Sokan lesznek vagy kevesen, akik igazán üdvözülnek?

Sokan lesznek vagy kevesen, akik igazán üdvözülnek?

Sokan lesznek vagy kevesen, akik igazán üdvözülnek?

Nemrég felhívták a figyelmemet az emberi továbbélésről szóló igen érdekes és tanulságos vitára, melynek során – többek között – kísérletet tettek arra, hogy valamiféle matematikai következtetésre jussanak az Urantián jelenleg élő emberi lények továbbélési arányával kapcsolatban.

E vita során fogalmazódott meg az a felvetés is, hogy az Urantián jelenleg élő azon halandók legnagyobb száma, akiknek esélyük van a továbbélésre, körülbelül 33 % lehet.

Ez a vita azzal az állítással indul, hogy „A továbbélési besorolást elérő személyek száma kevesebb lesz, mint 100 %. Ezzel mindannyian egyetérthetünk, mivel az Urantia könyv bizonyosan nem tanít „univerzalizmust”.

Az idők során sok filozófus és teológus foglalkozott az emberi továbbéléssel kapcsolatos spekulációkkal. A farizeusok azt tanították, hogy kevés lesz a férfi továbbélő – nő pedig egy sem. Egyes vallások az általános továbbélést tanítják az egymást követő és szinte végtelen sort alkotó reinkarnációk révén. Mások a hosszan tartó purgatóriumi tapasztalások általi fokozatos megtisztulást és egyre magasabb szintű szellemiesülést tanították. A kereszténységnél az unitárius-univerzalista egyházban jutott kifejezésre az Isten irgalmának ez a tana, mely magában foglalja minden halandó üdvözülését.

Mondanunk sem kell, hogy ez a kísérlet, mely az emberi továbbélést matematikai képletre – százalékokra – redukálná, teljes mértékben feltételezéseken alapul. Vessünk egy pillantást ezekre a feltevésekre.

1. feltevés

Itt van a Teremtő Fiú bizonyságtétele – azaz, hogy az örök élethez vezető út egyenes és keskeny, és az oda vezető kapu is szúk.

Csakhogy Jézus nem pontosan ezt mondta:

„Van nálatok egy másik mondás is, egy olyan, mely sok igazságot tartalmaz: az, hogy az örökkévaló élethez vezető út egyenes és keskeny, hogy az oda vezető kapu szintén szűk (…)” (166:3.3)

Itt Jézus egy ismert mondást használ tanítási célokra. Bár azt mondta, hogy ez a népi mondás sok igazságot tartalmaz, de azt már nem állította, hogy tényszerűen ez volna a helyzet, vagyis nem eredeti, személyes kijelentésként adta elő.

A Mester ezt a mondást szemléltetésül használja fel a tanításában, mint ahogy Péter is felhasználta a gazdag emberről és Lázárról szóló akkori történetet. Ez a történet jól szemléltetett bizonyos dolgokat, melyekkel Péter szeretett volna a hallgatóságára hatni, de ebből nem következik, hogy az apostol elfogadta vagy maga is felvállalta volna az összes többi olyan teológiai vonatkozást, amelyek ehhez a történethez kapcsolhatók. (ld.169:3)

Ha így nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy a továbbéléshez vezető út lehet „egyenes és keskeny”, de ez semmiképpen sem hitelesít semmilyen számszerűsítést azzal kapcsolatban, hogy a halandók hány százaléka jut el a továbbélésre.

A továbbéléshez vezető kapu is lehet szűk, de mivel maga Jézus ez a kapu, biztosra vehetjük, hogy elég széles ahhoz, hogy minden olyan halandót átengedjen, aki valóban meg akarja találni Istent, és be akar kerülni a Végleges Testületbe.

Mindenki, aki vágyik rá, megleli a belépést (ld. 166:3.5).

2. feltevés

„[A] romlásba vivő út széles, (…) és (…) sokan vannak, akik ezt az utat választják.” (166:3.3)

Ne feledjük, ez is a népi mondások körébe tartozik. Bár Jézus azt sugallja, hogy „sokan” választanak rossz utat, azt nem mondja meg, hogy hányan.

