Igazság, szépség, jóság és az Atya akarata

Igazság, szépség, jóság és az Atya akarata

Igazság, szépség, jóság és az Atya akarata

1.

„Az anyagi, evolúciós, véges teremtmények számára az Atya akaratának megélésére épített élet közvetlenül elvezet a szellemi felsőséghez a személyiségi színtéren, és az ilyen teremtményeket egy lépéssel közelebb viszi az Atya-Végtelen megértéséhez. Az ilyen Atya-élet az igazságon alapul, a szépségre fogékony és jóság-uralta.” (106:9.12)

Amikor az idő és a tér megszervezésének kalandja elkezdődött, az Isten egy tökéletlen világegyetemnek adott parancsot: „Légy tökéletes, miként magam is az vagyok.” Idővel a teremtés többi részével együtt elérjük a tökéletességet, és az igazság megélésével, a szépség megteremtésével és a jóságnak való megfeleléssel teszünk eleget a mindenek Atyjától eredő kiemelkedő jelentőségű és szerveződési jellegű felhívásnak.

Az Atya szabad akaratú cselekedete teremtette meg a világmindenséget, amelyben mi életet, szeretetet és szolgálatot vállalunk. Szabad akaratból való cselekedeteink összessége isteni értékekből teremti meg a lelket. A lélek ezután egyesül Istennel, hogy felfedezze a világegyetemet. Nap mint nap olyan értékeket választunk, amelyek aztán fokozatosan egyesítenek bennünket az Isten értékeivel: az igazsággal, a jósággal és a szépséggel – vagy pedig olyan döntéseket hozunk, amelyek mindettől elválasztanak. Minden lépésünk vagy összhangban van az Atya tökéletes akaratával, vagy éppen az ellenkezője annak. Az első lépést a paradicsomi tökéletesség felé itt, az Urantián tesszük meg, az első erkölcsi választásunkkal. Ennek hatására az isteni szilánk alászáll a Paradicsomról, hogy bennünk lakozzon. Isten e szilánkja ismeri a tökéletességhez vezető utat, amely a mi akaratunknak a szilánk forrásának akaratával való egyesülésén keresztül vezet vissza. A Bent Lakozóra való ráhangolódásunkon alapuló értékválasztások sorozatával végül és visszavonhatatlanul az Atya jószándéka felismerésének és megcselekedésének szenteljük az örök létpályánkat. De bennünk lakozik az Igazság Szelleme is – Jézus ajándéka az emberiségnek. Ez az ajándék mindig mutatja az Istenhez vezető utat. És ne feledkezzünk meg az angyalainkról sem, akik folyvást az Atya akaratának felismerésében és megcselekedésében való előrehaladásunk érdekében serénykednek.

„A kinyilatkoztatott igazság, a személyesen felfedezett igazság, ez az emberi lélek legnagyobb boldogsága; az anyagi elme és a benne lakozó szellem közös teremtménye ez. Az igazságot megértő és a szépséget szerető lélek számára a jóság iránti vágy és szomj biztosítja az örök üdvözülést, ami arra készteti ezt a halandót, hogy kitűzze az Atya akaratának teljesítésére irányuló egyetlen célt, hogy megtalálja Istent és hasonlóvá váljon hozzá.” (132:3.4)

Az Urantia könyv központi témája a szeretet Atyjának megtalálása, a tanulás, és végül az isteni akarat tökéletes megcselekedése. Ezáltal egyre inkább olyanok leszünk, mint az Isten. Azért teszünk így, mert felismerjük, hogy ha nem kerülünk összhangba az Atya akaratával, akkor az széteséshez, felforduláshoz és zűrzavarhoz vezet, mind személyes, mind társadalmi szinten.

Isten az egyetlen stabilizáló elem a kozmoszban (mindenségrendben), aki nélkül nem tudnánk létezni, nemhogy tökéletességet érhetnénk el az isteni akarat megcselekedésében. Az Atya jószándéka elleni totális lázadás a majdani biztos megszűnés jele. Ami valótlan, az nem válhat állandóvá egy tökéletesedő világegyetemben. Az életterv elutasításának logikus, elkerülhetetlen és elháríthatatlan következménye a pusztulás. Az egyetemes isteni harmónia szükséges, különben Isten nem kérné ezt tőlünk. Élvezd az utazást Agondonter, az Atya valószínűleg legalább annyira örül e szerepünknek, mint mi.

