Avalon
Ez a kifejezés ötször jelenik meg az Urantia írásokban. Az Avalon, a Nebadon helyi világegyetem talán legközelebbi szomszéd világegyeteme (32:2.12). Így része a helyi világegyetemek azon egységének, melyeket a Kisövezetünknek mondhatunk, s amely száz helyi világegyetemet foglal magába. Az Urantia kinyilatkoztatás nem közli a Nebadon helyi világegyetem mind a kilencvenkilenc kisövezeti társvilágegyetemének nevét, de hetet azért felsorol. „A legközelebbi szomszédos világegyetemek: Avalon, Henszelon, Szanszelon, Portalon, Wolvering, Fanoving és Alvoring.” (32:2.12)
Látható, hogy az első helyen az Avalon szerepel. A nem abc szerinti felsorolás a Nebadon szempontjából fontosságot, esetleg elhelyezkedési közelséget egyaránt jelenthet. Az biztos, hogy míg az Avalon helyi világegyetemre hatszor történik utalás az Urantia írásokban, addig másik öt szomszéd helyi világegyetemre csak az egyszeri felsorolás erejéig, a Henszelonra pedig az említett felsoroláson túl, csak annak kapcsán, hogy ezen helyi világegyetem után a mi világegyetemünk vesztette a legtöbb Lanonandek-rendbe tartozó Fiút az Egyetemes Atya elleni lázadás során (35:9.8).
Mitől lehet megkülönböztetett szerepe az Avalon helyi világegyetemnek a Nebadon, és így az Urantia bolygó lakói számára?
E kérdésre válaszul az Urantia írásokból a következők derülnek ki.
1) Az Avalon régebb teremtésű világegyetem, mint a Nebadon. Ezt a következő közlés támasztja alá. „A nebadoni szeráfok első teremtett csoportját egy ezertagú avaloni szeráftestület készítette fel; ezután angyalainkat a közülük való rangidősek tanították.” (38:5.1)
2) Az Avalon helyi világegyetemből származott az a bizottság is, melynek tagjai a bolygónkon ötszázezer évvel ezelőtt elvégezték száz kiválasztott ősember esetében azt az élet-sejtanyag kivonást, mely élő anyagot aztán átvittek „azokba az anyagi testekbe, melyeket a hercegi törzskar száz jerusemi tagjának használatára hoztak létre.” (66:2.7)
Értelmezésemben itt olyan, szerves anyagú testeket hoztak létre, illetve növesztettek a törzskar számára, amelyeket az Urantia őslakosaiból származó élettani tulajdonságokkal láttak el.
A közlés szerint az ötven ősember nőt és ősember férfit „Egymástól messze eső helyekről gyűjtötték össze” „a herceg bolygói székhelye peremén”. „Itt a száz emberi alanyt átadták a nagy felkészültségű avaloni önkéntes bizottságnak, akik az andoni leszármazottak élet-sejtanyaga egy részének kivonását irányították.” (66:2.7)
Nem gondolom, hogy az avaloni önkéntes bizottság tagjai szellemi lények lettek volna. Több okból sem gondolhatom ezt.
-
Élő emberekből vontak ki élet-sejtanyagot. Ez fizikai eljárás.
-
A kinyert fizikai állományú élet-sejtanyagot anyagi testekbe juttatták be. Egy ősember élet-sejtanyagát egy előkészített anyagi testbe. Mindezt százszor.
-
A fenti eljárást végzőket a kinyilatkoztatók sebészeknek mondják. „A nodfi népek így emelkedtek ki az élet-sejtanyag bizonyos, különleges és váratlan módosulataiból, mely élet-sejtanyagot az andonfi szövetadóknak a testéből vontak ki az avaloni sebészek a testtel bíró törzskari tagok teste számára.” (77:2.6)
Szerintem az Avalon helyi világegyetemből jött sebészek fejlett evolúciós lények voltak, akik fejlettségüknél fogva képesek a szellemi lényekkel való együttműködésre. A fejlett evolúciós lényeknek a szellemi lényekkel való együttműködésére több példát lehet találni a fény és élet korának különböző szakaszaiban járó bolygók esetében (55:4.8; 55:6.6).
