Az emberi környezet isteni befolyásolása

Az emberi környezet isteni befolyásolása

Igen, van ilyen, és az emberi fejlődés érdekében történt, történik. Ezt a befolyásolást nem közvetlenül a Háromság személyei végzik, de bizonyosan az ő jóváhagyásuk alapján történik.

A következőkben találkozhatunk majd olyan környezetet befolyásoló tevékenységgel, melyet szellemi vagy fél-szellemi lények idéztek elő a célirányos evolúció elősegítése és az emberi fejlődés érdekében. De ráláthatunk arra is, hogy az emberi faj megjelenését miért időzítették éppen az egyik jégkorszak idejére, felhasználva a természeti törvények szerint zajló folyamatokat ösztönző eszközként.

Szó lesz olyan ráhatásokról, melyekről az égi lények maguk számolnak be, és bemutatok olyan környezeti változtatásokat, melyek esetében az isteni beavatkozás számomra egyértelműnek látszik, és ezt érvekkel igyekszem majd alátámasztani.

 

1) Az életminták bolygókra való beültetését végzőket és a fejlődés segítésében közreműködőket élethordozóknak nevezik. A bolygókra telepített életminták evolúciós fejlődésébe az élethordozók a szabad akaratú ember megjelenéséig avatkozhatnak be.

„Az élet létrehozása és az erkölcsi besorolású emberi teremtmények megjelenése között eltelt időszakokban az élethordozók engedélyt kapnak arra, hogy beavatkozzanak az életkörnyezetbe és egyéb alkalmas módon irányt szabjanak az élőlénytani evolúció folyamatának. E tevékenységüket hosszú időn keresztül végezhetik.” (36:3.7)

De amint az élethordozók sikeresen közreműködtek egy emberi értelemmel és akarattal bíró lény evolúciós úton való létrehozásában, „(…) amely képes erkölcsi és szellemi döntések meghozatalára, akkor és ott a munkájuk véget ér – teljesítették a küldetésüket; a továbbiakban már nem avatkozhatnak e kifejlődő életbe. Ettől kezdve az élő dolgok továbbfejlődésének azon sajátságok és irányzatok szerint kell folytatódnia, amelyeket a bolygón megteremtett élet képleteibe és mintáiba már átvittek vagy azokban létrehoztak. Az élethordozóknak nem engedik meg, hogy az élőlények saját akaratával kísérletezzenek vagy azt befolyásolják; nem engedélyezett számukra az, hogy az erkölcsi teremtmények felett az irányítást átvegyék vagy önkényesen befolyásolják őket.” (36:3.8)

Azonban az emberek a szabad akaratuk tiszteletben tartása mellett, a továbbiakban sem maradnak égi támogatás nélkül.

Az emberi lények nem csak számukra láthatatlan, mennyei eredetű támogatásban részesülnek, hanem a korszakos kinyilatkoztatások révén tanításokban és a korszakos kinyilatkoztatók működése által gyakorlatias javaslatokban is, melyek a fajfejlesztéstől kezdve az élet minden területére kiterjednek a szabályosan fejlődő bolygók életében.

Az ilyen bolygókon az adott kor emberi vezetői az emberi alakot viselő égi küldöttekkel közös tanácsokban egyeztetnek a bolygó irányításáról és a fejlesztés érdekében megteendő lépésekről.

De az égiek részéről nem csak olyan természetes ráhatások érkezhetnek, amelyektől a mi korszakos kinyilatkoztatóink lázadása illetve vétke miatt a bolygónk emberisége meg lett fosztva. A mi, lázadás és vétek miatt összezavart és megtévesztett bolygónkon eddig is szükség volt és ezután is szükség lesz olyan isteni és testvéri beavatkozásokra, melyek ellensúlyozzák az árulás és a vétek következményeit és támogatják a szükséges fejlődést. 

Bár az emberi akarat működésébe nem történik beavatkozás – a Gondolatigazító is csak értékes gondolatokat, szempontokat és az Isten békéjét tárhatja az ember elé – azonban az ember környezetét érhetik isteni eredetű ráhatások támogató jelleggel. 

