Jelenlegi hely

100. Az ember által megtapasztalható vallás

 

MAGVAS GONDOLATOK

  • A növekedésről nem annyira a puszta eredmények, mint inkább a fejlődési folyamat mutat igaz képet. (100:1.3)
  • A gyermekekre csak a felnőtt társaik hűsége van tartósan nagy hatással; a szabálynak, sőt a példának sincs tartós hatása. (100:1.4)
  • Vallást nem lehet adományozni, elfogadni, kölcsönözni, elsajátítani vagy elveszíteni. Ez a végleges értékek kiteljesedő felkutatásával arányosan gyarapodó személyes élmény. (100:1.7)
  • A szellemi fejlődés elsősorban az igaz szellemi erőkkel való élő szellemi kapcsolat fenntartásától függ, másodsorban pedig a szellemi gyümölcsök folyamatos termésétől: a társak számára segédkezni abból, amihez az egyén a szellemi jótevőitől hozzájutott. (100:2.1)
  • A szellemi növekedés először az igényekre való ráébredés, azután a jelentéstartalmak megkülönböztetése, majd pedig az értékek felfedezése. (100:2.2)
  • A tényleges szellemi szintet az Istenség elérésének, az Igazítóval való összehangolódásnak a mértéke határozza meg. (100:2.5)
  • Amikor az emberi megpróbáltatás, önzőség, kegyetlenség, gyűlölet, rosszindulat és féltékenység hullámai egyenesen a halandó lélekre zúdulnak, nyugodtan bízhattok abban, hogy van egy belső bástya, a szellemnek egy fellegvára, mely teljességgel bevehetetlen; legalábbis igaz ez minden olyan emberi lény esetében, aki elkötelezte a lelkét az örökkévaló Isten benne lakozó szelleme mellett. Az ilyen szellemi előrelépés után, akár fokozatos növekedés, akár valamilyen válsághelyzet hozta el is azt, a személyiség új irányultságot vesz és az értékek új mércéje is kialakul. Az ilyen, szellemben újjászületett egyének az életben olyan új hajtóerőre tesznek szert, hogy képesek higgadtan kitartani, miközben a leghőbb vágyaik semmivé foszlanak és a legvágyottabb reményeik összetörnek; biztosan tudják, hogy e végromlások pusztán az egyén mulandó alkotásait leromboló, új irányt mutató felfordulások, előkészítendő a világegyetemi fejlődés új és magasztosabb szintjén lévő nemesebb és tartósabb valóságokra építkezést. (100:2.7-2.8)
  • [N]em létezhet növekedés lelki összeütközés és szellemi nyugtalanság nélkül. (…) Küzdelem nélkül senki sem gyakorol hűséget a nagy, a jó, az igaz és a nemes dolgok mellett. Mindig erőfeszítés kíséri a szellemi kép tisztulását és a mindenségrendi látómező kitárulását. (100:4.2)
  • Az egészség, az elmebéli teljesítőképesség és a boldogság a testi rendszerek, az elmerendszerek és a szellemrendszerek egyesítéséből ered. (…) A legmagasabb fokú boldogság eloldozhatatlanul hozzá van kötve a szellemi fejlődéshez. A szellemi növekedés minden felfogóképességet meghaladó tartós örömöt, békét eredményez. (100:4.3)
  • Pusztán akarati késztetésből nem tudjátok igazán megszeretni a társaitokat. Szeretet csakis a társaitok késztetéseinek és érzéseinek mély megértéséből fakadhat. Nem is annyira fontos minden embert szeretni ma, mint amilyen fontos az, hogy minden egyes nap egy további emberi lényt tanuljatok meg szeretni. (100:4.6)
  • A vallási élet egyik legmeglepőbb megkülönböztető jele a lendületes és magasztos béke, a minden emberi felfogóképességet meghaladó béke, a mindenféle kétség és zavar hiányát mutató mindenségrendi egyensúly. A szellemi egyensúlyi állapot e szintjei mentesek a csalódástól. Az ilyen vallási hívek olyanok, mint Pál apostol, aki azt mondta: „Meggyőződésem, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más nem szakíthat el minket az Istennek szeretetétől.” (100:6.6)

* * *

A VALLÁSI TAPASZTALÁS TÉNYE
„A lendületes vallási élet élménye a középszerű egyént eszményi erővel bíró személyiséggé alakítja.” (100:0.1)

