A konfliktus kezelése a spirituális életben

A konfliktus kezelése a spirituális életben

A konfliktus kezelése a spirituális életben

A konfliktusok elkerülhetetlen részét képezik a lakott világokon megélt életnek, különösen azokon a világokon van így, amelyek a társadalmi és a spirituális (szellemi) fejlődés valamely korai szakaszában tartanak. És minden bizonnyal ez a helyzet az Urantián is a fejlődés jelenlegi szakaszában.

A dolgok az évszázadok során javultak, és kétségtelen, hogy idővel tovább fognak javulni. De csak a távoli jövőben, amikor a bolygónk végre eléri a fény és az élet utópisztikus korszakát, akkor leszünk teljesen mentesek a viszályoktól. Ez nem jelenti azt, hogy akkor mindannyian egy véleményen leszünk. Viszont jelentősen meg fog változni az, ahogyan a nézeteltéréseinket kezeljük. Amíg meg nem valósítjuk ezt az elképzelt pozitív jövőképet, a nemzeti háborúktól eltekintve két személyes konfliktusszférát fogunk megtapasztalni – az egyik a benső életünkben (az elme és a lélek szintjén) zajló konfliktus, a másik pedig a külső életünkben (a családban és a társadalomban) jelentkező konfliktus.

Benső konfliktus

Jézus azt mondta, hogy az emberi életnek két területe van: az egyik a húsvér testben való élet, a másik pedig a lélekben való élet. Rómából való visszatérésekor mondta Ganidnak azt, hogy a halandóknak két nagy osztálya különíthető el – akik ismerik az Istent, és akik nem (ld. 133:0.3).

Azt is mondta, hogy azok az emberek, akik teljesen a testben vagy teljesen a szellemben élnek, kevés benső konfliktust tapasztalnak, de mindenki másnak, aki küzd az egyik életből a másikba való átmenetért, jelentős mértékű konfliktusban és zavarban lesz része az út során. És Jézus ahelyett, hogy azt mondta volna a tanítványainak, hogy ne vegyenek tudomást erről a küzdelemről, vagy hamis optimizmussal fedjék el azt, inkább arra szólította fel őket, hogy nyíltan beszéljenek róla.

„Előre figyelmeztessetek minden hívőt az összeütközés mezsgyéjére, melyen mindenkinek át kell kelnie, aki abból az életből jön, melyet a húsvér testben élnek s azon felsőbb élet felé tart, melyet a szellemben élnek.” (159:3.7)

Amikor először olvastam az Urantia könyvnek ezt a részét, nem tudtam nem gondolni arra, hogy már így is elég nehéz Jézus alapvető, elemi üzenetét terjeszteni – hogy a szellemi életünk azzal kezdődik, hogy elfogadjuk, miszerint egy szerető, személyes Isten gyermekei vagyunk. De itt arra szólítanak fel, hogy minden leendő hívőnek mondjam el, hogy e szellemi élet elérésére tett folyamatos kísérleteik küzdelmekkel és konfliktusokkal járnak majd. Úgy tűnik, hogy ezt nehéz lesz eladni.

Jézus még többet is mondott ebben a témában:

„Mialatt megtapasztaljátok a nagy örömet az Atyám szolgálatában, fel kell készülnötök a bajra is, mert figyelmeztetlek benneteket, hogy sokan csak sok szorongatás közepette lépnek be az országba.” (137:6.5)

„A szellem vallása erőfeszítést, küzdelmet, összeütközést, hitet, határozottságot, szeretetet, hűséget és fejlődést jelent.” (155:5.11)

„Ha mertek hinni bennem és teljes szívvel vállaljátok, hogy követtek, akkor így cselekedve a bajhoz vezető útra bizonyosan ráléptek.” (159:3.13)

A Mesterünk világossá teszi, hogy sok bajra, hányattatásra, küzdelemre és konfliktusra számíthatunk a szellemben való boldogulás érdekében tett folyamatos erőfeszítéseink során. De ez még nem minden. Elvárja tőlünk, hogy örömmel fogadjuk a küzdelmeinket és boldogan teljesítsük az Istennel, a családdal és a társadalommal szembeni kötelességeinket.