Ezek a környezetet érintő beavatkozások történhetnek az egész emberi faj, vagy egy nagyobb embercsoport érdekében, s látszatra lehet a kedvezményezettje egyetlen ember is. Azonban az ilyen beavatkozások által elérni kívánt eredmény mindig az emberek nagyobb csoportjának jólétét tartja szem előtt. 

Így volt ez akkor is, amikor „(…) a jézusi örömhír első tanítóit börtönbe vetették a kor tudatlan vallási vezetői,” s Péter tömlöcét ki kellett nyitni ahhoz, hogy az emberiség felemelése érdekében elkezdett munka folytatódhasson. (77:8.12) (Lásd még: Apostolok Cselekedetei 12. fejezet)

Az Isten ügyet és nem személyt támogat, azonban az Isten ügyét képviselők megtapasztalhatják a segítségét. 

Mint majd látni fogjuk, az emberiség érdekében történő, mennyei közrehatásra végbemenő földrajzi változások nem hirtelen, nem katasztrófa jelleggel következnek be. Vagyis az ilyen földrajzi változás nem jár elháríthatatlan emberáldozattal. Véleményem szerint ilyen volt az a közrehatás is, amely lehetővé tette, hogy a vörös bőrű emberek a megmaradásuk érdekében Amerikába menekülhessenek Ázsiából a Bering-szoros földhídján keresztül, az őket üldöző sárga bőrű harcosok elől (64:6.5). De erről majd később, részletesebben szólok.

 

2) Egy kevésbé fejlődésképes életminta szándékos elszigetelése

Már volt szó arról, hogy az ember megjelenésének időpontjáig az élethordozók beleavatkozhatnak a fejlődésbe, azonban ezt a beavatkozást csak korlátok között tehetik. Az életkörnyezetbe beavatkozhatnak, a növényi és állati fejlődés belső menetébe nem. Vagyis a maguk fejlődési útját kibontó növények és állatok életére csak a környezetük támogatásával, illetve a környezet erőforrásainak korlátozásával, elszigeteléssel hathatnak. 

A bolygónkon az evolúciós élet három különböző, egymástól távol elhelyezkedő helyen betelepített életmintából fejlődött ki. Azonban az egyik életmintából kifejlődött tengeri állatokban az ember megjelenését biztosító örökítő anyag olyan veszteségeket szenvedett – feltehetően a célirányos fejlődést lehetővé tevő állat egyedek elpusztultak – amely az emberré válás későbbi megvalósulását nem tette lehetővé (65:2.13). Mivel a magasabb rendű elme kifejlődésére való képesség a megmaradt korabeli állati egyedekben már nem volt meg, ezért „(…) az élethordozók a feletteseik egyetértésével úgy alakították a környezetet, hogy még inkább elszigeteljék a kifejlődő élet eme fejletlen, ember-előtti ágait. E visszamaradott teremtménycsoportok kizárása minden látható jel szerint véletlenszerűen zajlott le, a valóságban azonban egészen célirányos volt.” (65:2.14)

A korszakos kinyilatkoztatók maguk említik, hogy a fejlődést segítő támogatásuk mértékének nagyon is vannak korlátaik, a segítő törekvéseik nem érvényesülhetnek kizárólagos jelleggel. Ezzel kapcsolatban szót ejtenek két, ember előtti életformáról, amelyek minden megőrzési erőfeszítésük ellenére kipusztultak (65:3.3).

 

3) A békaős támogatása az ember megjelenése érdekében

„Aligha tudjátok elképzelni, hogy az ember előtti őseitek időről időre milyen kevéssel úszták meg a kipusztulást. Ha az egész emberiség békaőse csak öt centiméterrel kisebbet ugrik egy bizonyos alkalommal, akkor a törzsfejlődés teljes menete határozottan más irányt vett volna.” (62:3.9)

„De ebből nem szabad arra következtetni, hogy az emberiség evolúciója e ponton egy véletlen eseménnyel véget ért volna. Abban a pillanatban nem kevesebb mint ezer különböző és egymástól távol elhelyezkedő, módosuló életfajtát tartottunk megfigyelés alatt és támogattunk, melyeket az ember előtti fejlődés különböző mintáivá való alakulásra késztethettünk volna. Ez a tényleges ős-béka a harmadik választásunkat testesítette meg, az első két életfajta ugyanis minden megőrzési erőfeszítésünk ellenére kipusztult.” (65:3.3)