VALLÁSOS GYARAPODÁS – IGAZ VALLÁS

  • A szellemi növekedés fő kerékkötője az előítélet és a tudatlanság. (100:1.2)
  • A növekedést nem az eredmények, hanem a fejlődési folyamat tükrözi. (100:1.3)
  • A gyarapodó személyiséget szeretet hajtja, segédkezés mozgatja és eszményképek vezérlik. (100:2.2)
  • A fejlődés mindig jelentőséggel bír, de a növekedés nem pusztán fejlődés. (100:3.6)
  • A legmagasabb fokú boldogság eloldozhatatlanul hozzá van kötve a szellemi fejlődéshez. (100:4.3)
  • A vallás semmit sem vesz el az emberi léttől, viszont új jelentéstartalmakat ad az élet egészének. (100:6.5)

AZ ISTENI ESZMÉNYKÉPEK IMÁDÁSA
„A szellemi növekedés először az igényekre való ráébredés, azután a jelentéstartalmak megkülönböztetése, majd pedig az értékek felfedezése. Az igaz szellemi fejlődés bizonyítékát a szeretet által hajtott, az önzetlen segédkezés által mozgatott és az isteniség tökéletességi eszményképeinek őszinte imádása által uralt emberi személyiség megmutatkozása jelenti. És ez a teljes élmény alkotja a vallás valóságát, szemben a puszta istentani hiedelmekkel.” (100:2.2)

A SZELLEMI BEÁLLÍTOTTSÁG, VALAMINT AZ IGAZSÁG, A SZÉPSÉG ÉS A JÓSÁG VISZONYA
„A szellemi beállítottság egyből annak jelzőjévé válik, hogy az egyén milyen közel jutott Istenhez és annak mércéjévé, hogy az egyén mennyire hasznos a lénytársai számára. A szellemi beállítottság javítja azt a képességet, hogy az egyén meglássa a dolgokban a szépséget, felismerje a jelentéstartalmakban az igazságot és felfedezze az értékekben a jóságot. A szellemi fejlődést ezért az arra való képesség határozza meg és az egyenesen arányos a szeretet önző jegyeitől való megtisztulással.” (100:2.4)

A SZERETETBEN VALÓ GYARAPODÁS NEM TUDATOSAN MEGY VÉGBE
„Az ember nem tud növekedést kiváltani, képes viszont kedvező feltételeket teremteni. A növekedés mindig öntudatlan, legyen az testi, értelmi vagy szellemi. A szeretet is így nő; szeretetet nem lehet alkotni, gyártani vagy vásárolni; annak növekednie kell. Az evolúció egyfajta mindenségrendi növekedési eljárás. A társadalmi növekedést nem lehet jogszabályokkal véghezvinni, és az erkölcsi növekedést sem a fejlett igazgatás teszi. Az ember gyárthat gépet, ám annak valódi értékét az emberi műveltségből és a személyes értékelésből kell levezetnie. Az ember egyedüli hozzájárulása a növekedéshez nem más, mint a személyisége minden erejének – az élő hitének – a mozgósítása.” (100:3.7)

HIT ÉS HIEDELEM
Az érzékek tájékoztatnak a dolgok létezéséről, az elme felfedezi a jelentéstartalmak valóságát, a szellemi tapasztalás azonban igaz értékeket tár fel. (100:4.4)
„De az érzelem egymagában hamis megtérés; az egyénnek hittel és érzelemmel egyaránt kell rendelkeznie. Annak megfelelő mértékben, hogy az ilyen lelki mozgósítás mennyire részleges, és amennyiben az ilyen emberi hűség késztetése nem teljes, olyan mértékben lesz a megtérési élmény valamilyen kevert értelmi, érzelmi és szellemi valóság.” (1064.4) 100:5.5

* * *

AZ EMBERI ELME ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE; AZ EMBEREK INDÍTÉKAINAK MEGISMERÉSE NAGY SEGÍTSÉG A MEGÉRTÉSÜKHÖZ
„Lelki szemetek előtt idézzétek fel az egyik fejletlen ősötök képét még a barlanglakó időkből – egy tömzsi, idomtalan, piszkos, vicsorgó, otromba férfit láttok, terpeszben megvetett lábakkal, felemelt kezében bunkósbottal, gyűlöletet és ellenségességet lihegve, amint vad tekintettel mered előre. E kép aligha az ember isteni méltóságát ábrázolja. De tágítsuk csak a képet. E felindult emberrel szemben egy kardfogú tigris, mely ugrani készül. A férfi mögött egy nő és két gyerek. Azonnal megértitek, hogy e kép sok olyasminek a kezdetét jelképezi, ami tiszta és nemes az emberi fajban, pedig a férfi mindkét képen azonos. Csakhogy a második vázlaton szélesebb a látképetek. Ezzel láthatóvá válik számotokra e fejlődő halandó késztetése. A hozzáállása dicséretessé válik, mert megértitek őt. Bárcsak el tudnátok képzelni a társaitok indítékait, mennyivel jobban megértenétek őket! Ha megismernétek a társaitokat, végül megszeretnétek őket.” (100:4.5)

