteljesebb önzőséggel (…)”. (54:1.5)

Ha a lelkünket, amely többre hivatott mint a bolygón való fizikai lét, nem engedjük fejlődni a szellemi irányába, miközben a testi-érzéki lehetőségeinket, melyek végső soron a lélek szolgálatára és a faj fenntartására hivatottak, a végletekig kihasználjuk, akkor ez visszaélés a kapott lehetőségekkel. S ha a lélek elsorvad, az egyén nem nyer semmit a földi életét követően.

A hamis szabadság képviselői a mások feletti uralmuk és befolyásuk tényével vakítják, bódítják magukat. Bár a gazdasági és a fizikai elnyomás nem gátolja meg a kizsákmányoltak lelkeinek továbbélését, azonban a velük szemben gonoszul viselkedők továbbélése igencsak veszélybe kerül.

Lucifer olyan szabadságot kínált a még nem tökéleteseknek, melyet csak a tökéletessé lett személyiségek tudnak úgy használni, hogy azzal ne okozzák a maguk és mások vesztét. Kezdetben Lucifer tűnhetett olyan botor szülőnek, aki kést, gyufát és pálinkát ad a kisgyermekei kezébe. Azonban Lucifer és a követői – így Kaligasztia Bolygóherceg is – tömeggyilkossá lett, amikor annak ellenére is erőltették a bajt okozó eszméiket a rájuk bízottakra, hogy láthatták ezen eszmék szenvedést és halált okozó hatásait. Lucifer és a követői esetében az önigazolás tettei a bűn tetteivé váltak.

5) Idővonal

a) ÖTSZÁZEZER évvel ezelőtt, a „(…) herceg törzskarának megérkezése mély benyomást tett az ott élőkre. Bár csaknem ezer évbe telt, amíg a hírük a távolabbi vidékeket is bejárta, a mezopotámiai központ közelében élő törzsekre óriási hatást gyakoroltak az Urantiára újonnan érkezett száz kísérő tanításai és tettei.” (66:4.1)

b) „Nagy felfordulás uralkodott Dalamatiában és környékén a lázadásra való felbujtást követően csaknem ÖTVEN évig. Kísérletet tettek az egész világ teljes és gyökeres átszervezésére (…)” (67:5.1). A kulturális haladás és a faji fejlődés új politikája az evolúció helyett a fordulat lett. 

„A Dalamatiában és környékén élő fejlettebb és félig kiképzett emberek között gyors változások jelentek meg a kulturális szintjüket illetően, azonban amint ezen új és a megszokottól alapvetően különböző módszereket a távolabbi népeken próbálták alkalmazni, annak leírhatatlan felfordulás és faji zűrzavar lett a közvetlen következménye. A szabadság gyorsan átalakult a korabeli kevéssé fejlett emberek szabadosságává.” (67:5.1)

„Röviddel a lázadást követően a zendülésben résztvevő teljes törzskar erős védelmi harcokra kényszerült a városért azokkal a félvad hordákkal szemben, amelyek megrohanták a falakat a szabadság azon tantételeinek eredményeként, melyeket úgy ismertettek meg velük, hogy arra még nem voltak felkészülve.” (67:5.2)

Kaligasztia lázadó törzskarát és azok csapatait nem az Atyához hűek csoportja űzte el a világunk első városából, hanem a saját jogokat komolyan vevő félvad törzsek zavarták el őket. Már ennek elégnek kellett volna lennie ahhoz, hogy a lázadók felismerjék – helytelen úton járnak.

c) Az Atya útjához hűek a lázadás kitörését követően „(…) visszahúzódtak az Indiától nyugatra eső hegyvidéki területre, ahol nem fenyegették őket a síkvidéken élő, összezavart emberfajták támadásai, és amely elzárt helyről tervezgették a világ rendjének helyreállítását (…)” (67:6.1).

A hűségesek, a lázadók működése mellett nem tudtak átfogó fejlődést biztosítani a bolygón, de sikerült több kisebb központot létrehozniuk, melyekben igyekeztek megőrizni a polgárosodott társadalom még megmaradt elemeit. A hűségesek földi vezetője Van volt, akiről a mai Törökország területén egy tó is el lett nevezve. 

