A Földközi-tenger történetéből kilenc pontban
Mottó: „Nagyon jól tudjuk, hogy az ebben a kinyilatkoztatási sorozatban közölt történelmi tények és vallási igazságok szerepelni fognak a jövő beszámolóiban[.]” (101:4.2)
Történelme, vagyis fejlődéstörténete nem csak az emberi társadalomnak van, hanem a bolygónk felszínének is, melyet tengerek és szárazföldek borítanak. S amint az emberiség történelme magába foglalja a különböző népek történelmét, úgy a Földközi-tenger története is része a tengerek és szárazföldek nagy közös történelmének.
A kinyilatkoztatók számára kudarc lenne és előbb-utóbb a hitelüket vesztenék, ha a mindenség szellemi alapjaival, a világegyetem felépítésével vagy a bolygónk és az emberiség történelmével kapcsolatban valótlanságokat közölnének.
A szándékos megtévesztés nem az Isten családját jellemzi, úgy hogy ezt az esetükben kizárnám.
A tévedés pedig azért nem valószínű az égi segítők részéről, mert a kinyilatkoztatók olyan történéseket közölnek a távoli múltra vonatkozóan, melyeknek a szemtanúi voltak (58:4.1), és amiket a saját nyilvántartásaik megőriztek. A bolygónkon is tényként fogadjuk el a szemtanúk egybehangzó állításait, főleg, ha azokat más bizonyítékok összefüggő rendszere is alátámasztja.
Azt is gondolom, hogy a kinyilatkoztatók nem engedhetik meg maguknak, hogy a Jézus életére és tanításaira vonatkozó írásokat olyan, más tartalmú írásokkal együtt közöljék, melyekben valótlanságok szerepelnek.
Tudtommal, az Urantia írások 1955-óta hozzáférhető történelmi, földrajzi, csillagászati és vallási közlései közül eddig még egyet sem cáfoltak meg. Sőt, bizonyos szakmai megnyilvánulások számomra azt mutatják, hogy a kinyilatkoztatás közlései már eddig is sok új szempontot kínálva, ösztönző hatással voltak a különböző tudományágak egyes kutatóira az elmúlt 65 évben.
A fentiek alapján igaznak kell elfogadnom a kinyilatkoztatók azon állításait is, melyeket a bolygónk földrészeinek és vizeinek történelmére vonatkozóan közöltek.
A Földközi-tenger történetével kapcsolatban elsősorban a földrajzi változásokat igyekszem bemutatni, nyomon követni.
1) A minden földi élet ősmintáját, ami azoknak az életformáknak a megjelenését biztosította, melyek azóta egymásból kifejlődtek, a korai, egybefüggő őskontinens szakadozott partvidéke védett, meleg beltengereinek sekély vizeiben helyezték el.
A földi élet meghonosítói tudták, hogy a kezdetben egységes ősi földrész részekre fog szakadozni és a részek el fognak távolodni egymástól. Ugyanazt a fajta életmintát a partvidék három, egymástól távol elhelyezkedő részén ültették be.
Az életminták tengeri beültetésére körülbelül ötszázötven millió évvel ezelőtt került sor.
2) Ötszáz millió évvel ezelőtt a kezdetleges tengeri növényi élet már jól megtelepedett a bolygónkon, az Urantián.
Ekkortájt kezdődött meg az ősi földrész nagy darabokra való tagolódása, a földrészek lávaágyon mozgó alapjainak egymástól való eltávolodása. A mai Grönland, a két egybekapcsolódott Amerikával együtt megkezdte a lassú és hosszan tartó nyugatra sodródását, Afrika pedig egy kissé déli irányba mozdult, létrehozva így „(…) önmaga és az anyatest között egy kelet-nyugati árkot, a földközi-tengeri medencét.” (58:4.3) Az egymástól eltávolodó földrészek közötti árkokat sós tengervíz töltötte ki.