 

4) Az emberi faj maki őseinek terelése arra a földrészre, ahol az első ősember párnak meg kellett születnie az emberi faj további fejlődése érdekében 

Az élethordozók így számolnak be erről: „Az értelem evolúciós megjelenésének későbbi szakaszában az emberi faj maki-ősei messze fejlettebbek voltak Észak-Amerikában, mint más világrészeken; és ezért a közbeavatkozásunkra a nyugati életbetelepítési színtérről elvándoroltak a Bering-földhídon át Ázsia délnyugati partjára, ahol a fejlődésük folytatódott és a központi életcsoport bizonyos fajtáival való keveredés előnyeiből is részesültek.” (65:2.15)

Nyilvánvaló, hogy ez a beavatkozás folyamatos felügyeletet igényelt az élethordozók részéről, akik olyan területet kerestek, ahol az emberős maki csoportok védelemben szaporodhattak és fejlődhettek.

„Ezen az akkoriban csaknem paradicsomi területen történt, hogy e maki fajtájú emlős fejlettebb leszármazottaiból két nagy csoport alakult ki, a mai idők majomtörzsei és a mai emberi faj.” (62:1.3)

Az élethordozók azon tevékenysége, amely az emberi faj kifejlődését segítette, nem érvényesülhetett a természeti törvények és a védendő lények ösztönös működése ellenében, csak azok mellett. 

Éppen ezért, a „(…) korai emlős faj közvetlen makiszerű anyjának ötször múlott az élete egy hajszálon, mielőtt életet adott volna az új és fejlettebb emlősrend apjának. De mind közül a legkomolyabb az volt, amikor villám csapott abba a fába, amelyen a főemlősikrek jövendőbeli anyja éppen aludt. A középemlősök mindkét szülője rettenetesen megijedt és csúnyán megégett; hét kicsinyük közül hármat agyonütött a villám. E fejlődő állatok már majdnem babonásak voltak. E pár, melynek fatető-otthonába becsapott a villám, ténylegesen is a középemlős faj egy fejlettebb csoportjának volt a vezetője; és a példájukat követve a törzsnek több mint a fele, közöttük a legjobb értelmi képességűek alkotta családok, több mint három kilométerre költözött ettől a helytől, és a fák tetején új lakhely, a földön pedig új menedékek építésébe kezdtek – mely utóbbiakba a hirtelenül támadt veszély idején vonultak vissza.” (62:3.9)

Ha pedig az első emberpár, vagyis „(…) Andon és Fonta még azelőtt elpusztult volna, hogy utódaik születnek, akkor ez ugyan késleltette volna az ember kifejlődését, de nem akadályozta volna meg. Andon és Fonta megjelenését követően és még azelőtt, hogy az állati élet módosuló emberi kibontakozási lehetőségei kimerültek volna, nem kevesebb mint hétezer kedvező adottságú ág fejlődött ki, melyek elvezethettek volna az emberi törzsfejlődés valamilyen válfajához. E jobb fajták közül sokat később magukba is olvasztottak a terjeszkedő emberi faj különféle ágai.” (65:3.4)

 

5) Az ember megjelenése a jégkorszakban

Az, hogy az ősemberek a jégkorszak idején jelentek meg a földön, vagyis ott fejlődtek ki, ahol a vándorlásaik kezdetén e zord időszak hatásaival is találkozhattak, nem volt véletlen, „erre terv szerint került sor.” (65:2.16)

Az ősemberek területileg és időben is irányított megjelenése azt a célt szolgálta, hogy a jégkorszak éghajlati viszonyai az embereket arra a küzdésre ösztönözzék, ami találékonyságot, túlélést, végső soron pedig fejlődést eredményez.

 

6) Dalamatia és az első Édenkert elsüllyedése (67:5.4-5; 73:7.1)

Dalamatia városa az árulóvá lett első korszakos kinyilatkoztató, az első Édenkert pedig a vétkező második korszakos kinyilatkoztató épített központja volt a bolygónkon. 

