Mi a morontia?

Mi a morontia?

Mi a morontia?

Fogalommeghatározások

Bár talán korai lenne az Urantia könyv széles körű elfogadottságával kapcsolatban előrejelzést megfogalmazni, az évtizedek óta tartó bölcs terjesztési erőfeszítéseknek – és természetesen az internetnek – köszönhetően egyértelműen növekszik a könyv ismertsége. Az Előszó első oldalán található négy olyan kijelentés is, amelyek az Urantián uralkodó zavaros helyzetet jellemző, súlyos problémára irányítják a figyelmet. Tájékoztatást – és figyelmeztetést – kapunk, hogy a világunk fejlődése az emberi bölcsesség és a kinyilatkoztatás kibontakozásától függ. Saját olvasói/hívői közösségünk is könnyen összezavarodik a tanításokban megjelenő kifejezések és meghatározások némelyikével kapcsolatban. Ezt a zavart az Urantia könyv olvasói körében indokolt volna feloldanunk amellett, hogy közben a nemes üzeneteket szélesebb körnek való eljuttatásán is munkálkodunk. Ebben a szellemben vezetem elő a saját, személyes meglátásomat: a morontia az erkölcs feletti erkölcsiséggel hozható rokonságba.

„A fejlődő halandó teremtmények ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy jelképesen ábrázolják az Istenről alkotott véges fogalmaikat. Az ember erkölcsi kötelességének tudatosítása és szellemi eszményelvűsége jelképekkel nehezen leírható értékszintet – tapasztalásban kibontakozó valóságot – képez.” (0:2.1) [A félkövér betűs részek az idézett szövegen belül a szerző kiemelései.]

Itt egyfajta előzetest kapunk arra a nagy jelentőségű újdonságra vonatkozóan, melyet a szerzők a könyv további részeiben fejtenek ki. Az emberi nyelvhasználat nehézségei miatt egy új szót/képutalást vezetnek be ennek az értékszintnek a leírására: ez a morontia, egy mindeddig feltáratlan valóság „a teremtményi lét anyagi és szellemi szintjei között”. (48:1.1)

A morontia kifejezés és annak különböző formái számos helyen fordulnak elő a könyvben. A több, mint 800 hivatkozás és a sok részletes kinyilatkoztatás ellenére is jórészt csak homályosan foghatjuk fel, sőt a jelentése még így is félreérthető. Az Urantia könyv tiszteletreméltó tanítói elgondolkodtató nézeteket fogalmaztak meg, többnyire etimológiai alapon. Lévén, hogy a szó kettős jelentéstartalmat hordoz, érthető a konszenzus hiánya. A kinyilatkoztatók azonban, mint mindig, ebben az esetben is világosan megfogalmazzák, hogy mit is szeretnének; a leglényegesebb jelentéstartalmakat kontextusban, számos írásban és oldalon keresztül szerepeltetik.

Először is egy megjegyzés: A morontiának van etimológiai jelentése, de nem szabad megkísérelnünk ezt az összetett kifejezést kizárólag az emberi szavak eredetére/jelentésére alapozva meghatározni. Ez ugyanis olyan megértést eredményez, mint amikor egy szemmel vizsgálunk egy képet. Felhívják a figyelmünket arra, hogy amikor majd a halandói elme helyett morontia elmét kapunk, azzal úgy tanulmányozhatjuk a valóságot mint amikor két szemmel (térhatás érzékelésével) vizsgálunk egy képet: „A mota több mint felsőbb szintű bölcselet; annyival több a bölcseletnél, mint amennyivel több a két szem az egynél; térhatása van a jelentéstartalmakra és az értékekre.” (48:6.28) A morontia térhatású jelentése az etimológián és a kinyilatkoztatási kontextuson keresztül teljes mértékben feltárul előttünk. A nyelv fontos dolog. Az Urantia könyv lenyűgöző kinyilatkoztatásai addig nem válhattak elérhetővé, amíg az emberi elme kozmikus (mindenségrendi) értelemben taníthatóvá nem vált. És így a fejlett igazságok átadhatósága céljából az emberi szavakat gondosan megválogatták – némelyiket újraalkották, mások helyett pedig újat találtak ki. Értelmileg és szellemileg is fejlődünk azáltal, hogy átvesszük a közlő nyelvhasználatát és jelentéstartalmait, különösen akkor, amikor a megvilágosításunk érdekében a legjobb szavainkból szőnek új terminológiát.