Az afrikai fölrész leszakadása és dél felé való megindulása erős tűzhányó tevékenységet eredményezett a hajdani Földközi-tenger térségében. A földrészek szakadozottá vált alapjai között a Föld mélyének nagy nyomású olvadt anyaga utat talált a felszínre. Tűzhányó kitörések és földrengések a felszínen és a tenger alatt egyaránt voltak.
3) Százhetven millió évvel ezelőtt több nagy változás is történt a bolygónk életében. A szárazföldek kiemelkedőben, a tengeri alapzatok pedig süllyedőben voltak. Vagyis a szárazföldek magasabbak, a tengerek pedig mélyebbek lettek. Az egész bolygót érintően jelentősen változott az éghajlat is. „Két új éghajlati tényező jelent meg – az eljegesedés és a szárazság.” (59:6.6)
A fentiekkel párhuzamosan elkezdődött a világtengerek vizeinek fokozatos lehűlése is. Az időjárás változás és a bolygó nyílt vizeinek hőmérséklet csökkenése olyan mértékű volt, hogy sok addigi tengeri faj véglegesen kipusztult.
„Azoknak a korszakoknak a tengeri állatai három kellemesebb helyen kerestek átmeneti menedéket: a jelenlegi Mexikói-öböl térségében, az indiai Gangesz-öbölben és a földközi-tengeri medence Szicíliai-öblében. A megpróbáltatások közepette megjelent új tengeri fajok később e három térségből elindulva vették birtokba újra a tengereket.” (59:6.9)
Tíz millió éven keresztül tartott „(…) az élőlénytani megpróbáltatásoknak azon időszaka, mely az élet minden formáját elpusztította, kivéve azokat, amelyek túlélési értékkel rendelkeztek, és amelyek ezért a bolygói törzsfejlődés soron következő korszakaiban a gyorsabban fejlődő és változatosabbá váló életnek az őseiként léphettek fel.” (59:6.10)
4) Negyven millió évvel ezelőtt a mai Európa területének nagy része víz alatt állt. „Az Északi-sarki-óceán az uráli földteknőn keresztül dél felé összefolyt a Földközi-tengerrel, mely azután észak felé terjeszkedett, s az Alpok, a Kárpátok, az Appenninek és a Pireneusok magasföldjei szigetekként emelkedtek ki a tengervízből.” (61:1.12)
Míg a Földközi-tengernek ma csak a Gibraltári szoroson keresztül van természetes kapcsolata a világtengerekkel és így az északi vizekkel, addig az ilyen kapcsolat negyven millió évvel ezelőtt az Ural vidék észak-déli irányú elöntött területein keresztül is megvolt. (Lásd a mellékelt térképen!)
A fentiekből az következik, hogy a Földközi-tenger ma ismert alakja egyáltalán nem hasonlított az évmilliókkal ezelőtti kiterjedéséhez.
5) Tizenöt millió évvel ezelőtt a földmozgások következtében a Gibraltári-szoros összezárult és a két kontinens között egy földhíd jött létre, mely átjárót biztosított az állatok számára Afrika és Európa között. De ezáltal a Földközi-tenger még nem vált beltengerré. Franciaországon keresztül közvetlen kapcsolatban állt az Atlanti-óceánnal. Tíz millió évvel ezelőtt a Földközi-tenger még Észak-Afrika egy részét is elborította (61:4.2).
Később, bár csökkent ugyan az Európát borító vízfelület nagysága, de megmaradt a közvetlen összeköttetés a Földközi-tenger és az Indiai-óceán között. Bizony, volt olyan időszak, amikor a Földközi-tenger az indiai félsziget hegyvidékéig ért (62:1.2). S ez, még egymillió évvel ezelőtt is így volt (64:1.1).
6) Mivel Indiának a hegyektől délnyugatra fekvő tengerpartja víz alatt állt, ezért a korabeli mezopotámiai félsziget tengerek és a magas hegyek övezte térségéből csak egy közlekedési út vezetett kifelé – az észak felé irányuló (62:1.3).