Ha nem történik meg a lázadás és a vétek, ezek a kiépített központok a gyakorlatban igazolták volna a bolygónk egymást követő nemzedékei számára az emberi létezés szellemi eredetét és a fejlődés szellemi célját.

A kinyilatkoztatók így írnak erről: „Gondoljátok csak el, hogy mit jelentene a világotokon, ha valahol a Levantéban (a Földközi-tenger keleti partvidékén) lenne egy polgárosult világközpont, egy nagyszerű bolygói műveltségegyetem, mely 37.000 év óta megszakítás nélkül működött volna. Szánjatok időt annak átgondolására is, hogy egy ilyen ősi központ erkölcsi fennhatóságát milyen mértékben erősítené, ha attól nem messze létezne egy másik, még régibb központja a mennyei segédkezésnek, amelynek hagyományai 500.000 év összehangolt evolúciós hatáson alapuló erőt mutatnának fel. A szokások ereje az, ami végül az egész világon elterjeszti az Édenről szóló eszményképeket.” (51:6.3)

Amint a mennyei erők segítettek e központok felépítésében, úgy utóbb közreműködtek abban is, hogy miután az eredeti szerepüket nem tölthették be, azokkal ne lehessen visszaélni a történelem megmásításával.

A kinyilatkoztatók egyik csoportjának véleménye szerint, az Édenkert tengerbe süllyedése nincs kapcsolatban az Ádámra és Évára vonatkozó isteni terv sikertelenségével, így ezért a történteket ők egyszerű természeti jelenségnek tekintik (73:7.2). Az én véleményem szerint, hogyha csak az egyik bolygó központ pusztult volna el, azt talán még lehetne a természeti törvények természetes működésének tekinteni, azonban két világközpont teljes megsemmisülését már nem. Megítélésem szerint, mindkét esetben isteni közbeavatkozás történt.

Ha úgy alakul, hogy a két világközpont lázadás és vétek nélkül is elsüllyed, mert ez a törvények működésének természetes következménye – vagyis nincs szó semmilyen isteni közbeavatkozásról – akkor ez igencsak rosszul érintette volna a korabeli emberek hitvilágát, és egyáltalán nem segítette volna elő a korszakos kinyilatkoztatások sikerességét. Az első korszakos kinyilatkoztató működésével találkozó ősemberek – akik éppen a babonaságukat igyekeznek felváltani a számukra még nem látható valóságra vonatkozó hittel – ugyan miként értelmezték volna azt, hogy amiért az Isten küldöttei velük és az ő őseikkel együtt dolgoztak évezredek óta, hirtelen semmivé lesz, mert elsöpri egy orvul megjelenő árhullám (67:5.4)? Mennyi hitele maradna egy korszakos kinyilatkoztatónak és az ő látható törzskarának ezután? Nem kérdeznék-e egymást az árhullám esetleges túlélői: „Érdemes-e azokra hallgatnunk, akik az enyészet számára építkeznek?”

De tegyük fel, hogy az első korszakos kinyilatkoztató és az ő látható törzskara valahogy talpon marad, és új főváros építésébe kezd, most már távol a tengertől. Szinte mindent újra kezdenek és ezáltal sok időt veszítenek. Majd elérkezik a második korszakos kinyilatkoztató érkezésének ideje, kiépíti a saját központját, amit éppen abban az időben kezd elnyelni a tenger, amikor az ádámfiak már indulnának, hogy betöltsék a fajnemesítő küldetésüket, hogy az emberi faj egyedeivel keveredjenek (73:7.2). Nem gondolnák-e a korabeli emberek – s maguk az ádámfiak is azt – hogy a saját küldötteit nem támogatja az Isten?

A két világközpont azért is települt a tenger közelségébe, hogy a későbbi természetes fejlődés során ne csak a szárazföld irányából, hanem hajóval is könnyen elérhetők legyenek a látogatók számára. Sajnos, a lázadás és a vétek következtében csak a víz érte el e központi településeket, a hajók nem.