TANULJATOK MEG MINDEN EGYES NAP EGY ÚJABB EMBERT MEGSZERETNI
„Pusztán akarati késztetésből nem tudjátok igazán megszeretni a társaitokat. Szeretet csakis a társaitok késztetéseinek és érzéseinek mély megértéséből fakadhat. Nem is annyira fontos minden embert szeretni ma, mint amilyen fontos az, hogy minden egyes nap egy további emberi lényt tanuljatok meg szeretni. Ha minden nap vagy minden héten egy vagy több társatokat értitek meg, és ha ez jelenti a képességeitek korlátját, akkor bizonyosan közösségiesítitek és igazán szellemivé lényegítitek a személyiségeteket. A szeretet másokra átterjedő, és amikor az emberi odaadás értelmes és bölcs, akkor a szeretet ragályosabb, mint a gyűlölet. De csak az igazi és önzetlen szeretet valóban ragályos. Ha minden egyes halandó a tetterős szeretet gócpontjává válhatna, akkor e jóindulatú szeretetvírus hamarosan olyan mértékben járná át az emberiség érzelmi érzés-áradatát, hogy az egész polgárosodott társadalmat szeretet övezné, és azzal megvalósulna az emberek közötti testvériség.” (100:4.6)

AZ IGAZÍTÓK ÉS A FELSŐTUDATOS ELME
„Ha valaki hajlik az egyébként egyesített értelmi életben valamilyen elméleti tudat alatti elmét, mint gyakorlatias munkafeltevést elismerni, akkor a következetesség érdekében fel kell tételeznie a felemelkedő értelmi tevékenységnek egy hasonló és ennek megfelelő területét, mint tudatfeletti szintet, a bent lakozó szellementitással, a Gondolatigazítóval való közvetlen kapcsolat sávját. Mindezen lelki okoskodások azt a nagy veszélyt hordozzák magukban, hogy az ember a káprázatokat és az úgynevezett rejtélyes élményeket a rendkívüli álmokkal együtt az emberi elmének szóló isteni közléseknek tekinti. A múltban isteni lények megnyilatkoztak bizonyos, Istent ismerő személyeknek, de nem az ő ködös révületeik vagy torz látomásaik miatt, hanem mindezen jelenségek ellenére.” (100:5.6)

AZ ISTENIMÁDAT A LEGJOBB MÓDJA AZ IGAZÍTÓVAL VALÓ KAPCSOLATTEREMTÉSNEK; A TUDATALATTIBÓL FELTÖRŐ EMLÉKEKET TÚL GYAKRAN VESZIK TÉVESEN KINYILATKOZTATÁSNAK
„A megtérés-kereséssel szemben a Gondolatigazítóval való lehetséges kapcsolatfelvétel morontia sávjaihoz való közeledésnek jobb módja az élő hiten és az őszinte istenimádáson, az őszinte és önzetlen imán keresztüli közelítés. Az emberi elme nem tudatos szintjeiről feltörő emlékekből túl sokat tulajdonítanak tévesen isteni kinyilatkoztatásnak és szellemi vezetésnek.” (100:5.7)

AZ ISTENIMÁDÁS ÉS A MISZTICIZMUS VISZONYA
„A szellemi elmélkedés egészségesebb magatartása a gondolkodó istenimádatban és a köszönetnyilvánító imában lelhető fel. Az egyén és a Gondolatigazítója közötti közvetlen közösség létrejöttét, mint amely Jézus esetében a húsvér testben eltöltött életének utolsó éveiben is végbement, nem szabad összetéveszteni ezekkel az úgynevezett rejtélyes élményekkel. A rejtélyközösség létrejöttéhez hozzájáruló tényezők jelzik az ilyen lelkiállapotok hordozta veszélyt. A rejtélyállapotnak kedveznek az olyan dolgok mint a testi fáradtság, a böjtölés, a lelki egyensúly megbomlása, az elmélyült műélvezet, az eleven nemi ingerek, a félelem, a szorongás, a düh és a vad tánc. Az ilyen előkészítés eredményeként megjelenő anyag nagy része a tudatalatti elméből származik.” (100:5.10)