„A lázadást követő EZER éven belül Vannak több mint háromszázötven fejlett csoportja működött szerte a világon. A polgárosultság ezen előretolt állásai leginkább a hűséges andonfiak leszármazottaiból álltak, melyekhez szangik fajták is, különösen a kék ember, valamint nodfiak keveredtek.” (67:6.6)

A szangik fajták alatt az ötszázezer évvel ezelőtt megjelent színes bőrű emberfajtákat kell érteni, akiknek első képviselőik egy fejlett andonfi családban születtek meg. A kék emberek mai kevert utódai a fehér emberek. Az andonfiak pedig az eredeti ősemberfajta, akiket az első férfi ősükről, Andonról neveznek így.

d) „TÍZEZER évvel a lázadást követően a hercegi igazgatásnak gyakorlatilag minden hasznos eredménye semmivé lett; a világ emberfajtái csak kevéssel voltak jobb helyzetben ahhoz képest, mintha e félrevezetett Fiú sohasem jött volna el az Urantiára.” (73:1.2) Csak a lázadók és az Atyához hűségesek között maradtak fenn a dalamatiai hagyományok és a Bolygóherceg műveltsége. 

e) „ÖTVENEZER évvel a bolygói igazgatási rendszer összeomlása után a földi ügyek úgy összekuszálódtak és olyan késedelmeket szenvedtek, hogy az emberi faj igen keveset javított azon az általános evolúciós helyzetén, mely Kaligasztia megérkezésekor állt fenn (…)” (67:7.3).

A lázadást követő hosszú időszakban „(…) a törzsek a vademberi lét és az erkölcsi megrekedtség fogságában tengődtek.” (73:1.1)

f) Az adatokból az látszik, hogy több mint SZÁZHATVANEZER évvel a lázadást követően, a Van és társai befolyása alatt működő települések száma hatvankettőre csökkent (73:2.3). Azonban az eltelt hosszú idő alatt a hűségesek – Melkizedek felügyelet mellett – tovább támogatták az emberi faj természetes evolúcióját, egészen addig, amíg a legfejlődőképesebb fajták el nem érték azt a szintet, mely már megalapozta a második korszakos kinyilatkoztató eljövetelét (67:6.7). 