„Az átlagos világokon az ibolyaszín emberfajta kertközpontja a világműveltség második központjává válik, és a Bolygóherceg székhelyvárosával együtt szabja meg a polgárosodott társadalom fejlődési ütemét. A Bolygóherceg városközponti tanhelyei, valamint Ádám és Éva kertbeli tanodái évszázadokon keresztül egymás mellett működnek. Rendszerint nem esnek messze egymástól, és békés együttműködésben dolgoznak.” (51:6.2)

 

7) A vörös bőrű emberek átmentése Ázsiából Amerikába

Ma tengervíz választja el Ázsia északkeleti partjait az amerikai földrész északnyugati csücskétől, Alaszka partjaitól. Ez a Bering-szoros. Azonban volt idő, amikor nem csak tengeri, hanem szárazföldi átjárás is létezett a két földrész között. A kinyilatkoztatók szerint, a Bering-földnyelv negyven millió év óta folyamatosan összekötötte a két földrészt, egészen Kr.e. 83.000-ig, amikor is azt követően, hogy a vörös bőrű emberek megmaradt törzsei – kicsivel több mint hétezer férfi, nő és gyermek – átkelt rajta, hamarosan elsüllyedt és azóta sem emelkedett ki. (61:1.11-12; 61:3.4; 62:1.2; 64:6.5; 64:7.5)

A vörös bőrű emberek megmaradt csoportját azért kellett átmenteni, majd elszigetelni, hogy esélyt kapjanak a megmaradásra és a fejlődésre. A színes emberfajták megjelenésétől az Amerikába való átmenekülésig több mint négyszázezer év telt el. A véres belső viszályok és a sárga bőrű emberekkel folytatott hosszú háború a menekülés idejéig nem tették lehetővé, hogy a vörös bőrű emberek jelentős mértékben sokasodjanak. A későbbi fejlesztési terv azonban velük is számolt. „Az urantiai emberfajták fejlesztésére vonatkozó eredeti Melkizedek-tervben azzal számoltak, hogy Ádám tisztavérű leszármazottai közül egymillió fogja nemesíteni a két Amerika vörös népeit.” (79:5.9)

Ha a Bering-földnyelv nem süllyed el, akkor a sárga bőrű harcosok előbb vagy utóbb követték volna a vörös embereket Amerika földjére, ami a régen kezdett háború folytatását eredményezi. A sárga bőrű harcosok nem engedték volna, hogy a vörös emberek ott, ahová mentek, megerősödjenek, és onnan visszatámadjanak. Azonban a Bering-földnyelv elsüllyedésével a háború e két nép között véget ért. „A vörös és a sárga fajták között korszakokon át tartó versengés az urantiai történelem egyik hőskölteménye. A két nemes fajta több mint kétszázezer éven keresztül elkeseredetten és lankadatlanul háborúzott egymással.” (79:5.5)

A bolygónk történelme során nem a vörös lett volna az egyetlen emberfajta, melyet más fajták kipusztítanak. Ténylegesen ez lett a sorsa a narancssárga és a zöld emberfajtának. 

A fentiekre tekintettel tartom úgy, hogy a vörös emberek isteni közbeavatkozás hatására kaptak esélyt annak idején egy új, jobb életre. 

 

8) A mennyei értelmek figyelemmel kísérik az emberi fejlődést, s ha szükséges, akkor közbeavatkoznak. Nem akkor, amikor mi szeretnénk, hanem olyankor, amikor ők látják helyesnek. Ők több dolgot máshogy látnak, mint mi, ezért másképp súlyoznak a beavatkozások tekintetében is. Ők kevés rendkívüli beavatkozást szeretnének, s ha mégis, akkor úgy, hogy az a legtöbb ember javát szolgálja és természetesnek tűnjön. Például, másként tekintenek a halálra is, mint az emberek többsége. Akit mi halottnak látunk és vele kapcsolatban azon szomorkodunk, hogy miért pont egy jó embernek kellett itt hagynia bennünket, azt a személyt ők a létezés magasabb síkján érkezőként fogadják.

Az emberi környezetre gyakorolt mennyei eredetű ráhatás a legkisebb, szinte észrevehetetlen beavatkozásoktól egészen egy bolygó lakóinak az átköltöztetéséig terjedhet (51:2.3). Azonban az emberi környezet szükségessé váló isteni befolyásolását az esetek túlnyomó részében természetes történésnek állítják be, illetve annak elvégzésére a mennyei értelmekkel együttműködő evolúciós testvériség magasan fejlett képviselőit kérik meg.