A legtöbb morontia utalás félfizikai valóságokra utal, de ez egy sokrétű szókép; mint egy csiszolt kristály, vibráló színeket tár elénk, ha ránézünk. Ami az ember elméjét és lelkét illeti, nem lehet figyelmen kívül hagyni az erkölcsiség és a morontia közötti kapcsolatot. Legyünk tanúi az emberi lélek kozmikus [mindenségrendi] jelentőségű megszületésének – egy új személyes valóság megteremtődésének és a morontia élettel való megkeresztelkedésnek, melyet az első erkölcsi döntésünk vált ki. Az erkölcsöket és az erkölcsiséget – és a morontiát – nagyon jelentőségteljes tanításokba szövik bele: „Az ember lelke nem létezhet erkölcsi gondolkodás és szellemi tevékenység nélkül." (133:6.5). Azt tanítják nekünk, hogy a lélek morontia valóság, és ez egyértelmű kapcsolatot jelent az erkölcsiséggel. A morontia létpályánkat a bölcsesség megszerzésének szenteljük: és mivel „[a] bölcsesség felsőbb-tudás” (160:2.7), a mota pedig „bölcseletet meghaladó érzékenység” (102:3.2), ez bizony erkölcs feletti erkölcsiségre utal: a tény, a jelentéstartalom és az érték, valamint az igazság, a szépség és a jóság, stb. mindenségrendi tanításának lényegére. Ez a tézis azt állítja, hogy a morontia, amikor nem a félfizikai valóságokra utal, az erkölcs feletti erkölcsiséget jelöli (az én szóhasználatomban), mégpedig az erkölcs utáni erkölcsiség szinonimájaként, ami érdekes „egyszer használatos szó”, s amellyel még foglalkozni fogunk.

Az erkölcs feletti erkölcsiség összefüggésbe hozható a mota sztereoszkópikus (térhatású) és szuperadditív értelemben vett elemeinek (tudás feletti tudás és bölcselet feletti bölcselet) olyan kombinálásával, mely nem megjósolható eredményekre vezet. Talán ezért is hozza a tudomásunkra egy főangyal: „A morontia mota alsóbb síkjai közvetlenül az emberi bölcselet felsőbb szintjeihez csatlakoznak.” (48:7.1) A szerzőnek azonban nem volt szabad megosztania „a teljes motát”, hanem csak az emberi párhuzamokat, tehát „a mindenségrendi látásmód és a morontia mota felsőbb szintjeit” nem (48:7.31). Bizonyos dolgokra csak a halál megtapasztalása készíthet fel bennünket teljes mértékben.