A személyes integritásunk megőrzése része az isteni akarat felismerésének és megcselekedésének. Ha önmagunkhoz őszinték, megbízhatóak és fegyelmezettek vagyunk, akkor felruházhatnak bennünket az Atya nagyobb hatalmával és felelősségével is. A személyes integritáshoz hűség és felelősségérzet társul, hogy mindig megéljük és terjesszük az igazságot, a jóságot és a szépséget a testvéreink között, és visszatükrözzük azt Isten felé. Mi vagyunk az Atya képviselői, nagykövetei és gyermekei. És ez a megtiszteltetés kötelezettségekkel, felelősséggel és kozmikus (mindenségrendi) felkészüléssel jár.

Nem egyszerű dolog felismerni az isteni akaratot egy rendezetlen, kísérleti és kétszeresen is vétkes bolygón. Az Urantián nincs láthatóan jelen az Isten jóakaratú kormánya úgy, mint azokon a bolygókon, amelyek nem szenvednek a vétkezés miatt. Világháborúk dúltak az emberi elmére irányuló isteni vezetés különböző értelmezései miatt. Valójában kevés háborút vívnak anélkül, hogy mindkét fél ne kérné Isten áldását. A vezetés minőségét alaposan meg kell vizsgálni és bölcsen kell értékelni egy olyan kultúrában, amelynek gyermekei úgy nevelkednek, hogy az igazság, a jóság és a szépség csak csekély darabkáit ismerik.

Az Atya tökéletes akaratának megcselekedésére törekedve talán a kötelesség első mérföldjét is megtesszük a másokkal való törődésben. A kötelesség azonban gyakran elfásulással és kellemetlenségekkel jár. Az Atya akaratának teljesítése a legtöbbször élvezetes – érzelmileg és szellemileg megelégedést hozó. A kötelesség tudatosításának lehet helye a nevelésben, de az Atya a cél elérését illetően tökéletes, örömteli és kreatív részvételt von maga után. Az isteni akarat megélését, a jószolgálatot nem a kötelességtudat, hanem az Istennek való tetszés és a mindenségrendi családunk segítésének szeretete ösztönzi.

Egy nagyszerű Atyára és egy sokszínű családra van szükségünk ahhoz, hogy az Isten tökéletes akaratának az időben és az örökkévalóságban megfeleljünk. A más felemelkedőkkel kapcsolatban való működés a Paradicsom bölcs politikája. A kozmosz rendszere szerint úgy teszünk szert arra, amire nekünk szükségünk van, hogy másoknak megadjuk azt, amire nekik szükségük van, akár a tökéletességig. Végül azért akarjuk majd megcselekedni az Atya akaratát, mert felfedezzük, hogy Isten olyan mélyen, személyesen és bensőségesen szeret minket, hogy az isteni akarat megcselekedése nemcsak az üdvösségünk részévé válik, hanem a leghőbb vágyunkká, a legnagyobb kívánságunkká, a legkedvesebb örömünkké és az örök késztetésünkké.

„Bizony, bizony mondom nektek, amikor az Atya akarata a ti törvényetek, akkor aligha vagytok az országban. De amikor az Atya akarata valóban a ti akaratotokká válik, akkor igazán az országban vagytok, mert ezáltal az ország megérett tapasztalássá lett bennetek. Amikor az Isten törvénye a ti törvényetek, akkor nemes rabszolga alattvalók vagytok; viszont amikor hisztek az isteni fiúi elismerés ezen új örömhírének, akkor az Atyám akarata a ti akaratotokká válik, és ti felemeltettek az Isten szabad gyermekeinek, az ország felszabadult fiainak magas rangjára.” (141:2.2)

Jézus egy sokoldalú eszközt hagyott ránk, az „aranyszabályt”. Ha egy felemelkedő nem tudja másképp felismerni az isteni akaratot, akkor az a kérdés, hogy „Mit tennék fordított helyzetben?”, megvilágíthatja az utat. De ennek az aranyszabálynak vannak előfeltételei. Szellemtől született bölcsességgel és isteni ráhangolódással kell átitatódnia, hogy a helyzetet tartósan lehessen kezelni. Az aranyszabály akkor eredményezi a legtöbb jóságot, szépséget és igazságot, ha az Istent az életük középpontjába állító teremtménygyermekek hittel alkalmazzák. Isten jósága erkölcsi igazodási középpontot jelöl ki a világegyetem számára, az aranyszabály pedig isteni erkölcsi mércét szolgáltat hozzá.

A legmagasabb rendű erkölcsiség, amit elérhettek, nem más, mint Isten akaratának megismerése és megcselekedése. De az általánosan elfogadott, földi erkölcsi fokmérő nem az Atya mércéje. Az igazi erkölcsöt akkor ismerhetjük meg a legjobban, ha megismerjük az Istent, aki a gondolatainkon keresztül él és munkálkodik a megvilágosodásunkért. A Gondolatigazító jóindulatúan az Isteni Akarat irányába igazgatja a gondolkodásunkat, de csak annyira, amennyire engedjük. Az Igazító első lépésben alárendeli az akaratát a miénknek, s azután a tapasztalat, a szeretet és a nevelés révén a másik irányú alárendelés is igazzá válik.