Anyagi dolgokra való ráható képessége még a bolygónk legalsóbb szellemi szintjén álló, fél-anyagi lényeknek is van, azonban ezt ők soha nem alkalmazzák önkényesen, csak felsőbb engedéllyel. Rendszerint „(…) nem is engedik meg az embereknek, hogy emezek az érzékeik által felfogható módon tanúi legyenek a néha szükségessé váló fizikai tevékenységüknek vagy az anyagi világgal való egyéb kapcsolatfelvételüknek.” (77:8.13)

Ezek a különleges fél-anyagi lények „(…) rendelkeznek bizonyos meghatározott hatalommal az idő és tér dolgai felett, mely alól nem kivételek a teremtésrész állatai sem.” (77:8.11)

 

[9) Az emberek is képesek a környezetük befolyásolására és ősidők óta teszik is ezt. 

De ma, amikor önző emberek egy kicsiny csoportja olyan technológiákkal rendelkezik, amely képessé teszi őket arra, hogy az időjárást nagy területek fölött megváltoztassák vagy akár robbantás nélkül földrengéseket hozzanak létre, a bolygó polgárainak nehéz különbséget tenniük a természeti erők működése és az önző emberi akarat megnyilvánulása között.

Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy az Isten elleni lázadást követően kiépült bolygói háttérhatalom a nemzetek teljes szétzilálásáig akarja folytatni a mesterségesen előállított kórokozóval kezdett befolyásolást, a magas szintű ellenőrzést biztosító központi hatalom kiépítése érdekében. Mivel a nemzeti keretek betelepítés által történő lebontása nem volt elég gyors és széleskörű, ezért az Isten- és emberellenes erők vírus bevetése által igyekeznek tönkretenni a nemzeteket. Egy hagyományos háborúban az ellenség és az ő tettei nevesíthetők. A gazdasági válságok eredete is visszakövethető egy pontig. De más a helyzet a járványokkal. A bajt okozó erő a szem számára láthatatlan és hivatalosan még a forráshelyét sem sikerült fellelni. 

Egy ilyen „rendezvénnyel” azért nyomoríthatnak bennünket még a XXI. század első felében is, mert a Kr.e. 198.000 táján kezdett Isten elleni lázadás nyomán kiépült bolygói háttérhatalom létezése és működése a polgárok többsége számára még most sem nyilvánvalóvá.

Aki ma tisztábban akar látni, annak fel kell vállalnia a gondolkodást. 

Erkölcsi ítéletet csak azon tettek alapján mondhatok másról, mely tetteket az értelmemmel értek és megítélhetek. Az embert a tettei, különösen a bajban mutatott tettei minősítik. Ha nem így gondolkodnék, akkor értelmi vakságon alapuló előítélet vezetne. S még ma is folyamatosan törekednem kell arra, hogy ne előítéletek határozzanak meg.

A mai nehéz viszonyokért az Istent okolni nem helyénvaló, mivel az ötödik korszakos kinyilatkoztatás többször is egyértelművé teszi, hogy a bolygónk jelenlegi társadalmi, gazdasági és szellemi helyzetének oka azokban a folyamatokban keresendő, melyek az Isten elleni lázadás nyomán kezdődtek el a bolygónkon.

Úgy látszik, hogy amíg a polgárok sokaságát csak kihasználó, önző, világhatalomra törő csoport ártó működése nem lepleződik le, addig nem reménykedhetünk a bolygónkon zajló folyamatok jobbra fordulásában. 