A Mindenségben az anyagi, a morontia és a szellemi világok összhangban működnek. A lelki és a szellemi tartalom az anyagban is lehet tökéletes, és most nem csak Jézus urantiai életére gondolok. A fény és élet hetedik szakaszában járó bolygókról olyan fejlettségű lények érkeznek a helyi világegyetemünk központjára, akiknek nem szükséges a csillagrendszerük és a csillagviláguk morontia képzésében részt venni. Mivel rögtön a világegyetemi központ morontia világára érkeznek, a fejlettségük feljogosítja őket arra, hogy innen emelkedjenek tovább a paradicsomi Atya felé (55:6.8).
Azt, hogy anyagi és szellemi lények együttműködhetnek az evolúciós bolygókon, nem csak az avaloni sebészek munkája mutatja.
3) Miután az Urantia bolygó vezetése fellázadt, a helyi ügyek intézését a bolygóra küldött tizenkét tagú Melkizedek tanács vette át (67:4.5; 74:5.2). A zárójelben jelzett helyek azt mutatják, hogy működése alatt a tizenkét Melkizedek az Urantián tartózkodott. A közlés szerint, e tanács mellett működött egy tanácsadó testület is, mely testületnek nem csak szellemi lények, hanem evolúciós bolygókon élő fizikai lények is tagjai voltak, a következők szerint.
„A Melkizedek-megbízottak mellett működött egy tanácsadó testület is, melynek összetétele a következő volt:
-
a bukott herceg egyik hű maradt segéde,
-
két állandó besorolású Élethordozó,
-
egy tanulóidejét töltő Háromságot-elért Fiú,
-
egy önkéntes Tanító Fiú,
-
egy avaloni Ragyogó Estcsillag (időszakosan),
-
a szeráfok és a kerubok főnökei,
-
tanácsadók két szomszédos bolygóról,
-
az alárendelt angyali élet főigazgatója,
valamint Van, a köztes teremtmények főparancsnoka.” (67:6.5)
A fenti felsorolásból két dolgot fontosnak tartok kiemelni. Egyrészt, újra feltűnik egy időszakosan segítséget nyújtó avaloni szellemi lény, ami a Nebadon és az Avalon helyi világegyetemek közötti együttműködés tényére utal. Másrészt arról is olvashatunk, hogy a testületben helyet kapott Van is, aki emberi testű lényként a kaligasztiai százakhoz tartozott. Továbbá a testület tagjai voltak még „tanácsadók két szomszédos bolygóról” is.
Mit mutat mindez? Hogy szellemi lények és magasan fejlett evolúciós lények képesek együtt dolgozni, valamint azt, hogy hajdan más bolygókról származó evolúciós lények is tevékenykedtek a bolygónkon. Mivel a csillagrendszeri körök el voltak vágva, ezért a „két szomszédos bolygóról” származó tanácsadóknak jelen kellett lenniük az Urantián. A szomszédos bolygókról jött tanácsadók működése összhangban van azzal a közléssel, hogy a fény és élet negyedik szakaszától, e bolygók lakóinak átmeneti feladatot kell teljesíteniük „az evolúciós fejlődésnek egy korábbi szakaszában járó bolygón.” (55:3.11)
A fentiek alapján összességében elmondható, hogy
-
volt – és talán még van is – az Avalon helyi világegyetem Teremtő Fiúja és a Nebadon helyi világegyetem Teremtő Fiúja között olyan megállapodás, mely alapján a régebb óta fennálló Avalon lényei segítik a Nebadonban folyó munkát,
-
a fizikai és a szellemi lények dolgozhatnak együtt, valamint
-
korábban, fejlett evolúciós bolygókról származó lények jártak már az Urantián.
[A számmal jelölt tartalmak az ötödik korszakos kinyilatkoztatásban találhatók.]
Hozzászólások