Jelenlegi hely

97. Az istenkép fejlődése a héber népek körében

A 97. írás címe, alcímei és legjobban tetsző részei

AZ ISTENKÉP FEJLŐDÉSE A HÉBER NÉPEK KÖRÉBEN

1. Sámuel – az első héber látnok

2. Illés és Elizeus

3. Jahve és Baál

4. Ámósz és Hósea

5. Az első Ésaiás

6. Jeremiás, a rettenthetetlen

7. A második Ésaiás
A) 97:7.3 Ha neheztelnétek amiatt, hogy e papok a téves nézeteiket oly nagy mértékben erőltették rá a nyugati világra, akkor emlékezzetek arra, hogy mindezt nem szándékosan tették; ők nem állították, hogy sugalmazás révén készítik az írásaikat; nem állították, hogy szent könyv írásán dolgoznak. Ők pusztán egy olyan szöveggyűjtemény elkészítésén munkálkodtak, melynek rendeltetése a fogságban élő társaik lankadó bátorságának megerősítése volt. Egyértelműen az volt a céljuk, hogy erősítsék a honfitársaik nemzeti szellemét és javítsák a közhangulatot. Csak a későbbi idők emberei vállalták azt a feladatot, hogy ezekből és egyéb írásokból tévedhetetlennek hitt tanításokat tartalmazó útmutatót állítsanak össze.

B) 97:7.11 Az isteni igazságosság felismerése indította el az embert az ősi varázslástól és az élőlénytani félelemtől való szabadulás útján. Az ember végre eljutott a törvény és a rend világegyetemébe és egy olyan egyetemes Istenhez, aki megbízható, végleges sajátosságokkal rendelkezik.

C) 97:7.14 Ha a papok nem szentelték volna magukat az olyannyira helytelenül értelmezett hazafiság építésének, akkor a két Ésaiás tanításai előkészítették volna a terepet a megígért Messiás felismeréséhez és elfogadásához.

8. Szent és világi történelem
A) 97:8.1 A történelem értelmezésében az emberi elmében uralkodó zavar nagyrészt abból a hagyományból ered, hogy a héberek tapasztalatait leíró feljegyzéseket szent történelemnek, a világ többi részének eseményeit pedig világi történelemnek tekintik. És e probléma abból adódik, hogy a zsidóknak nincs világi történelmük. Miután a babiloni száműzetés papjai elkészítették az Istennek a héberekkel való állítólagos csodás cselekedeteiről szóló új feljegyzést, vagyis Izráel szent történelmét, ahogyan az az Ószövetségben megjelenik, gondosan és teljesen elpusztítottak minden, a héberek dolgaival kapcsolatos, még létezett feljegyzést – az olyan könyveket mint az „Izráel királyainak cselekedetei” és „Júda királyainak cselekedetei”, valamint több, többé-kevésbé pontos feljegyzést a héber történelemről.

B) 97:8.5 Az a tény, hogy a „Fenségesek uralkodnak az emberek birodalmain” még nem teszi a világi történelmet úgynevezett szent történelemmé.

C) 97:8.6 Az Újszövetség szerzői és a későbbi keresztény írók fokozták a héber történelem torz jellegét azzal, hogy jóhiszeműen megpróbálkoztak a zsidó látnokok érzékfölötti szintű tetteinek és szavainak magyarázatával. A héber történelmet így szerencsétlenül kihasználták mind a zsidó, mind a keresztény írók. A világi héber történelmet gyökereiben hitelvesítették. A szent történelem koholmányává alakították azt és kibogozhatatlanul összekötötték az úgynevezett keresztény nemzetek erkölcsi felfogásaival és vallási tanításaival.

9. Héber történelem
A) 97:9.9 Nagyon gyakran előfordult, hogy a papok, miután képzelt beszámolót készítettek Istennek az Izráellel kapcsolatosan véghezvitt csodás tetteiről, nem törölték ki teljesen azokat a nyilvánvaló és tényszerű állításokat, melyek már benne voltak a feljegyzésekben.

B) 97:9.12 Ám Jahvénak szükségszerűen némiképp osztoznia kellett a dicsőségben a kánaáni istenekkel, mert Dávid seregének zöme nem héber volt. És ezért lelhető fel a feljegyzésetekben ez az árulkodó kijelentés (melyet a júdai szerkesztők nem vettek észre): „Szétszórta az Úr ellenségeimet előttem. Ezért nevezte azt a helyet Baál-Perázimnak.” És azért tettek így, mert Dávid katonáinak nyolcvan százaléka Baál-követő volt.

C) 97:9.27 Babilonban a zsidók arra a következtetésre jutottak, hogy kis csoportként nem tudnak létezni Palesztinában a maguk sajátos társadalmi és gazdasági szokásai közepette, és arra is, hogy ha az eszmerendszereik fennmaradását biztosítani akarják, akkor nem-zsidókat kell megtéríteniük. Innen ered a végzetre vonatkozó új felfogásuk – az az eszme, hogy a zsidóknak Jahve választott szolgálóivá kell válniuk. Az Ószövetség zsidó vallása valójában Babilonban, a fogság idején fejlődött ki.

D) 97:9.29 A judaizmus talajából nőtt ki a kereszténység, a zsidóság azonban nem volt rendkívüli nép.

10. A héber vallás
97:10.6 A zsidók úgy szerették az igazságosságot, a bölcsességet, az igazságot és a pártatlanságot, mint kevés nép, de minden nép közül ők járultak hozzá a legkevésbé ezen isteni jegyek értelmi felfogásához és szellemi megértéséhez.