Az a felfogás, hogy a szellemi élet tele van megpróbáltatásokkal és kötelezettségekkel, úgy tűnik, távol áll a divatos nézetektől – miszerint a szellemi út valamiképpen hasonlít „a révület leírhatatlan érzéseinek valószínűtlen és ködös élmény[éhez]” (101:1.1) vagy hogy ez az utópisztikus boldogság mentális állapota lenne.

„A vallás nem valamiféle tétlen és üdvözült elmenyugalom elérésére alkalmas eljárás; ez a lélek tevékeny-igazodó szolgálatra való szervezésére irányuló indíttatás.” (100:3.1)

Jézus eloszlatott a vallással kapcsolatos egyéb, közkeletű hiedelmeket is. Akkortájt a Római Birodalomban (és még ma is ez a helyzet) nem volt ritka, hogy a hívő emberek úgy tartották, hogy jogosultak az isteni gondviselésre vagy különleges elbánásra, vagy hogy az Isten keze beavatkozik és talán megkíméli őket olyan gondoktól, amelyek másokat elértek.

„Minden hívőnek tanítsátok, hogy akik belépnek az országba, azáltal még nem válnak védetté az idő véletlen eseményeivel vagy a mindennapos természeti csapásokkal szemben.” (159:3.13)

No de akkor miért mondja Jézus nekünk, hogy ez egy nehéz tapasztalás lesz? Kétlem, hogy el akarna bátortalanítani bennünket. Sokkal valószínűbb, hogy megpróbál kiábrándítani minket, ahogyan az apostolokkal is tette sokszor. Azonban a sok figyelmeztetése és dorgálása ellenére nagy megkönnyebbülés, hogy mindig mutat nekünk egy kiutat – ad egy szellemi okot arra, hogy kitartsunk az úton.

Valóban, közvetlenül azután, hogy minden hívőt előre figyelmeztetett az elkerülhetetlen konfliktusra, megemlíti, hogy „az evangélium igája nem nehéz és az igazság terhe könnyű” (159:3.7) Egy másik írásban egy közteslény azt közli, hogy „A Mester járma tényleg könnyű (…)” (141:3.7). A könyv más részeiben Jézus megismétli ezt a megnyugtató igazságot.

„Vegyétek magatokra az isteni igát, és megtapasztaljátok az Isten békéjét, mely minden értelmet meghalad.” (144:8.8)

„Vegyétek magatokra az igámat és tanuljatok tőlem, mert én igaz és hűséges vagyok, és szellemi nyugalmat találtok a lelketeknek.” (163:6.7)

A Mester igája Isten akaratának felfedezése és megélése az általa mondott igazság és az általa megélt példa által. A nehézségeink és a gondjaink leküzdéséhez csak arra van szükség, hogy higgyünk neki, bízzunk benne és kövessük őt, ami egyáltalán nem nehéz teher. Az is vigasztal és bátorít bennünket, amikor azt mondja, hogy ha egyszer elhisszük ezt az evangéliumot, nem fogunk félni, amikor a bajok lesújtanak ránk, és hogy ő ott lesz velünk minden hányattatásunkban – csak legyünk hajlandók hinni.

„Csak egyetlen küzdelem áll az országba belépők előtt, és az nem más, mint a hit jó harcának megvívása. A hívő előtt csak egyetlen csata áll, és azt a kétely – a hitetlenség – ellen kell megvívnia.” (159:3.8)

„Nem ígérem, hogy távol tartalak benneteket a szenvedés vizeitől, de azt megígérem, hogy veletek együtt kelek át rajtuk.” (159:3.13)

A konfliktus haszna

Jó okunk van feltárni a benső konfliktus hasznát a szellemi életünkben. Például felfedezhetjük, hogy minden erkölcsi dilemmánkban az, hogy egyszerűen Istentől kérünk segítséget, az egyik út az Isten-tudatossághoz.