A morontia etimológiai elemzésével a „mor”-t az erkölcshöz [’morál’] köthetjük (amint azt a könyv egyértelműen meg is teszi); az „ont” pedig az ontológiához, illetve a léthez/létezéshez kapcsolódhat. Az ’ia’ vagy ’tia’ főnévképző szerepet tölt be, ami lehet személy, hely, dolog vagy eszme, mindenesetre az Urantia könyv nevezéktanában azért nehezíti a dolgunkat, mert ezt a képzőt egy újonnan kinyilatkoztatott valóságra is használják. Az etimológia tehát egy ’szósalátához’ vezet, sőt tévképzetekhez is vezethet, mint például a morontia és a moron [idióta, hülye ember] összekapcsolása esetében, de az egész szövegben a kontextus adja meg azt a mindenségrendi jelentéstartalmat, amelyet a tanítóink közvetíteni szeretnének felénk. A morontiával kapcsolatos felfogásunknak szükségszerűen olyannak kell lennie, hogy az egy fejlett, félanyagi valóságot és egy fejlett érzékenységet ír le az elménk színterén (pl. bölcseletet meghaladó érzékenység, ld. 102:3.2). Beszámolnak nekünk a morontia testekről és struktúrákról a következő életek világain, valamint az elme egy olyan haladó szintjéről is, amely teljesen körülvesz bennünket az Urantia utáni korszakokban. Arról is tájékoztatást kapunk, hogy a morontia elme – az emberi feletti szintű gondolkodás – már az első életünk során elérhető, hogy valójában „morontia újszülöttekké” válunk az első erkölcsi döntésünkkel. Az anyagi és a morontia közötti valóságkülönbség mértékét talán a hernyó és a pillangó esetéhez lehetne hasonlítani.

 

Erkölcsiség and morontia

Az erkölcs és a morontia közötti legegyszerűbb összefüggések a következők:

„Az erkölcsi akarat érvekkel alátámasztott tudásra alapozott döntéseket foglal magába, melyeket bölcsesség emel magasabb szintre, és amelyeket vallásos hit szentesít. Az ilyen választások erkölcsi természetű cselekedetek és erkölcsi személyiség létezését bizonyítják, mely a morontia személyiségnek, végül pedig igaz szellemi szintű személyiségnek az előfutára.” (101:6.3)

„Az erkölcsiség lényeges, előzetesen létező talaja a személyes Isten-tudatnak, az Igazító benső jelenléte személyes felismerésének, azonban nem az ilyen erkölcsiség a forrása a vallásos tapasztalásnak és az ebből fakadó szellemi alapú éleslátásnak. Az erkölcsi természet állatfeletti, de szellemalatti. Az erkölcsiség egyenértékű a kötelesség elismerésével, a helyes és a helytelen létezésének felismerésével. Az erkölcs sávja úgy ékelődik az állati és az emberi fajtájú elme közé, ahogy a morontia működik a személyiségelnyerés anyagi és szellemi szférái között.” (196:3.25)

Ezek a kijelentések nagyon tömörek; az etimológia ugyan segítségünkre lehet az értelmezésben, de a szövegkörnyezet teszi egyértelművé a dolgot. Itt pedig egy másik kapcsolat a morál (erkölcsök) és a morontia között:

„Ezután pedig tetőzd be mindeme sokféle közösségfejlesztő eljárást a szellemi látásmód egyidejű fejlesztésével, ami a csoportos szellemi társuláson és a morontia együttműködésen keresztüli személyes felruházás minden szakaszának fejlesztését jelenti. Két erkölcsi teremtmény értelmileg, közösségileg és szellemileg nem egyszerűen csak megkettőzi a társulási eljárás révén a világegyetemi fejlődésre bennük rejlő személyes kibontakozási lehetőségeket; sokkal inkább megnégyszerezik a feladatok teljesítésének és a célok elérésének lehetőségeit.” (43:8.11)

Az ötödik [korszakos] kinyilatkoztatás egyik nagyszerű fogalma a szellemi meglátás, az a felbecsülhetetlen értékű technika, amellyel érzékeljük a felsőbb jelentéstartalmakat és a felsőbb szintű értékeket. A tanítóink néha a „gondolatjeles meghatározás” módszerét alkalmazzák. Ez a megoldás a szellemi meglátást gondolatjelekkel hozza előtérbe, jobban megvilágítva az erkölcsiség kiemelt jelentőségét:

„A vallási jelentéstartalom melletti erkölcsi ítéletalkotás – a szellemi alapú éleslátás – maga után vonja az egyén választását a jó és a rossz, az igazság és a vétek, az anyagi és a szellemi, az emberi és az isteni, az idő és az örökkévalóság között.” (196:3.17)

A szellemi eszményekre vonatkozó személyes erkölcsi belátás nemcsak a morontia lelkünk születését váltja ki, hanem a fenti idézet szerint az isteniségig és az örökkévalóságig emelhet bennünket.