3. feltevés

Az istenimádat és a bölcsesség segédei. Az a feltevés is teljes mértékben spekuláció, miszerint a világunk lakosságának hatoda azért alkalmatlan mentálisan a továbbélés megtapasztalására, mert nem rendelkezik az istenimádat és a bölcsesség segédszellemével. Az ilyen lények azonban nem lehetnek emberek – ők a majomtörzsek ember előtti rendjébe tartoznának. Az ilyen lényeket imbecilliseknek nevezhetjük.

A nagy számú gyengeelméjű és retardált egyén bár nem éri el a normális szintet, de ettől még nem biztos, hogy emberi szintet el nem érők lennének. Tudhatnak valamit a jó és a rossz közötti különbségről. Lehetséges az is, hogy tiszta Igazítóval rendelkeznek.

Az ország építőiként a mi dolgunk a „jó hírek” terjesztése. Az Urantia kinyilatkoztatás célja valóban a „lelkek megmentése”. De hogy a ma élő halandók egytizede vagy háromnegyede lesz-e továbbélő, azt nem tudjuk – nem is tudhatjuk. Köznyelvi megfogalmazásban: „Nem a mi dolgunk.”

4. feltevés

Az a következtetés, hogy a világunk népességének hatoda „hitetlen, lusta és bűnös” és ezért nem képes a továbbélésre, ismét csak spekuláció. Hogyan is ítélhetnénk meg az ilyen személyek valódi késztetéseit?

Ezzel kapcsolatban talán érdemes felidézni egy részt az Urantia könyv 5. írásának első szakaszából:

„Ha egy ilyen emberi elme késztetése őszinte és szellemi, ha egy ilyen emberi lélek vágyik arra, hogy megismerje Istent és olyanná legyen mint ő, ha őszintén meg akarja cselekedni az Atya akaratát, akkor nincs olyan, a halandói fogyatékosságokkal összefüggő semlegesítő befolyás, sem olyan, a lehetőségek játékából eredő hatóerő, mely képes lenne megakadályozni az ilyen istenmód serkentett lelket abban, hogy a Paradicsom kapuihoz biztonsággal feljusson.” (5:1.7)

5. feltevés

Az a feltételezés, hogy a mai emberi faj harmada nem akar továbbélni, tiszta spekuláció. Nem adatott meg nekünk, hogy ismerhessük az embertársaink vágyódásait és legtitkosabb vágyait.

Ezzel kapcsolatban azonban elgondolkodhatunk az Urantia könyv 5. írásának ötödik szakaszában olvasható bátorításon:

Amikor az elme hiszi Istent és a lélek ismeri Istent, és amikor az Igazító támogatásával mind együtt vágynak Istenre, akkor válik a túlélés bizonyossá. Sem a korlátolt értelem, sem a képzettség hiánya, sem a kulturális szegénység vagy a romló társadalmi helyzet, sőt még az alacsony emberi erkölcsi értékrend (mely az oktatási, kulturális és társadalmi előnyök szerencsétlen okokból előálló hiányából fakad) sem képes érvényteleníteni az isteni szellem jelenlétét az ilyen szerencsétlen és emberi mivoltukban fogyatékos, de hívő egyénekben. A Titkos Nevelő jelenléte az emberben lehetővé teszi és egyúttal biztosítja a halhatatlan lélek növekedési és túlélési esélyét.” (5:5.13)

6. feltevés

Tapasztalt Igazítók. Az a tény, hogy egy „bizonyos Igazító”, aki az Urantián működik, 15 olyan elmében is lakozott az Orvontonban, akiknek nem sikerült a továbbélés (ld. 109:4.5), nem feltétlenül jelenti azt, hogy a más felsőbb-világegyetemekben szerzett tapasztalatai is hasonlók voltak – vagyis hogy 105 nem továbbélőben is lakozhatott.

Más felsőbb-világegyetemekben sok védence tapasztalhatta a Szellemmel vagy akár a Fiúval való eggyé kapcsolódást. Még a 109. írást fogalmazó Független Hírvivő is elismeri, hogy valójában nem tud az Igazító más felsőbb-világegyetemekben szerzett tapasztalatairól.