Az Atya minden alkalommal kockázatot vállal, amikor a felemelkedő teremtményeknek szabad akaratot adományoz. Ezért az Isten olyan Fiakat küld, mint Jézus, hogy megállapítsa az igazság, a szépség és a jóság felső határát, amely az emberi szabad akarat által kifejezhető. Jézus Isten élő akaratává vált, húsvér testben, még egy kétszeresen vétkezett világban is. A Jézus által az Atya akaratának tökéletes megismerésére és megcselekedésére mutatott, mindennél nemesebb példája előkészítette az utat minden más számára, hogy megtalálják a tökéletességet. Egyetlen teremtmény sem tudja megkerülni a Teremtőnket, de nem is akarjuk megkerülni. Ez megmagyarázza, hogy Jézus miért jelentette ki, hogy ő az élő út. Az Ő Igazság Szelleme ismeri az utat.

Közvetlenül azelőtt, hogy Jézus elhagyta volna az Urantiát, azt mondta: 

„Az Igazság Szelleme, melyet nektek adományozok, vezetni és vigasztalni fog titeket és végül elvezet benneteket a teljes igazságba.” (180:4.2)

Az Isten tökéletes akarata mindenben benne van, amit csak teszünk, de különösen ott van a szándékainkban. Atyánk tudja, hogy ebben a létszakaszban még nem vagyunk tökéletesek, ezért a szándékok válnak az isteni akarat teljesítésének mércéjévé. A régi állítás, miszerint a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve, két szempontból is téves: egyrészt nincs pokol, másrészt a jószándék a Paradicsomba vezető út. A jószándék és a tökéletlenség együttesen olyan hibákat eredményez, amelyekből végül bölcsesség születik. Az elkövetett hibák kemény leckéiből, az isteni akarat elmulasztásából vagy félreértelmezéséből tanulva korrigáljuk az irányt. Ez egy gyönyörű válasz, amit az Atya felhívására adunk, hogy tökéletesítsük magunkat a térben és az időben, hogy eljussunk az igazság teljességének megismerésére.

„Ha bárki az isteni akarat megcselekedése mellett dönt, meg fogja ismerni az igazság útját.” (102:1.1)

Az téridő világegyetemek célja, hogy jellemet nemesítsenek, hogy kifejlesszék bennünk az Atya jóságának értékeit, a szépség örömeit és az élő igazság jelentette megelégedést. Az isteni akarat megcselekedése mindig hozzáad valamit a történetünkhöz, az értékeinkhez és a jellemünkhöz, s egyúttal a világegyetemi ügyekben való értelmes részvételből fakadó örömökkel ajándékoz meg bennünket.

 

2.

Az Urantia könyv szerzői több mint nyolcvanszor használták az igazság, a szépség és a jóság szóösszetételt az Előszótól az utolsó oldal utolsó bekezdéséig. Az 56. írás egy egész szakaszt szentel ennek a szóhármasnak. A szerzők ezt a három szót nem egyszerűen kivették a szótárból és kombinálták. Az általuk képviselt értékekről már legalább Platón kora (Kr. e. 4. század) óta elmélkedett az ember. Egy XV. századi olasz papnak és filozófusnak, Marsilio Ficinónak érdeméül tudják be azt, hogy összerendezte ezt a három értéket. Végül aztán saját megjelölést kaptak: a transzcendentálisok. Azért nevezték el őket így, mert minden más értéket meghaladnak. A szerzők nem egyszer az igazságot, a szépséget és a jóságot a szeretettel, Isten szeretetével teszik egyenlővé. És a több mint nyolcvan igazság, szépség és jóság idézetben a szerzők több mint tízszer hivatkoznak az Isten akaratára.

Isten a mi paradicsomi Atyánk és egyben a legjobb barátunk. A barátok nem alkalmaznak egymásra merev előírásokat. A családi szeretet érzése motiválja őket, és példát mutatnak egymásnak az igazság, a szépség és a jóság terjesztésének nemes szolgálatára. Bár a szeretet mindig az Atya elsődleges tulajdonsága, ez egyben a legfőbb motiváló erő is. A bonyolult életkörülmények gyakran szükségessé teszik a gyakorlati szabályokat, de egy harmonikus családban soha nincs szükség merev működési törvények alkalmazására. A szeretet elengedhetetlen az Isten akaratának érvényre juttatásához a személyek közötti érintkezés minden szintjén. A szellem szeretetére vonatkozó legmagasabb rendű tanítások az alkalmazott jóságból, az élő igazságból és a teremtett szépségből származnak.