6) Ami elveszett, nem valósult meg, illetve megmaradt a lázadás következtében

  1. Nem történt meg a nemek egyenlőségének megvalósítása, ami elengedhetetlen a családi viszonyok fejlődéséhez. (52:2.7)
  2. A törzsekben való gondolkodást nem váltották fel a nemzeti létezés kezdetei. (52:2.7)
  3. Nem alakult ki a letelepülést támogató mezőgazdaság, maradtak a vadászva vándorló törzsek és embercsoportok. (52:2.8)
  4. A letelepedés általánossá válásának elmaradásával sem az állatok háziasítása, sem a háziipari mesterségek nem fejlődtek a kívánatos mértékben. (52:2.8)
  5. Bolygói szinten nem történt meg a fejlettebb adottságú embercsoportok gyarapítása és a fejletlenebbek szaporodásának visszafogása, ami azóta is gyengíti az emberi faj élőlénytani, értelmi és szellemi jellemzőit (52:2.9; 51:5.4). Mindez három szempontból is hátrányba hozza az emberiséget. Társadalmi és gazdasági erőforrásokat köt le, lassítja és nem kívánt utakra viszi a fejlődést, illetve hátrányban tartja az emberiséget más evolúciós bolygók emberfajtáihoz képest. A lázadás miatt a Bolygóherceg nem készített elő fajnemesítési terveket a világunk vonatkozásában (51:3.4). A korszakos kinyilatkoztatók szerint: „(…) nincs jótékony hatása annak, ha az urantiai halandók fejlettebb fajtái párosodnak a fejletlenebb fajtákkal; az ilyen botor eljárás a világotok összes polgárosodott társadalmát veszélybe sodorná.” (51:5.7)
  6. Nem valósult meg a fejlődés több szabadidőt nyújtó változata, ami lehetőséget biztosított volna az elmélyült gondolkodásra és a társadalmi kérdések átgondolására. (81:2.2)
  7. A lázadást követő felfordulásban megsemmisült az emberiség első, kétmilliónál is több írást tartalmazó könyvtára. (66:5.9)
  8. Elveszett a Bolygóherceg látható törzskara részéről megalkotott 24 betűs ábécé is, és hosszabb időre elhalasztódott a bolygó közös, beszélt nyelvének megjelenése (66:5.10). A késedelmek miatt nem valósult még meg az emberfajták egységesülése és a közös vallás sem.
  9. „Az Első Forrás és Középpont (vagyis az Egyetemes Atya) igazi fogalmát az Urantián először Kaligasztia herceg törzskarának testtel bíró száz tagja hirdette. Ezen Istenségről szóló kinyilatkoztatás terjedése több mint háromszázezer éven át folyt, míg végül hirtelenül megszakította azt a bolygó elszakadása és a tanítási rendszer összeomlása. Van munkáját kivéve, a dalamatiai kinyilatkoztatás befolyásoló ereje gyakorlatilag elveszett az egész világ számára. Még a nodfiak is elfelejtették ezt az igazságot Ádám érkezésének idejére. Mindazok közül, akik részesültek a százak tanításaiban, a vörös emberek tartották meg azt a legtovább, azonban a Nagy Szellem felfogása már csak egy homályos fogalom volt az amerikai indián vallásban, amikor a kereszténységgel való kapcsolatfelvétel nagymértékben megtisztította és megerősítette azt.” (92:4.5)
  10. A „(…) paradicsomi Háromság megértéséhez vezető első urantiai kinyilatkoztatást (is) Kaligasztia herceg kísérete tette mintegy félmillió évvel ezelőtt. A Háromság fogalmának e legkorábbi formája mindörökre eltűnt a bolygón kitört lázadást követő zűrzavaros időkben.” (104:1.1)
  11. Mivel a lázadó Bolygóherceg nem támogatta a másodiknak érkező korszakos kinyilatkoztatót, hanem gáncsolta a működését (75:2.3), ezért a bolygónk esetében nem valósulhatott meg az első és a második korszakos kinyilatkoztató közös igazgatási rendje sem.
  12. Az igazság érdekében meg kell említeni, hogy a lázadó herceghez csatlakozó, majd emberileg szaporodó törzskar sok későbbi leszármazottja utóbb ellene mondott Kaligaszatiának, és „(…) sokat tettek az igazság és a pártatlanság bolygói fogalmainak fennmaradása érdekében. E hűséges örömhírhozók munkája segített megakadályozni azt, hogy a szellemi igazság teljesen eltűnjön az Urantiáról. E bátor lelkek és az ő leszármazottaik életben tartottak valamennyi ismeretet az Atya uralmáról és a világ emberfajtái számára megőrizték az isteni Fiak különböző rendjei által elrendelt sorozatos bolygói megítéltetések fogalmát is.” (50:4.13)

A bolygó egészét tekintve, az emberiség szellemi fejlődésének felemás voltát ma is jól jelzi az ősi félelmeken alapuló babonaság továbbélése (52:1.7; 52:2.4) és a szokásokhoz való erős ragaszkodás (66:6.2).

„A Kaligasztia-féle lázadás óta az Urantián megszületett minden halandó valamiképpen időbeli hátrányt szenvedett, de az ilyen lelkek jövőbeli jóléte a legkevésbé sem forgott örök veszélyben. Egyetlen személy sem kényszerül alapvető szellemi nélkülözésre egy másik személy bűne miatt. A bűn teljes mértékben személyes az erkölcsi vétkességet vagy a szellemi következményeket tekintve, függetlenül annak messze ható következményeitől igazgatási, értelmi és társadalmi téren.” (67:7.7)

Ma, az emberi önmeghatározás új tartalmainak bevezetésére, a kábítószerek használatának törvényessé tételére, az azonos neműek házasságának elfogadására, és az emberfajták szempontok nélküli összekeverésére irányuló törekvések olyan gondolkodást jeleznek, amelyek a régi Bolygóherceg jelenlétét (53:8.6) és működését igazolják.

A számmal jelölt idézetek és tartalmak forrása az Urantia könyv.

Szerző
Év

Hozzászólások