Itt pedig egy másik tanítás, ahol a kinyilatkoztatók úgy terjesztik ki a definíciókat, hogy azok magukba foglalják az erkölcsi gondolkodást, a morontiai létezést és a halandófeletti szintű működést az Urantia utáni világokon. A korábbi idézet megerősíti, hogy az erkölcsi természetünk meghaladja az állati szintet. A szerzők így folytatják az erkölcsök és a morontia közötti kapcsolat bemutatását:

„Meg kell értenetek, hogy a felemelkedő halandó morontia élete valójában a lélek megfoganásakor kezdődik a lakott világokon, abban a pillanatban, amikor az erkölcsi besorolású teremtményelmébe beköltözik a szellemi Igazító. Attól a pillanattól kezdve a halandó lélek magvában való képességgel rendelkezik a halandó-feletti működésre, sőt még arra is, hogy elismerjék őt a helyi világegyetem morontia szféráinak felsőbb szintjein.” (48:6.2)

A következő idézetek tovább erősítik az erkölcsiség és a morontia közötti kapcsolatot:

„Az igaz vallás az a magasztos és mély meggyőződés a lélekben, mely sürgetőleg arra inti az embert, hogy helytelen dolog nem hinnie azokban a morontiai valóságokban, melyek az ő legnemesebb etikai és erkölcsi felfogásait, az élet legnagyobb értékeiről és a világegyetem legmélyebb valóságairól általa alkotott legmagasabb rendű fogalmakat képezik. Az ilyen vallás egyszerűen a szellemi tudat legmagasabb rendű parancsaihoz való értelmi hűség megtartásának megélése.” (101:9.3)

Az erkölcsi tudat csak egy elnevezés, melyet azon etikai és kibontakozó morontiai értékek emberi felismerésére és tudatosítására alkalmaznak, mely kötelesség megköveteli, hogy az ember tartsa magát a viselkedése feletti napi ellenőrzéshez és annak irányításához.” (101:9.5)

„A hit válik az összekötő kapoccsá az erkölcsi tudat és a maradandó valóság szellemi fogalma között. A vallás válik azzá az úttá, melyen az ember kitörhet a mulandó és természeti világ anyagi korlátai mögül az örökkévaló és szellemi világ mennyei valóságaihoz az üdvözülés, a fokozatos morontia átalakulás eljárása révén és azon keresztül.” (101:9.8)

A kinyilatkoztatók ügyes megoldással hívják fel a figyelmünket az erkölcsi/morontia kapcsolatra két, nem szomszédos bekezdés segítségével, hangsúlyozva a teljes kinyilatkoztatás tanulmányozásának szükségességét. Egy közkeletű emberi kifejezést alkalmaznak, hogy az általuk bevezetett kifejezés megértésének gyökeréig is eljuthassunk:

„Tájékoztatlak benneteket, hogy az Uverszán mi negyvennyolc okát tanítjuk annak, hogy miért engedtetik meg a rossznak, hogy a saját erkölcsi csődjének és szellemi kihunyásának teljes pályáját befussa.” (54:5.14)

Szellemi (lélek-) halál. Ha és amint a halandó ember végérvényesen elutasította a továbbélést, amikor az ember az Igazító és a továbbélő szeráf egybehangzó véleménye szerint szellemi értelemben csődbe jutottnak, morontiai értelemben tönkrementnek minősül, (…) akkor adnak parancsot az Orvonton urai az emberben lakozó Nevelő azonnali elküldésére.” (112:3.2)

Az ügyes egymás mellé rendezés szándékos. Ismerik a nyelvünk sajátságait, és a kulcsfontosságú tanítást további elemmel bővítik; az erkölcsiség (morontia) meghatározó szerepet játszik mind a lélek születésében, mind a lélek halálában!

