You are here

A lélegző világegyetem

Szerző:

Tárgykör:

Keletkezés éve:

Nyelv:

[A szerkesztő által rövidített, illetve módosított változat.]

A jelenleg uralkodó tudományos felfogás szerint a nagy világegyetem galaxisai egyre gyorsulva távolodnak – leginkább egymástól. Bár egy galaxis rengeteg csillagot foglal magába, a galaxisoknak, mint csillagcsaládoknak az egymástól való távolodását manapság úgy is szemléltetik, mint a sütőben sülő pite tésztájában levő meggyszemeket, amelyek az egyre duzzadó tésztában fokozatosan egymástól is távolodnak.

E felismerés alapján – amit bizonyos mérések is alátámasztanak – a legtöbb tudós úgy tartja, hogy a világegyetem tágul, mégpedig a „Nagy Bumm” idejétől fogva. A „Nagy Bumm” az anyagi világegyetem kezdetét jelöli, melyet Ősrobbanásnak is mondanak.

A táguló világegyetemmel kapcsolatban a következő alapkérdések merültek fel a tudományos világban:

  • Ez a tágulás a végtelenségig fog-e tartani?
  • Ha a tágulás esetleg valamikor megáll, akkor kialakul-e egy állandó nagyságú világegyetem?
  • De ha a tágulás után összehúzódás következik, elpusztul-e majd minden a nagy összezuhanásban, vagyis követi-e a „Nagy Bumm”-ot a „Nagy Reccs” is? [Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Vil%C3%A1gegyetem]

Érdekes módon azt a lehetőséget hivatalosan még nem vetették fel – legalább is én erre utaló közlést nem találtam – hogy a világegyetem jelenleg mérhető tágulása hátha csak olyan, mint egy belégzés, mely egy bizonyos határig nálunk, embereknél is természetes. Majd ezt a belégzési szakaszt követni fogja egy összehúzódás, egyfajta kilégzési szakasz, melyek így egymást váltogatva folyamatosan ismétlődnek.

Nem vagyok csillagász, és nem ismerem a vonatkozó szakirodalmat. Így nem tudhatom, hogy találtak-e a világegyetem táguló, majd összehúzódó folyamatára utaló jelet az ezzel foglalkozók, vagy ha találtak, azt a világegyetem ritmusos légzésére vonatkozó jelként értelmezték-e.

Ebből következően, az ötödik korszakos kinyilatkoztatásban olvasottakon kívül, eddig még nem találkoztam a lélegző világegyetemre vonatkozó közléssel. Vagyis azzal, hogy a nagy világegyetem időszakosan tágul, majd valamennyire ismét összehúzódik, hogy aztán ismét táguljon – lélegezzen.

Az Urantia írásokban többek között ez olvasható erről a folyamatról:

„A tér-lélegzés köreinek mindegyik szakasza egy kicsit több mint egymilliárd urantiai évig tart. Az egyik szakaszban a világegyetemek tágulnak; a következőben pedig összehúzódnak” [11:6.4], így „több mint kétmilliárd urantiai év szükséges a teljes tágulási-összehúzódási körhöz.” [11:6.5] (A kinyilatkoztatás 11. és 12. írásaiban bővebben is olvasható erről.)

Számomra a tér-lélegzése nem elmélet, hanem teljesen hihető működésmód. Sőt, több ennél – egy alkotó és fenntartó értelem létének bizonyítéka is.

Ugyanis, az anyagot magába foglaló tér ritmusos lélegzése és egy ősrobbanás által

  • „szétfröccsentett”,
  • „ki tudja hol áll meg”,
  • „ahogy esik, úgy puffan” anyagvilág között óriási különbség van.

Ha „az egész tér váltakozva hol összehúzódik, hol kiterjed” [11:6.1], akkor e ténynek szükségszerűen el kell gondolkodtatnia azt, aki maga is lélegzik, akinek a szíve dobog – hol kitágul, hol elernyed – és ezt tapasztalja a többi magasabb rendű élő rendszer esetében is.

Ha a nagy világegyetem lélegzik, akkor ez számomra egyet jelent. Azt, hogy éltetik. Az a véleményem, hogy a lélegző világegyetem ténye messze túlmutat az esetlegességen. Ha ugyanis a nagy világegyetem lélegzik, akkor az még véletlenül sem lehet véletlen. Szükségszerűen mutat célszerűséget, egy feladat érdekében való megfelelést, mely szervezést és törvényes rendet igényel.

Aki pedig egy ilyen működő rendszert képes kialakítani, és fenn is tud tartani, az bizonyosan nem akárki.

 


Creative Commons Licenc