Amíg nem lepleződik le az egész bolygót uralni akaró banki-ipari összeesküvés, addig a polgárok többsége nem a lényeget fogja látni, nem a lényeggel fog foglalkozni. A lényeg pedig az, hogy egy kis létszámú, igen jelentős banki-ipari tulajdonnal bíró csoport nem hisz az Egyetemes Atyában és az evolúciós értelmek testvériségében. Hisz viszont Luciferben, a lázadóban, aki már egy ideje fogságban van és az ítéletére vár. Valószínű, hogy a bolygónk Isten és ember ellenes lázadói ezzel nincsenek is tisztában, mivel arra a másik lázadóra hallgatnak, aki mint küldetésében megbukott korszakos kinyilatkoztató, jelenleg is a bolygónkon tartózkodik és engedte magát megtéveszteni Lucifer kifordított szabadság eszméje által, mely eddig sem szabadságot, sem egyenlőséget, sem pedig gazdasági jólétet nem tudott biztosítani a bolygónk népe számára. Viszont a luciferi szabadság eszme istentelen követői mindig is tevékenyek voltak a kizsákmányolásban, az emberek megosztásában, egy egész bolygót irányító központi hatalom kiépítésében. Mivel nem hisznek Istenben, ezért a mások jogait is figyelembe vevő erkölcsi értékek számukra nem jelentenek semmit. Persze, hivatkoznak ilyesmire, de csak addig használják azokat eszközként, amíg a hatalmi céljukat el nem érik. S milyen földi erők állnak ma a törekvéseik útjában? Ha nem vesszük számításba Istent és az egyetemes testvériséget, akkor csak azok a nemzetek, amelyek a saját belső rendjükben még őrzik a demokrácia szabályait és az egyetemes Istentől való értékrendet, közösségi etikát. 

Persze, eljön majd az idő, amikor a nemzetek önként lemondanak a fennhatóságaikról a béke és a közös fejlődés érdekében. Addig azonban ez nem fog megtörténni, amíg az Isten ellenes erők akarnak vezető szerepet játszani a bolygónk irányításában. Ugyanis a „nyitott határok – lezárt bolygó” elvét vallók kultúrákat és vallásokat ugrasztanak egymásnak, hogy aztán az így szétzilált egyéneken uralkodhassanak. A nemzeti kultúráját és a vallását elhagyó ember nem az igazságot találja meg, hanem a magányos lét bizonytalanságát.

Az igazság felszabadító ismerete csak a korszakos kinyilatkoztatások tanításaiban van meg az emberek számára. Ez az igazság nem személyválogató. Az igazság eme rendjében csak saját jogon szerezhető jellemértékek vannak, melyek örökké megmaradnak.

Akik tagadják az Egyetemes Atya létét, azok más evolúciós eredetű emberi értelmek létezését is igyekeznek eltitkolni, nehogy kiderüljön, hogy a különböző bolygók népei közötti leghasznosabb kapcsolatok a szerető Isten létezésén és a gyermekei testvériségén alapulnak. 

Az Atya úgy avatkozik be az emberek életébe, 

  • hogy biztosítja a létezésüket, fenntartja a természeti törvények azon rendjét, melyek között az emberek élnek,

  • aztán személyes kapcsolatot keres a szabad akaratú emberekkel,

  • korszakos kinyilatkoztatásokat ad, hogy az emberi lét örök értelmet nyerhessen

  • és ha szükséges, a korábban részletezett módokon környezeti befolyásolással is rásegít annak érdekében, hogy az emberiség megmaradjon és fejlődjön.

Az Isten kegyelmében és az angyalok segítségében maguk a kinyilatkoztatók is nagyon bíznak (52:7.14).

A bolygónk megújulása csak úgy képzelhető el, ha visszatérünk az Isten által kínált igazság ismeretén alapuló útra. Amíg ezt nem tesszük meg egyre többen, addig gazdasági válságokat, háborúkat és járványokat fognak ránk hozni azok, akik tagadják az Egyetemes Atyát és legszívesebben az emberek többségét is nem létezővé tennék.

Akiknek elegük van a mesterséges volta miatt alamuszi módon működő vírusból és az emberiség gazdasági kizsákmányolásából, azoknak nem a bennünket védeni akarók ellen kellene fordulniuk, hanem a háttérből felszínre merészkedő Isten és emberellenes csoportosulás leleplezésén kellene munkálkodniuk.

Az ötödik korszakos kinyilatkoztatás nem csak a jövőről szól és nem csak az elhallgatott múltra vonatkozik, hanem a fejlődés következő, szükséges szakaszába való átmenetet is igyekszik elősegíteni (196:1.2, 196:1.5)]

 

A számmal jelölt idézetek és tartalmak forrása az Urantia könyv.

 

Szerző
Év

Hozzászólások