Amikor „mindörökre és visszavonhatatlanul az Atya akaratának megcselekedését választott[uk]”, akkor válunk eggyé az Atya bennünk lakozó szilánkjával. Ez a választás jelenti az egyesülésünket, az eggyé kapcsolódásunkat a bennünk lakozó Istennel az örökkévalóságig. Azért tesszük ezt, mert az Isten iránti szeretetünk arra ösztönöz bennünket, hogy megpróbáljunk megfelelni annak, aki ellenállhatatlan és „feltűnő ragaszkodással” szeret minket.

Az Istennel való egységhez, az eggyé kapcsolódáshoz azáltal jutunk el, hogy megéljük az igazságot, ha valóban megcselekedjük az Isten akaratát. Ez kihívást jelenthet számunkra, de az Atya akarata ritkán jelent nehéz terhet. Általában isteni öröm, a részvétel öröme. Jézus tanítása szerint:

„[A]z evangélium igája nem nehéz és az igazság terhe könnyű.” (159:3.7)

Isten elhívását teljesíteni talán a legmagasabb emberi erény, de az istenimádathoz hasonlóan ez az ember számára elérhető egyik leginkább megelégedést hozó és leghálásabb élmény. Az összes lehetséges tevékenység közül az Atya akaratának megcselekedése az egyetlen, ami valóban és örökre megelégedést hozó. Az isteni tervvel való önkéntes és lelkes együttműködésből származik a szolgálati energia, a boldogságunk, a teljességünk, a testi, mentális és szellemi egészségünk, sőt a jellemünk, a magasztos értékek olyan felhalmozódása, amelyet leginkább az igazság, a szépség, a jóság és a szeretet szavak fejeznek ki.

Az Isten akarata mindig igaz és jó. Ennek a jóságnak és igazságnak a megélése a világegyetemi családot szolgálja, mert minden jó szolgálat, amit teszünk, mindenki javára válik. Az Atya akarata azonban nem börtönbüntetés, nem nyomasztó teher és nem herkulesi feladat; inkább az Atya elhívása az idő és a tér megvilágosodott gyermekei számára, hogy a szépség, az igazság és a jóság élő kifejeződésében a személyes tökéletességre törekedjenek.

„Az Isten akarata isteni igazság, élő szeretet; ennélfogva az evolúciós világegyetemek tökéletessé váló teremtésrészeit jellemzi a jóság[.]” (3:6.2)

Kell-e mérlegelnünk annak költségét, hogy lemondunk az akaratunkról az isteni akaratért cserébe, mielőtt elkötelezzük magunkat mellette egy örökkévalóságra? Biztosak lehettek abban, hogy ezért mindeneteket oda kell adnotok, azonban a jutalom mindenért kárpótol. Talán nem is a mi preferenciasorrendünket veszik figyelembe, mert az Atya bölcsen szervezi a Világegyetemet, és igényt teremt a türelem, a béketűrés és a távlati célok követése – a bölcsesség – iránt. Mindent meg fogunk tenni és el fogunk érni, amit csak akarunk az időben és az örökkévalóságban – ha megéri megtenni és elérni. A sajátakarat Atyának való átengedésének gyönyörű része a szellemi beteljesülés, az isteni [tervbe való] bevonódás.

Amikor akaratunkat az isteni akarat megcselekedésének szenteljük, még mindig játszunk, dolgozunk (szolgálunk) és pihenünk, de már megengedjük, hogy az Isten jelenléte és akarata ott legyen a lényünk kellős közepében, s ott segítsen bennünket a döntéshozatalban. Mindig a magasabb rendű személyiség ad ösztönzést az alacsonyabb rendűnek a szeretet – az élő igazság, szépség, jóság – jótékony ereje által.

Hogyan szenteljük akaratunkat az isteni akaratnak? A válasz bennünk van, ott, ahol a paradicsomi Háromság három személyes képviselője lakozik. Az igazi ima őszinte kommunikáció a bennünk élő Atyával, Fiúval és Szellemmel, vagyis az Igazítóval, az Igazság Szellemével és a hét Segéddel. Az őszinte és bölcs imádkozásból válaszok születnek. Az istenimádatból az Istennel való bensőséges kapcsolat és az isteni akarat megcselekedésére való ráébredés ered. Minden imádatunk, imádságunk és az Isten munkája elvégzésének következménye a magasztos teremtőerővel, az Atya eredeti teremtő szellemével való nagyobb egység.