Itt találkozunk az egyik érdekes „egyszer használatos szóval”, mely egyetlen egyszer fordul elő a szövegben. Bár a morontia nincs konkrétan megemlítve, de következtetni lehet rá, mégpedig a vallás megvilágosító értelmű meghatározásával kapcsolatban:

„A vallás nem a tudomány tényein, a társadalmi kötelezettségeken, a bölcselet alapvetésein vagy az erkölcsi kötelességeken alapul. A vallás az emberi élethelyzetekben adott válaszok külön területe, mely mindig nyomot hagy az emberi fejlődés összes, erkölcsi síkot túllépő szakaszában.” (5:5.2)

A morontia állapot erkölcsi síkot meghaladó. Az igazságosság, az etika, az erény és az erkölcsiség mind összefüggenek az Urantia könyv tanításaiban, de nem felcserélhető módon. És álljon itt egy példa, ami alátámasztja ezt a megállapítást:

„A gondolat-döntések összehangolása, az okszerű eszményképek és az isteni igazság jelenti az igaz jellem birtoklását, annak előfeltételét, hogy a halandó bebocsátást nyerjen a morontia világok egyre kiterjedtebb és egyre inkább szellemi valóságaiba.” (101:6.7)

A következő kulcsfontosságú részlet még inkább hangsúlyozza az erkölcsiség, a kötelességként leírt valóságszint alapvető fontosságát, mégpedig a két másik eredendő mindenségrendi meglátással, az ok-okozatisággal és az istenimádattal együtt:

„Az értelem egyedül nem lehet magyarázat az erkölcsi természetre. Az erkölcs, az erény az emberi személyiségben eredendően benne rejlik. Az erkölcsi érzék, a kötelesség felismerése az emberelme-képesség egyik alkotóeleme és társa az emberi természettől elidegeníthetetlen egyéb vonásoknak: a tudományos kíváncsiságnak és a szellemi látásmódnak. Az emberi gondolkodásmód messze meghaladja az ember állati rokonaiét, de az ember erkölcsös és vallásos természete az, amely alapvetően megkülönbözteti őt az állatvilágtól.” (16:7.1)

A következő részletek arra utalnak, hogy a legújabb [korszakos] kinyilatkoztatás „biztosan kiterjeszti” a korábbi kinyilatkoztatások által megállapított erkölcsi kötelességeket – a morontia új fogalma nem pusztán az erkölcsiség fogalmának kibővítése, hanem mindenségrendi erkölcsiségnek minősül. Emellett a Legfelsőbb is bekerül az erkölcsiség rendszerébe:

„A mindenségrendi létpolgárság örömmel fogadása – a Legfelsőbb Lény iránti fejlődési kötelezettségeitek őszinte felismerése, annak tudatosítása, hogy az evolúciós ember és a kifejlődő Istenség egymásra van utalva. Ez a mindenségrendi erkölcsiség megszületése és az egyetemes kötelezettség felismerésének kezdete.” (110:3.10)

„Egyetlen állítólagos vallási kinyilatkoztatás sem tekinthető hitelesnek, ha nem ismeri el az etikai kötelesség azon kényszerítő igényeit, melyeket a megelőző evolúciós vallás teremtett meg és támogatott. A kinyilatkoztatás csalhatatlanul kitágítja a kifejlődött vallás etikai látókörét, s ezzel egyidejűleg biztosan kiterjeszti az összes előző kinyilatkoztatás erkölcsi kötelességeit.” (101:9.1)

„Az embernek a Legfelsőbbhöz fűződő időleges viszonya képezi az alapját a mindenségrendi erkölcsiségnek, a kötelesség iránti egyetemes érzékenységnek, valamint a kötelesség elfogadásának. Ez a viszonylagos jó és rossz átmeneti felfogásán túlmutató erkölcsiséget jelent; olyan erkölcsiség ez, amely közvetlenül arra a tiszteletre épül, melyet az öntudatos teremtmény a tapasztalás által fejlődő Istenség iránti tapasztalásbeli elkötelezettségben táplál.” (117:4.8)