„Minden emberi lény már nagyon korán megtapasztal valamennyit az ő önző és az ő emberbaráti késztetései közötti ellentétből, és az Isten-tudat első megtapasztalására sok esetben éppen az ilyen erkölcsi összeütközések feloldására való törekvés során, az emberfeletti segítség keresésének eredményeként kerül sor.” (103:2.4) [Kiemelések a szerzőtől.]

A szellemi életünk során nem kerülhetjük el a növekedéssel járó fájdalmakat. Elménk és lelkünk nem adja fel egykönnyen az anyagi és világi lét kényelmét és megszokottságát. A szellemben való növekedés azonban megköveteli, hogy elhagyjuk ezeket a kényelmes partokat ismeretlen és feltáratlan vidékek felé, ami szorongást és stresszt válthat ki.

„A vallási zavarok elkerülhetetlenek; nem létezhet növekedés pszichikai összeütközés és szellemi nyugtalanság nélkül.” (100:4.2)

Még Jézus is megtapasztalta az efféle összeütközéseket ifjúkorában:

„Igen felkavarta őt az a feszültség, amely abból eredt, hogy hű akart maradni a meggyőződéseihez és közben lelkiismeretesen meg akart felelni a szülei iránti engedelmesség követelményének is[.]” (124:4.9)

A benső vagy erkölcsi konfliktusokból származó másik előny az, hogy gyakran szellemi felismerésekhez vezetnek, közelebb visznek az Istenhez, és lehetővé teszik számunkra, hogy jobban megértsük önmagunkat és másokat. Az ilyen konfliktusok arra késztetnek bennünket, hogy megváltoztassuk a gondolkodásmódunkat – jobb életmódot keressünk –, hogy életünket az Isten útjának szenteljük, és ezáltal még nagyobb szellemi igazságok előtt nyissuk meg az elménket.

„Az új vallási látásmódok azokból a feszültségekből erednek, melyek új és jobb válaszadási szokások választására késztetnek a régebbi, kevéssé alkalmas válaszminták helyett. Új jelentéstartalmak csakis összeütközésből emelkednek ki; és összeütközés csakis ott létezik, ahol az egyén nem hajlandó felvállalni a felsőbb jelentéstartalmakkal járó magasabb rendű értékeket.” (100:4.1) [Kiemelések a szerzőtől.]

Jézus életének egy másik epizódja, amely e tekintetben igazán ösztönző hatásúnak bizonyult, a Fortune-nal, „a félős legénnyel” folytatott beszélgetése volt.  Úgy vigasztalja a kétségbeesett fiatalembert, hogy azt mondja neki, szabadítsa meg a bensőjében lakozó szellemét a félelem béklyóitól annak érdekében, hogy az „az elmédet (…) sarkallja és ösztön[özze] (…)”. Arra bátorítja az ifjút, hogy „az élő hit erőteljes jelenléte révén” tegye képessé a szellemi természetét annak tudatosítására, hogy „az Isten gyermeke vagy” (130:6.3). És amikor így újjászülettél:

„A gondok megerősítenek; a csalódásoktól erőre kapsz; a nehézségek kihívást jelentenek számodra; és az akadályok cselekvésre sarkallnak.” (130:6.4)

A konfliktus és a bajok szükséges feltételei a szellemi növekedésnek, de – némi ellentmondással – a végső szellemi célunk az, hogy legyőzzünk minden konfliktust a benső életünkben.

„Mindenfajta összeütközés rossz annyiban, hogy akadályozza a benső élet alkotó működését – a rossz egyfajta polgárháború a személyiségben.” (111:4.11)

Ahogy Jézus mondja, a konfliktusaink leküzdésének és ezáltal a benső béke elérésének módja az, hogy elfogadjuk és elhisszük az ő szavait – az ő evangéliumát. És a szilárd hitünk erejével követni a bennünk lakozó szellemet – az Isten útját élni, bármilyen megpróbáltatások és nyomorúságok várnak is ránk – egészen a halálig.