Ha az őszinteség elegendően nagy fokú, az emberi és az isteni akarat találkozhat és egységre juthat. Ez az őszinteség az előzetes választásunkból, a bölcs imáinkból, az elmélyült istenimádatból, valamint a nehezen megszerzett megértésből, tapasztalatból és a szellemi igazságok iránt egyre növekvő képességünkből származik. Jézus lényegében ezt mondta: 

„Isten akarata az Isten útja, közösségvállalás Isten választásával minden más elvi lehetőséggel szemben. Az Isten akaratának megcselekedése ezért annak fokozatos megtapasztalása, hogy egyre inkább olyanná válunk, mint ő, és az Isten a forrása és beteljesülése mindannak, ami jó, szép és igaz.” (130:2.7)

Minél jobban megismerjük az Atyát, annál jobban eláraszt bennünket a szeretet e felfoghatatlanul fenséges Lény iránt, aki nemcsak fenntartja és irányítja a mindenségrendet pusztán a szeretet és a jóság páratlan erejével, hanem bensőséges barátság kialakítására törekszik minden személyes teremtménnyel, így velünk is! Ez a fajta szeretet és támogatás arra késztet minket, hogy egy ponton tiszta szívvel azt mondjuk: „Vegyél igénybe engem Atyám, ahogy kívánod! Ez a te világegyetemed, és én csak egy vagyok a sok gyermeked közül, aki segíteni akar neked minden jó, szép és igaz célodban. Köszönöm!”

Joggal kérdezhetnénk, hogy mi okoz konfliktust az isteni és az emberi akarat között? A Paradicsomon és a Havonán nincs összeütközés a teremtmény és a Teremtő akarata között, minden egységben van. De ahol tudatlanság, makacsság és lázadás uralkodik, ott tere van a tévedésnek és az Isteni Útról való letérésnek. Ahol hiányzik az Isten igazsága és jósága, ott tévedés, rossz, sőt bűn és gonoszság is lehetséges. Ilyen körülmények között a szépség nem valószínű, hogy kivirágzik; megmarad lehetőségnek.

A tévedés, a rossz, a bűn és a hamisság mind lehetséges a téridőben, ahol a megvilágosodást el nem ért lényeknek viszonylag szabad akaratuk van, de az általunk elkövetett hibákból tanulhatunk a legtöbbet. Bár a hibák elkerülhetetlenek, a rossz, a bűn és a hamisság nem szükséges része a tanulásnak és a szellemi fejlődésnek. A megjelenésük lehetőségére azért van szükség, hogy kontrasztot mutassanak az Isteni Akarattal szemben. Az embereknek szükségük van erre a kontrasztra az értékrendjük kialakulása és a jellemük formálódása terén. A Paradicsomon/Havonán született teremtmények eredendően tökéletes tükrözői és megjelenítői az Atya akaratának. Szükségünk van ezekre a Központi Ragyogásban élő tökéletes modellekre, ők adják a mércét, amelyhez felemelkedünk. A Havona a családi tökéletesség egzisztenciális rendszere, amely mindenki számára meghatározza a tapasztalatok tükrében értelmezett közvetlen és távlati célokat. A Havona honosai tökéletes és élő példái az Isten akaratának.

Az Isten akaratának megcselekedése nem több és nem kevesebb, mint az Isteniséggel való összhang megteremtése. Jézus tökéletesen gyakorolta ezt, és mi, ha nem is érhetjük el a tökéletességet, de legalábbis törekedhetünk rá. Az Atya mindenre kiterjedő, bölcs terve az igazság, a szépség és a jóság valóságainak és értékeinek végtelen, egyetemes elterjedésére tökéletesnek és mindent magában foglalónak tekinthető. De egyetlen teremtményt sem kényszerítenek arra, hogy e tervnek megfelelve teljesítse az Atya akaratát. Még ha az Istennek döntő befolyása is van a világegyetem rendeltetésének kibontakoztatásában és még ha a tapasztalataitok nélkülözhetetlenek is a világegyetem fejlődéséhez, soha nem fognak arra kényszeríti titeket, hogy megcselekedjétek az Isten akaratát. Az Atya szeretet által vezet, és nincs szüksége nyomásgyakorlásra vagy kényszerítésre ahhoz, hogy a személyes teremtményeket arra késztesse, hogy szolgálatban és imádatban viszonozzák azt – amint megismeritek ezt a szeretetet. 