Az emberi erkölcsiség felismerhet értékeket, azonban csakis a vallás képes ezeket az értékeket megőrizni, megnemesíteni és szellemivé lényegíteni. De ezektől a hatásoktól függetlenül a vallás valamivel több, mint érzelmileg telített erkölcsiség. A vallás az erkölcsiség számára olyan, mint a szeretet a kötelesség számára, mint a fiúi elismertség az alávetettség számára, mint a lényeg az anyag számára.” (102:5.3)

Itt még többet olvashatunk az erkölcsiségnek és a bennünk lakozó Igazítóval (Atyával), az Anya által adományozott mindenségrendi elmével és a Teremtő Fiú erkölcsi jellemével való kapcsolatunknak az összefüggésrendszeréről, vagy talán szintéziséről:

Az erkölcsi evolúció nem teljesen a kinyilatkoztatástól függ. Magas erkölcsi értékű fogalmak származhatnak az ember saját tapasztalásaiból is. Az ember azért képes még szellemi értékeket is kialakítani és mindenségrendi látásmódot is levezetni a személyesen megtapasztalt életéből, mert isteni szellem lakozik benne.” (95:3.2)

„Az anyagi evolúció egy életgépet adott nektek, a testeteket; maga az Atya ruházott fel benneteket a világegyetemben ismert legtisztább szellem-valósággal, a Gondolatigazítótokkal. Ám a kezetekbe, a saját döntéseitekre bízva, elme adatott, és elme által éltek vagy haltok. Ezen az elmén belül és ezzel az elmével hozzátok meg azokat az erkölcsi döntéseket, amelyek képessé tesznek benneteket arra, hogy olyanok legyetek, mint az Igazító, tehát mint az Isten.” (111:1.4)

Az erkölcsi öntudat az igaz emberi önmegvalósítás és ez alkotja az emberi lélek alapját, és a lélek az ember azon része, mely az emberi tapasztalás lehetséges továbbélési értékét jelenti. Erkölcsi választás és szellemi felemelkedés, az Isten megismerésének képessége és a késztetés, hogy olyanok legyünk, mint ő, ezek jellemzik a lelket. Az ember lelke nem létezhet erkölcsi gondolkodás és szellemi tevékenység nélkül. A tespedt lélek haldokló lélek. Az ember lelke azonban különbözik az elmében lakozó isteni szellemtől. Az isteni szellem az emberi elme első erkölcsi cselekedetével egyidejűleg érkezik, és ez a lélek születésének pillanata.” (133:6.5)

„A lélek megmentése vagy elvesztése azzal hozható összefüggésbe, hogy az erkölcsi tudat eléri-e a továbbélési szintet a halhatatlan szellemmel való felruházottság érdekében kötendő örök szövetség révén vagy sem. Az üdvözülés az önmagát kiteljesítő erkölcsi tudat szellemivé lényegülése, ami ezáltal túlélési értékre tesz szert. Minden lelki összeütközés lényege az erkölcsi vagy szellemi öntudat és a tisztán értelmi öntudat összhangjának hiánya.” (133:6.6)

„Az Igazság Szelleme elsősorban az Atya szellemtermészetének és a Fiú erkölcsi jellemének kinyilatkoztatásában érintett.” (194:3.1)

A tények, jelentéstartalmak és értékek új területeinek kalandos felfedezőútja örömet szerez az igazságkereső lelkének. Ez a próba egy nagyon fontos témán való elgondolkodásra ösztönöz bennünket. Az Urantia könyv haladó tanításainak terjesztésekor illik összhangban lennünk egymással... és persze az emberfeletti tanítóinkkal is.

 

 

Az eredeti mű:

Magyar fordítás:

  • Cseh Gábor (2024). CC BY-NC-ND HU

Szerző
Év

Hozzászólások