De ha a földön nem is tudjuk teljesen elérni ezt a lelki békét, biztosak lehetünk abban, hogy lesz rá lehetőségünk, amikor eljutunk a második lakóvilágra.

„A második lakóvilág közelebbről is gondoskodik az értelmi összeütközések minden szakaszának kiküszöböléséről és az elmebéli összhanghiány mindenféle változatából való kigyógyulásról.” (47:4.8)

 

Társadalmi konfliktus

Nem számít, hogy személyesen mennyit fejlődünk a szellemben és mennyire oldjuk meg a benső konfliktusainkat, a társadalmi összeütközéseket soha nem tudjuk teljesen elkerülni. Még Jézus sem tudott tökéletes emberként elkerülni minden társadalmi félreértést, függetlenül attól, hogy e félreértések felelőssége vitathatatlanul másokra hárult.

Jézus azt tanácsolta nekünk, hogy mindenkivel szemben legyünk tapintatosak és toleránsak, legyünk „egyre elővigyázatosabbak és hozzáértőbbek (…) azon érdemes erőfeszítései[n]kben, hogy elkerülj[ün]k minden szükségtelen társadalmi félreértést.” (156:5.18).

„Az ilyen bölcs lelkek képesek elkerülni sok olyan bajt, melyben biztosan osztozni fognak mindazok, akik érzelmi igazodás hiányától szenvednek, akik nem hajlandók felnőni, és akik nem hajlandók tisztességgel megöregedni.” (156:5.18)

Mindannyian sok tekintetben különbözünk, ami elkerülhetetlenül véleménykülönbségekhez vezet, és ezért türelemre van szükség. Márpedig a türelem könnyebben jön, ha megértjük az egymáshoz való viszonyunk igazságát. Ahogy Jézus mondta Jakabnak:

„Nem kell hasonlóan látnotok vagy hasonlóan éreznetek és még csak hasonlóan sem kell gondolkoznotok ahhoz, hogy szellemileg hasonlók legyetek. A szellemi egység abból a tudatból ered, hogy mindegyikőtökben ott lakozik és egyre jobban meghatároz titeket a mennyei Atya szellem-ajándéka.” (141:5.1).

A szellemi egységet a mindannyiunkban ott élő isteni szellem egyéni felismerése, majd a másokban lévő szellem jelenlétének tisztelete által érjük el. Sajnos az urantiai társadalmi fejlődés jelenlegi szakaszában az Isten szolgálatában való szellemi egység megvalósítása még nagyon távolinak tűnik. De addig is mindent megtehetünk, hogy a szellem által mutatott módon éljünk, miközben erős hittel bízunk „az Isten minden mértéket meghaladóan nagy és becses ígéreteiben” (143:2.4).

És függetlenül mások tetteitől, továbbra is célunk és kötelességünk megtanulni harmonikusan élni mindenféle emberrel. Ennek a készségnek az elsajátítása a Földön kezdődik, és folytatódik a lakóvilágokon keresztül, egészen a csillagvilágokig és azokon is túl.

„A halandói létpályátok során az egyik legfontosabb megtanulandó dolog a csapatmunka.” (28:5.14)

A csapatmunka elsajátítása az egyik távlati célunk. Az Urantia könyv világossá teszi, hogy miután teljesítettük a jerusemi feladatainkat és elértük az Igazítónkkal való eggyé kapcsolódást, még ekkorra sem tudtuk teljesen felülkerekedni a közösségi eredetű túlérzékenységünkön és sértettségeinken. Ezeknek az ingerlékenységeinknek a leküzdése az egyik fő célunk a csillagvilági központi világokon, mely célt az univitatiával és másokkal való együttélés során szerzett tapasztalatainkon keresztül érünk el. A csapatmunka végső soron megtanít arra, hogy „[é]lj boldogul és dolgozz hatékonyan” (43:8.5) sokféle lénnyel.