„Egy tapasztalat akkor jó, ha elmélyíti a szépségértékelést, erősíti az erkölcsi akaratot, fokozza az igazság felismerését, fejleszti a mások iránti szeretet és szolgálat képességét, árnyaltabbá teszi a szellemi eszményképeket és egyesíti az időbeli felsőrendű emberi késztetéseket az emberben lakozó Igazító örök terveivel; mindezek pedig közvetlenül arra késztetik az embert, hogy egyre inkább törekedjen az Atya akaratának megcselekedésére, s így táplálják az Isten megtalálásának és a hozzá hasonlóvá válásnak az isteni szenvedélyét.” (132:2.5)

Az a kinyilatkoztatott igazság, hogy az embereknek arra kell törekedniük, hogy az Istenhez hasonlóvá váljanak, valami új dolog, és részünkről a legnagyobb fokú bölcsességet igényli annak felismerése, hogy mi a különbség az istenszerűnek lenni és az Istennek lenni valósága között. Az Atya akaratának keresése és megcselekedése egyre inkább olyanná tesz bennünket, mint az Isten. Ez jó hatással van a testre, az elmére és a lélekre, mert összhangot teremt a jóság és a jóllét forrásával. Az egészség és a boldogság az istenien harmonikus életmód mellékhatásai, még akkor is, ha az élet kihívást jelent. Jézus tudott mosolyt mutatni az édesanyja jelenlétében, amikor a kereszten függött.

 

3.

Istennek szüksége van ránk és a tapasztalatainkra. Az Atya rajtunk keresztül egy új és egyedülálló utat akar létrehozni, amely hozzájárul az idő és tér Istenének, a Legfelsőbb Lénynek a ténylegessé válásához. De vajon mi is csatlakozunk-e a munkacsoporthoz? Összekötjük-e akaratunkat az Istenével, és az örökkévaló létünket annak szenteljük-e, hogy segítsük Atyánkat a Nagy Világegyetem fejlődő teremtményei mindenható anyjának megteremtésében? A Legfelsőbb az Isten akaratának megszemélyesítője az időben és a térben, aki az isteni értékek – az igazság, a jóság és a szépség – megszerzésében szerzett felemelkedői tapasztalatok egészéből születik meg.

A Mindenek Atyja az isteni akarat által veszi igénybe az egyetemes családot, hogy elérje a Felsőség szintjét. A Mindenható Legfelsőbb lesz az összes téridő-tapasztalás betetőzése az igazság, jóság és szépség kiteljesedésében a tökéletességig, a Nagy Világegyetem „fényben és életben” való megállapodásáig. Ez a tapasztalás által fejlődő Isten lesz az időben és térben fejlődő összes teremtmény (köztük mi is) minden valamirevaló értékének élő kifejeződése, betetőzése. De mi mindvégig meg fogjuk őrizni az identitásunkat. Az időben és térben szerzett egyedi tapasztalásunkra szükség van ahhoz, hogy beteljesítsük a végső, személyes rendeltetésünket, a továbbélésünket az örökkévalóságban, de szükség van arra is, hogy beteljesítsük az Isten célját, azaz hogy egy másik Istent teremtsünk, egy olyat, amelynek van kezdete, de nincs vége.

Rejtély, hogy az Isten miként tud egy Legfelsőbb Lényt teremteni a téridő kollektív tapasztalataiból, de a Legfelsőbb célt ad a létezésnek. Ez a teljességre irányuló isteni jelenlét nem az isteni akarat végső megnyilvánulása lesz, mert csak erre a korszakra szól. A Legfelsőbb ténylegessé válásán túl a színtér nyitva áll a Végleges és az Abszolút nagyobb misztériumai előtt, melyek megnyilvánulását a nagy Isten, a Fények Atyja, „az Első Forrás és Középpont” tökéletes akarata szabja meg.

Mi, alacsonyrendű emberek küzdhetünk az Isteni Akarat elfogadásának és megcselekedésének útján, de minden magasabb rendű valóság középpontjában az Isten akarata áll. Valójában minden igazság közül a legigazabb az Atya élő akarata. Egy abszolút értékkel felruházott Világegyetem nélkül, amelynek középpontjában az Isten van, csak sodródnánk céltalanul, a jóság mércéje, az igazság horgonya és a szépség értelme nélkül – már ha létezhetne ilyen értelmetlen világegyetem.

Az Atya irányításának és gondoskodásának személyes kozmoszában élünk. Isten akarata az egész világegyetem ügye, és mindenki ennek az isteni és jószándékú szervező elvnek van alárendelve. Az ellenkezőjét hinni valótlan, irreális dolog. Az Atya szeretete mindenkit hív, aki képes tisztelni és szolgálni a többi személyt, a Legmagasabb Isteniségtől a legalacsonyabb rendű emberiségig, azokat, akikkel a meg nem szűnő életen osztozunk.