Egymillió évvel ezelőtt az ősi Földközi-tenger északi partja a mai Káspi-tenger térségének közelében volt (63:6.7). Az ekkor megjelent és nem sokkal később vándorlásba kezdett emberi csoportok csak e két tenger közötti keskeny sávban tudtak eljutni az északnyugat-indiai területekről és Mezopotámia vidékéről Európa irányába.
7) Ötszázötvenezer évvel ezelőtt a mai Földközi-tenger és a Fekete-tenger még egy vízfelületet alkotott.
A színes emberfajták csak azt követően indulhattak el Afrikába, hogy „(…) a Földközi-tenger nyugat felé visszahúzódott.” (64:6.11) De nem csak a Földközi-tenger nagy kiterjedése akadályozta a nyugat-indiai hegyvidék előteréből és a Perzsa-öböl szárazföldi térségeiből Afrika irányába tartó vándorlásokat, hanem a jégkorszak déli irányba törő jégfolyamai is (64:7.1).
A „(…) narancsszín, a zöld és az indigó fajták egymás után vándoroltak át Afrikába azon az újonnan kiemelkedett földhídon át, mely a nyugat felé visszatérő Földközi-tengert az Indiai-óceántól elválasztotta.” (64:7.13) Ez a földhíd mai nevén Palesztina tengerpartja volt (64:7.14).
8) Krisztus előtt 39782-től, a Földközi-tenger keleti partjaitól nyugati irányban hosszan benyúló félsziget adott otthont Ádám és Éva családjának (74:0.1; 73:3.1). Ezen az egészséges éghajlatú félszigeten került kialakításra a Kert, az első Éden (73:3.3-73:3.6).
Száztizenhét évvel később, a vétek miatt Ádám, Éva, a gyermekeik és a velük tartó kíséret elhagyták a félszigetet és Mezopotámia folyóközi területére vándoroltak (74:8.14; 76:0.1).
Krisztus előtt 35000 körül az első Édennek otthont adó félsziget a tengerbe süllyedt (73:7.1; 78:7.7). Ez a félsziget a mai Szíria partvidékéhez csatlakozott.
9) Körülbelül Krisztus előtt 31800-ig több közvetlen szárazföldi kapcsolat is volt Afrika és Európa között. Nem csak a ma is használható Palesztin tengerpart, hanem ilyen kapcsolat volt a gibraltári földnyelv és a Szicíliát Afrikával összekötő földhíd is (80:2.4).
A jelzett ideig a Földközi-tenger két részre osztható sós vizű belső tó volt. E két nagy tó nyugalmát „(…) a gibraltári földnyelv és a szicíliai földhíd védte. Az emberiség legkorábbi tengeri kereskedelmi vállalkozásainak némelyikét e belső tavaknál hozták létre, ahol az északról jött kék emberek és a délről való szaharaiak találkoztak a keletről érkező nodfiakkal és ádámfiakkal.” (80:1.1)
Azonban 31800 táján a környező tűzhányók erősödő tevékenysége mellett, egy erős földrengés kíséretében az Európát Afrikával összekötő gibraltári földhíd egy éjszaka alatt alámerült, és az Atlanti-óceán vize elárasztotta a gibraltári földhíd mögött levő tórészt, ami aztán „(…) gyorsan feltöltődött az Atlanti-óceán vízszintjéig. Ekkor a szicíliai földhíd alámerült, létrehozva az immár egységes Földközi-tengert és össze is kötötte azt az Atlanti-óceánnal. E szörnyű természeti csapás rengeteg emberi települést árasztott el és a világ történelme során bekövetkezett áradások közül emberéletben ez okozta a legnagyobb veszteséget.” (80:2.4)
A mellékelt térkép a földrészek és tengerek negyvenhárommillió évvel ezelőtti állapotát igyekszik bemutatni. A térképen fehér vonalak jelzik a szárazföldek és tengerek mai helyét.
Kép forrása: http://scotese.com/newpage9.htm
A számmal jelölt idézetek és tartalmak forrása az Urantia könyv.
Hozzászólások