Világszintű konfliktus

Aligha lehet kétséges, hogy a világméretű konfliktusok és a háborúk még egy ideig folytatódni fognak. Tudomásunkra hozták, hogy nem lehet igazi béke az Urantián mindaddig, amíg világkormányt nem hozunk létre. Ez is nagyon távolinak tűnik.

„Világbékét nem képesek fenntartani a szerződések, a külügyi tárgyalások, a külpolitikák, a szövetségek, az erőegyensúlyok vagy bármilyen más, a nemzeti érzület felségjogával való silány bűvészkedés. Világtörvényt kell létrehozni és azt világkormánynak – az egész emberiség főhatalmának – kell betartatnia.” (134:6.9)

Meddig fog még tartani ez a világméretű konfliktus? Az egyetlen támpontot ez az idézet adja:

„A gépi találmányok és az ismeretek terjedése megváltoztatja a polgárosodott viszonyokat; bizonyos gazdasági átalakítások és társadalmi változások szükségesek, ha az ember el akarja kerülni a kulturális összeomlást. Ez a közelgő új társadalmi rend egy évezredig nem fog egészen kiteljesedni.” (99:1.1) [Kiemelések a szerzőtől.]

Bár ez a kijelentés közel 100 évvel ezelőtt született, ma sokkal aktuálisabbnak tűnik. A találmányok gyors ütemű fejlődése és a (részben megkérdőjelezhető) tudás világméretű elterjedése visszafordíthatatlanul megváltoztatta a társadalmak működését. Valóban úgy tűnik, hogy a szükségszerű „gazdasági átalakítások és társadalmi változások” ideje elközelgett.

A 195. írásból az is egyértelmű, hogy a bolygónkon tapasztalható szomorúság nagy részének gyökere a gondolkodás elvilágiasításában és a materialista filozófiák elfogadásában keresendő.

„A tudomány, az oktatás, az ipar és a társadalom teljes elvilágiasítása csakis összeomláshoz vezethet. A huszadik század első harmadában az urantiaiak több emberi lényt öltek meg, mint amennyit az egész keresztény megítéltetési időszakban addig az időpontig megöltek. És ez csak a kezdete az anyagelvűség és a világias rend szörnyűséges aratásának; még ennél is szörnyűbb pusztítás következik” (195:8.13)

Ne feledjük, hogy ez a kijelentés az első világháború után, de még a második előtt született. Hogy ez a „szörnyű pusztítás” folytatódik-e a 21. században, azt még nem tudjuk. Egy dologban azonban biztosak lehetünk:

„Isten nélkül sem a függetlenség és a szabadság, sem a tulajdon és a vagyon nem vezethet el a békéhez.” (195:8:12)

Minden borúlátás és lehangoltság ellenére kétségtelen, hogy a világ még soha nem volt ilyen jó helyzetben. És ez attól függetlenül igaz, hogy milyen gazdasági vagy társadalmi jellemző alapján szeretnénk vizsgálódni (ld. Hans Rosling ’Factfulness: Ten Reasons We're Wrong About the World—and Why Things Are Better Than You Think’, 2018). Rosling a világ lehangoltságának nagy részét az egyén rövid megfigyelési idejének, valamint az emberiség eredendő „negativitási ösztönének” tulajdonítja, egy olyan előjeles mentális állapotnak, amely önbeteljesítő jóslattá válik. Szerinte fontos, hogy megfelelően értékeljük a világunk civilizációs vívmányait, de fontos felismernünk azt is, hogy a dolgok még sokkal jobbak is lehetnek.

A világbéke nélkül elfelejthetünk minden más globális fejlődést. – Hans Rosling

A dolgok javulni fognak, de ahogyan a konfliktusok egyéni szinten is elősegítik a szellemi növekedést, úgy a világ civilizációjának szellemi fejlődését is elősegíthetik.