A leghosszabb kapcsolatunk – akár felismertük, akár nem – a bennünk élő isteniséggel van. Születésünk előtt az Isteni Segédkező dajkált bennünket az elme szintjén, Mihály táplált bennünket az Igazság Szellemével, és amikor még csak gyermek voltunk, Atyánk eltöltött bennünket a nekünk küldött szellemével, a fenséges Igazítóval. 

„Az embernek adományozott Igazító végső soron érzéketlen a rosszra és képtelen a bűnre, de a halandói elme az elferdült és önző emberi akarat bűnös fondorlatai folytán ténylegesen is eltorzulhat, elferdülhet, rosszá és visszataszítóvá válhat. Ugyanakkor ez az elme nemessé, széppé, igazzá és jóvá – ténylegesen is naggyá – tehető az Istent ismerő emberi lény szellem-megvilágosította akarata szerint.” (111:1.6)

Mi, emberek választhatunk, hogy vagy a saját akaratunkat, vagy az Atyánkét tekintjük meghatározónak. Ez az egyetlen igazi választásunk. Ha újra és újra elmulasztjuk az örök élet melletti döntést, akkor a kegyelmi hitelek lépnek életbe. Még a bűn is megengedett és megbocsátható, amíg egy utolsó, tudatos döntést nem hozunk a személyes akaratunk és az isteni akarat, az igazság és a tévedés, a jó és a rossz, a csúf és a szépség között. A világ tékozló fiai és lányai talán nem tökéletesek, de mi egy jó, igaz és szép Istenben találunk igaz otthonra. Ha megtaláljuk Istent, megszűnik számunkra a rossz és a bűn íze. 

„A Mester azért jött, hogy egy új szellemet, egy új akaratot teremtsen az emberben – hogy új képességet adjon az igazság megismerésére, az irgalom megtapasztalására és a jóság választására – azt a törekvést, hogy az ember összhangban akarjon lenni az Isten akaratával[.]” (140:8.32)

Ahogy egyre jobban képesek vagyunk megtapasztalni az Atyánk jelenlétét, ahogy kezdjük megérteni az Isten nagyságát és személyes jelenlétét, úgy kezdjük majd megtiszteltetésnek, kiváltságnak és páratlan lehetőségnek érezni, hogy az isteni akaratot megcselekedhetjük. És ahhoz, hogy megismerjük és megcselekedjük az isteni akaratot, elengedhetetlen, hogy jobban megértsük az Istent.

Atyánk természetét legjobban a szépség, a jóság és az igazság nagyítólencséin keresztül láthatjuk. Isten akarata e három isteni érték megélése. Ha ismerjük és éljük őket, akkor az Atya akaratát fogjuk cselekedni.

Az Egyetemes Atya nyilvánvalóan olyan gyermekeket akart, akik tökéletesnek születnek, mint a Havona családunk, az egymilliárd tökéletes világgal, amelyek a tökéletesség mintaképeinek adnak otthont s ahová majd mi is felemelkedhetünk. Isten olyan gyermekeket is teremtett, akik a Havona tökéletesség jó példáját követve és a Jézushoz hasonló téridőbeli igazság-kinyilatkoztatók példáját látva el is érik a tökéletességet. 

„Miként a halandó ember az Isten akaratának megcselekedésére törekszik, a központi világegyetem e lényei azért élnek, hogy a paradicsomi Háromság eszményképeinek megfeleljenek. Saját természetükben ők maguk az Isten akarata. Az ember örvendezik az Isten jóságán, a havonabeliek örülnek az isteni szépségnek, míg mindkét csoport örömét leli az élő igazság bennük megnyilvánuló szabadságában.” (14:4.13)

Az Atya szemében mi nem vagyunk sem többek, sem kevesebbek a havonai tökéleteseknél. Az Atya minden teremtményt egyenlő értékűnek tekint. Nekünk, mint tökéletesedő lényeknek azonban fel kell fedeznünk és meg kell cselekednünk az isteni akaratot azáltal, hogy a földi erkölcsiség viszonylagos normái között megértjük és tudatosítjuk az élő igazság, az isteni jóság és a mindenségrendi szépség jelentéstartalmait és értékeit. A végleges szintű erkölcsiség nem más, mint a mindenségrendi megvalósulás és az isteni felhívás teljesítése iránti odaadás, bármi történjék is – egészen a tökéletességig!