Nem lehet egyetlen Gondolatigazító tapasztalatai alapján megalapozottan általánosítani a halandók nagy világegyetemi, illetve urantiai továbbélésének kérdésében.

KÖVETKEZTETÉSEK

1. A spekulációk és a találgatások általánosságban helyénvalók. Az ilyen gondolkodás erősíti a képzelőerőt és tágítja a kozmikus (mindenségrendi) látómezőt. Láthatatlan és emberfeletti barátaink gyakran bocsátkoznak spekulációkba. Számos ilyen sejtést találunk az Urantia könyvben.

De meg kell kérdőjeleznünk az emberi továbbélés számszerűsítésével kapcsolatos spekuláció bölcs voltát és helytállóságát.

2. Ami az embertársaink benső életét és továbbélési képességeit illeti, a Mester arra intett minket, hogy: „Ne ítélkezzetek (…)” (140:8.12; 146:2.6; 156:5.9; 162:2.2; 174:0.2)

A Teremtő Fiú nem mond végső ítéletet a saját teremtményei fölött. Az ilyen megítélési feladatokat a felsőbb-világegyetem háromsági ítélőire ruházza át.

3. Az Istenség ítélkezői hozzáállása. A 2. írás 6. szakaszában egyebek mellett ezt olvashatjuk:

„Az isteni pártatlanságot nem szigorúan büntető igazságosság uralja; Isten atyaként meghaladja Istent, a bírát.” (2:6.6)

Mindig emlékeznünk kell, hogy a bűn tudatos – belátáson alapuló – helytelen cselekvés. Gondolkodjunk el azon, amit Jézustól olvashatunk a 180. írás harmadik bekezdésében:

„Ha nem tanítottuk volna nekik az igazságot, akkor a sok furcsa dolog, melyet műveltek, nem esne elítélés alá, de most, lévén, hogy megismerték a világosságot és mégis arra vetemedtek, hogy elutasítsák azt, már nincs mentség a viselkedésükre.” (180:3.2)

Úgy tűnik, hogy végső soron a felvilágosultságunknak megfelelően fognak megítélni bennünket. Nem vonnak felelősségre olyan dolgokért, amelyekre nincs rálátásunk.

4. Meglehet, hogy tévedek, de úgy gondolom, hogy az emberi továbbélés számarányaival kapcsolatos spekulációk már-már a felsőbb-világegyetemi ítélők hatáskörét érintik.

5. Teljesen helyénvaló az a felismerés, hogy egyes halandók továbbélők lesznek, mások pedig nem. De nem világos, hogyan is juthatnánk el oda, hogy e tényeket arányokra és százalékokra vetítjük.

6. Talán elég tudnunk annyit, hogy:

„Az Isten elméjében lévő terv az ő hatalmas területein élő minden teremtményére kiterjed, és e terv a határtalan lehetőségek, a korlátlan fejlődés és a végtelen élet örökkévaló célját foglalja magában.” (32:5.7)

7. Ugyanez a szakasz így folytatódik:

„A tökéletesedés iránti versengés már folyik! Belevághat bárki, aki akar, és bizonyosan győzelemre fognak vezetni minden olyan emberi lény erőfeszítései, aki részt vesz a hit és a bizodalom versenyén (…)” (32:5.8)

8. Nagyon figyeljünk oda erre a részletre a 40. írás ötödik szakaszából:

„Ami a halandói túlélési esélyeket illeti, egyet végérvényesen tisztáznunk kell: a halandói létezés bármely lehetséges szakaszába tartozó összes lélek teljesíteni fogja a túlélést, feltéve, hogy hajlandóságot mutatnak a bennük lakozó Igazítóval való együttműködésre és vágyat mutatnak Isten megtalálására és az isteni tökéletesség elérésére, még ha e vágyak csak a nyiladozását jelentik is azon fény kezdetleges felismerésének, mely »igaz fény, mely megvilágosít minden embert, aki a világba jön«.” (40:5.19)

9. Figyeljük meg azt a gondosságot, amelyet a világegyetemi ítélők a bizonytalan továbbélési tulajdonságokkal rendelkező halandókra irányában tanúsítanak. Gondolkodjunk el ezen a 112. írás ötödik szakaszából vett részleten:

„Ha valaha is kétely merül fel azzal kapcsolatban, hogy valóban tanácsos-e valamely emberi azonosságot a lakóvilágokba emelni, akkor a világegyetemi kormányzatok mindig az adott egyén személyiségének javára döntenek; habozás nélkül minősítik fel az ilyen lelket átmeneti besorolású lénnyé és továbbra is figyelemmel kísérik a megjelenő morontia szándékot és szellemi célt. (…) Ez nem jelenti azt, hogy az emberi lények egy második lehetőséget kapnak azt követően, hogy elutasították az elsőt. De azt jelenti, hogy minden saját akarattal bíró lénynek igazi lehetőség adatik arra, hogy egyértelmű, tudatos és végleges döntést hozzon.” (112:5.7-9)

10. Vessünk még egy pillantást az országba vezető „keskeny ajtójára”. Vizsgáljuk meg ezt a két részletet:

„Még ha az élet útjához vezető kapu szűk is, azért elég tágas ahhoz, hogy átengedjen mindenkit, aki őszintén be akar jutni, mert én vagyok az a kapu. A Fiú sohasem fogja megtagadni a bejutást a világegyetem bármely olyan gyermekétől, aki hit révén törekszik a Fiún keresztül megtalálni az Atyát.” (166:3.3)

„Kijelentem mindegyikőtöknek, hogy az Atya kinyitotta a mennyország minden kapuját mindazok előtt, akiknek van hite a belépéshez, és sem ember, sem emberek csoportja nem képes ezeket a kapukat bezárni még a legszerényebb lélek vagy a föld leghírhedtebbnek képzelt bűnöse előtt sem, ha az ilyen őszintén törekszik a bejutásra.” (147:5.6)

11. A továbbélés a tudatlanság, a kétségek és a bizonytalanság ellenére is elérhető. Gondolkozzunk el Jézus eme kijelentésén:

„A tudatlanság egyedül sohasem akadályozhatja meg a továbbélést; ugyanígy az összezavarodott gondolatok és a félelemteli bizonytalanság sem. Csak az Igazító vezetésének való tudatos ellenállás akadályozhatja meg a kifejlődő halhatatlan lélek továbbélését.” (110:3.5)

12. Egyes borúlátó bírálók a tizenkét apostol – az ország követei – közül kettőt talán nem is tartották volna továbbélésre képesnek.

„Ezek az [Alfeus] ikrek nem értették Jézus elméjét, viszont felfogták a közöttük és a Mesterük szíve között meglévő rokonszenvező kapcsolatot. Az elméjük nem volt valami felsőrendű; tisztelettudóan lehet akár butáknak is nevezni őket, de a szellemi természetükben valódi élményeket szereztek. Hittek Jézusban; az Isten fiai és az ország tagjai voltak.” (139:10.6)

Pedig ők is továbbélők lettek!

„[A]z Istenfiak természete olyan, hogy minden teremtett lénynek teljes értékű, egyforma esélyt adnak az üdvözülésre és a továbbélésre. Jézus azt akarta, hogy ne csak e világ halandói, hanem a megszámlálhatatlan más világról figyelők is megtudják, hogy amikor felmerül a kétely valamely teremtménynek az ország iránti odaadása őszinteségét és készségességét illetően, akkor az emberek Bíráinak állandó gyakorlata az, hogy teljesen elfogadják a kétséges jelöltet. Az örök élet kapuja mindenki előtt szélesre tárva áll; „jöjjön bárki, aki akar”; a hitet kivéve nincsenek megkötések vagy korlátozások azok számára, akik eljönnek.” (139:12.7)

Egy szó, mint száz:

„Az Atya Isten szereti az embereket; a Fiú Isten szolgálja az embereket; a Szellem Isten az Atya Isten megtalálásának egyre feljebb jutást hozó kalandjára készteti a világegyetem gyermekeit a Fiak Istene által a Szellem Isten kegyének segédkezésén keresztül kijelölt utakon.” (3:6.8)

 

Forrás:

 

Szerző
Év

Hozzászólások