„(…) Jézus az ország egy jövőbeli állapotára utalt és számos alkalommal bizalmasan tudatta azt is, hogy egy ilyen esemény esetleg valamilyen világméretű válsághelyzetben jelenik meg[.]” (170:4.15) [Kiemelések a szerzőtől.]

Mindezen felfordulás ellenére, és az örökös világvége-forgatókönyvek és a sötét disztópiák [antiutópiák, azaz elképzelt negatív jövőképek] ellenére, amelyek úgy tűnik, nagy teret kapnak a médiában, újra és újra azt mondják nekünk, hogy higgyünk Jézus szavaiban.

„Ne csüggedjetek; az emberi evolúció még most is folyik, és az Isten kinyilatkoztatása a világnak Jézusban és Jézuson keresztül nem marad el.” (196:3.33)

Világegyetemi szintű konfliktus

A különböző egyének közötti konfliktusok, nézeteltérések és félreértések nem érnek véget a lakóvilágokon, és nem is korlátozódnak a halandó felemelkedőkre. Kétségtelen, hogy a világegyetemi ügyekben előforduló bajok számunkra ismeretlen természetűek, de még az Urantia bolygói kormányzásában részt vevő főszeráfoknak (ld. 114:6.17) is voltak nézeteltéréseik – pedig ők már megjárták a paradicsomi utat oda-vissza!

És ez a tény önmagában is sokat mond arról, hogy semmi rossz nincs abban, ha hangot adunk a nézeteltéréseinknek. A lényeges különbség abban van, hogy miként kezeljük azokat. Ahogy a híres amerikai kosárlabdaedző, John Wooden mondta egyszer: „Megegyezhetünk abban, hogy nem értünk egyet, de nem kell, hogy szembenállók legyünk”.

A világegyetem igazgatásával kapcsolatos nézeteltérések és gondok nem is foghatók „az anyagi léttel járó jelentéktelen perekhez és gondokhoz” (25:3.10), inkább úgy tűnik, hogy a félreértésekhez kapcsolódnak.

„Attól a pillanattól kezdve, hogy a Teremtők a választás képességével rendelkező fejlődő egyedeket hoznak létre, onnantól kezdve óhatatlanul eltérés jelenik meg az isteni tökéletességű, zökkenőmentes működéstől; bizonyosan kialakulnak félreértések, és gondoskodni kell e valódi nézőponteltérések pártatlan rendezéséről.” (25:3.7)

A Világegyetemi Békéltetők a világok utazó bíróságaiként szolgálnak, az egyes bolygóktól a felsőbb-világegyetemi központokig (ld. 25:2.11, 25:3). Feladatuk a teremtésrészek kisebb nehézségeinek és félreértéseinek elbírálása. E nehézségek egy része a megfelelő eljárás követéséhez kapcsolódik, más részük pedig a véleménykülönbségekből vagy az eltérő nézőpontokból fakad.

A kis- és nagyövezeti kormányokban és a magasabb szellemi szinteken azonban kevesebb félreértést kell megítélniük, és a munkájuk más jellegűvé válik. Mindazonáltal, hogy némi képet kapjunk a felsőbb-világegyetemben felmerülő félreértések számáról, gondoljunk arra, hogy csak az Orvontonban közel tizennyolcbillió egyeztető bizottság van (ld. 25:3.15).

A világegyetemek bíróságai és törvényszékei a félreértések, a rossz ítélőképesség vagy a kisebb hibák ügyében is döntenek, bár valódi konfliktusok még mindig előfordulnak. Az Urantián a legismertebb mennyei konfliktusnak a Lucifer-féle lázadást tekinthetnénk, noha a Nebadon helyi világegyetemben ezt megelőzőleg is voltak ilyesféle konfliktusok, és valószínűleg volt jó néhány a teljes hét felsőbb-világegyetemben is.