Ha a harmónia a Havona szava, akkor annak nyelve az Atya akarata. Végül, ha kitartóak vagyunk, el fogjuk érni az Isten akaratával való tökéletes összhangot. Egy nap majd annak paradicsomi jelenlétében állunk, akinek tökéletes akaratát hatalmas idő- és térbeli távolságokon keresztül megcselekedtük. Az Atya tökéletes akaratát annak minden alakváltozatában meg fogjuk ismerni – az összeszedett szellemünk az isteni kapcsolat útján teljesen együtt fog rezegni a személyes világegyetemmel.

Egy olyan Atyának, aki mindent teremt és adományoz, csak egyetlen hasznos ajándékot adhatunk cserébe, olyat, amelyet Isten egyedül nem tud megteremteni. Ez az ajándék a mi odaadó és szeretetteljes együttműködésünk az örökkévaló, végtelen kibontakozás isteni tervével – sőt, még az ezzel kapcsolatos minden tapasztalásunk is. 

„Az emberi Jézus Istent szentnek, pártatlannak és nagynak, valamint igaznak, szépnek és jónak látta. Mindezen isteniségi sajátosságokat az elméjében úgy összpontosította, mint a »mennyei Atya akaratát«.” (196:0.2)

Mihály a helyi világegyetemünk új hatáskörű uralkodójaként való beiktatásakor (miután előzőleg egymilliárd év alatt teljesítette a teremtményi lét hét különböző szintjén való alászállási küldetéseit), amint mindenki őt éltette, egyszerűen csak annyit mondott, hogy az Atya akaratát cselekedte. Mihály személyében tévedhetetlen vezetőnk van, és ő az isteni akarat megélésének kiváló példája, még egy olyan elmaradott, fejletlen, rossztól sújtott világon is, mint az Urantia.

Mihály szelleme, melynek jelenléte pünkösd óta belengi a bolygónkat és ott van a világunkon élő emberekben, vagyis az Igazság Szelleme mindig mutatja az utat az Atya akarata felé. Amikor az Isten akaratát cselekedjük, egyúttal előmozdítjuk az emberek közötti testvériség ügyét is, mert az igazság, a jóság és a szépség szolgálatában egyesülünk. És – a legtöbbünk által fel nem ismert módon – az Igazság Szelleme segít abban, hogy könnyebb legyen a működése ennek az Isten gyermekei közötti szeretetteljes kapcsolatnak.

„Ha a szavaim megmaradnak bennetek és hajlandók vagytok megcselekedni az Atyám akaratát, akkor igazán a tanítványaim vagytok. Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” (162:7.2)

Az Isten a mi önkéntes és odaadó együttműködésünket kéri, azt szeretné, ha a szabad akaratunk egybeesne az isteni akarattal. Ennek sok köze van az önzetlenséghez. Magunkat vagy az Énünket szolgáljuk? És ha az Istent szolgáljuk, akkor nem szolgáljuk-e magunkat is? Azt tanították nekünk, és tapasztalatból is tudhatjuk, hogy az egyéni jócselekedet a közösségnek is a javára válik.

„Az Igazság Szellemének eljövetele megtisztítja az emberi szívet, és a befogadóját olyan élet megalkotására vezeti, melyben egyedül az Isten akaratát és az emberek jólétét tartja szem előtt.” (194:3.19)

Tökéletes vezetőt kaptunk az Igazság Szellemében, és a célunk is tökéletes, ezért szabad az út a Paradicsom felé. Ezek az általunk éppen bejárt utak az isteni lakóhely felé vezető ősi ösvények. Minden igaz út az Istenhez vezet, még akkor is, ha senki nem pontosan ugyanazon az útvonalon utazik a Paradicsomig. És mindenki, aki tanulmányozza ezeket, megértheti, hogy az Atya igazsága, jósága és szépsége mind az isteni jellem, természet és akarat megismeréséhez vezető térkép.

Fel kell fedeznünk az Atya akaratának elsőbbségét a benső életünkben, hogy megtaláljuk a szerepünket, és aztán az Isten igazságán, jóságán és szépségén alapuló döntéseket hozzunk – olyan döntéseket, amelyek biztosítják a lelkünk továbbélését. Isten örökké létezhetne nélkülünk is, de mi egy percig sem tudnánk élni és szeretni Isten nélkül. Van egy terv, amelyben minden olyan léleknek van helye, aki beleegyezik, hogy együttműködik az Istennel az isteni célkitűzés megvalósításában, a Legfelsőbb, a Végleges és aztán az Abszolút ténylegessé alakításában. 

„Kijelentem, hogy a mennyország nem más, mint annak megértése és elfogadása, hogy az Isten uralma az emberek szívében van.” (141:2.1)

 

 

Az eredeti mű:

Magyar fordítás:

  • Cseh Gábor (2024). CC BY-NC-ND HU

 

Szerző
Év

Hozzászólások