„Ez a mennyei háború azonban nagyon is szörnyű és igencsak valóságos volt. Bár nem mutatta az éretlen világokon folytatott fizikai háborúskodásra olyannyira jellemző barbárság semmilyen jegyét, ez a küzdelem sokkal halálosabb volt; az anyagi síkon vívott harcban a testi élet forog veszélyben, de a mennyei háborúban az örök élet a tét.” (53:5.7)

Úgy tűnik, hogy az ilyen jellegű konfliktusok a helyi csillagrendszer szintjére, és konkrétan a Lanonandek Fiak rendjére korlátozódnak. Bár néhány Melkizedek Fiúnak volt hibás helyzetmegítélése, és a csillagvilágok Vorondadek Fiai is tévedtek időnként, de soha nem vettek részt lázadásban és soha nem bizonyították rájuk, hogy semmibe vennék a világegyetemi kormányzatot.

Mindazonáltal úgy tűnik, hogy a felsőbb-világegyetemi igazgatás ezen alsóbb szintjein jelentős mértékű békétlenség tapasztalható. És erre nincs is jobb bizonyíték, mint a Fenséges Hírvivők létezése.

„A Fenséges Hírvivők (…) a tökéletessé lett halandók olyan osztályát alkotják, akik kiálltak lázadást vagy ezzel egyenértékűen, de másként bizonyították a személyes hűségüket; mindegyikük átesett valamilyen meghatározott, világegyetemi hűségpróbán. A paradicsomi felemelkedésük során valamikor szilárdan helytálltak és hűek maradtak akkor is, amikor a feletteseik hűtlenekké váltak[.]” (22:2.1) [Kiemelések a szerzőtől.]

„Ugyanez vár minden olyan felemelkedő teremtményre is, aki hatékonyan megelőzi a vétekből, a rosszból vagy a bűnből táplálkozó ilyen felfordulásokat; mert azt a tevékenységet, mely a lázadás megelőzésére irányul vagy arra, hogy a világegyetemi válsághelyzetben felsőbb állhatatosságot eredményezzen, még értékesebbnek tartják annál, mint hogyha valaki hűséges marad a tényleges lázadás ellenére is.” (22:2.3) [Kiemelések a szerzőtől.]

A Fenséges Hírvivők puszta számánál semmi sem mutatja jobban a nagy világegyetemben zajló összeütközések és viták nagyságrendjét. De ismétlem, valószínű, hogy e konfliktusok többsége a helyi csillagrendszeri, illetve csillagvilági tapasztalás színterén zajlik.

„Csaknem egybillió Fenséges Hírvivő teljesít szolgálatot az Uverszán, és minden okunk megvan azt hinni, hogy a hét felsőbb-világegyetem mindegyikében pontosan ugyanennyi a számuk.” (22:2.5)

Mindent egybevetve, nem szabad illúziókat táplálnunk az univerzum állapotával kapcsolatban, vagy azzal kapcsolatban, hogy milyenek lesznek a dolgok, amikor elérjük az első mennyországot, az egyes számú lakóvilágot. Az Urantia könyv egyik célja, hogy tágítsa a mindenségrendi tudatosságunkat, és ezt a feladatot úgy éri el, hogy sok igazságot közöl velünk a világegyetem állapotáról, beleértve a benne lévő bajok és konfliktusok némelyikét is.

Bár jó, ha ezekről a dolgokról van tudomásunk, és így felkészülünk arra, ami jön, de azért ezek nem feltétlenül zavarják meg a személyes utunkat. Nem számít, hogy milyen konfliktus vagy baj történik körülöttünk, mi mindig előrehaladunk ebben a csodálatos és fenséges világegyetemben, ha minden szinten hűek és odaadóak maradunk az igaz, jó és szép Istenhez.

„Tényleg nem látott még emberi szem oly nagyszerű dolgokat, mint ami a halandói-felemelkedési kaland e világain rátok vár.” (43:6.8)

[A számmal jelölt idézetek forrása az Urantia könyv.]

 

Az eredeti mű:

Magyar fordítás:

  • Cseh Gábor (2024). CC BY-NC-ND HU

 

Szerző
Év

Hozzászólások