AZ IGAZ VALLÁS TÁRSADALMI SZOLGÁLATHOZ VEZET; AZ IGAZI VALLÁS ÉLŐ SZERETET
„De az igaz vallás élő szeretet, szolgálatot teljesítő élet. A vallási hívőnek a tisztán időleges és jelentéktelen dolgok sokaságától való elfordulása sohasem vezet társadalmi elszigetelődéshez, és annak nem is szabad kiölnie a humorérzéket. Az igaz vallás semmit sem vesz el az emberi léttől, hanem új jelentéstartalmakat ad az élet egészének; a lelkesedés, a hév és a bátorság új fajtáit hozza létre. Előhozhatja még a keresztes vitéz szellemét is, mely roppantul veszélyes, ha nem felügyeli azt szellemi rálátás és az emberi hűségelemek szokványos társadalmi kötelezettségei iránti tisztes odaadás.” (100:6.5)

* * *

JÉZUS EMBERI TERMÉSZETE

  1. Jézus őszinte és hiteles volt, mentes a színleléstől. Megélte az igazságot. (100:7.2)
  2. Jézus élete a segédkezés volt. Mentes volt minden túlzó, különc és hóbortos hajlamtól. Sohasem volt szeszélyes, szertelen vagy önuralmát vesztő. (100:7.3)
  3. Jézus összeszedett személyiség volt. (100:7.4)
  4. Jézus jót cselekedni törekedett. (100:7.8)
  5. Jézus jókedvű személy volt. Rendíthetetlenül bízott Istenben és megindítóan figyelmes volt az emberekkel. (100:7.9)
  6. Jézus nemes lelkű volt, de sohasem pazarló. Azt tanította: „Áldottabb dolog adni, mint kapni.” (100:7.10)
  7. Nyíltan és őszintén szólt, de mindig barátságosan és pártatlanul. (100:7.11)
  8. Telve volt lelkesedéssel az evangélium iránt, és ez a fegyelmezett lelkesültség ragályos volt. (100:7.12)
  9. Nem a fájdalmak embere volt. Boldog lélek volt. (100:7.13)
  10. Jézus bátorsága hitből született. A bátorságához mindig belátás társult és értelem szabályozta azt; jelmondata az volt, hogy „ne féljetek”. (100:7.15)
  11. A bátorságával csak a türelme ért fel. A bűnnel szembeni ingerültsége sohasem keltett benne dühöt a bűnös iránt. (100:7.14)
  12. Jézus egyesített személyiség volt. (100:7.18)

* * *

I. A 100. írás címe, alcímei és legjobban tetsző részei

AZ EMBER ÁLTAL MEGTAPASZTALHATÓ VALLÁS

1. Vallásos gyarapodás
100:1.6 A szellemi növekedés természetes lehetőségének kibontakozását segítő biztos eljárás az, hogy az egyén fenntartások nélküli elfogadó magatartást mutat a legfelsőbb értékek iránt.

2. Szellemi növekedés
100:2.1 A szellemi fejlődés elsősorban az igaz szellemi erőkkel való élő szellemi kapcsolat fenntartásától függ, másodsorban pedig a szellemi gyümölcsök folyamatos termésétől: a társak számára segédkezni abból, amihez az egyén a szellemi jótevőitől hozzájutott.

3. A legfelsőbb értékkel kapcsolatos fogalmak

4. A növekedéssel járó problémák
100:4.4. Jézus azért szerette úgy az embereket, mert ilyen nagy értéket tulajdonított nekik. Azáltal fedezhetitek fel a társaitok értékeit, hogy megismeritek az ő késztetéseiket. Ha valamely társatok visszatetszést, a neheztelés érzését kelti bennetek, akkor rokonszenvvel törekednetek kell az ő nézőpontjának, azon indokainak a megértésére, mely az ilyen ellenszenves viselkedéshez vezetett. Ha egyszer megértitek a szomszédotokat, akkor türelmessé váltok, és e béketűrés barátsággá növi ki magát és szeretetté érik.

100:4.5 Lelki szemetek előtt idézzétek fel az egyik fejletlen ősötök képét még a barlanglakó időkből – egy tömzsi, idomtalan, piszkos, vicsorgó, otromba férfit láttok, terpeszben megvetett lábakkal, felemelt kezében bunkósbottal, gyűlöletet és ellenségességet lihegve, amint vad tekintettel mered előre. E kép aligha az ember isteni méltóságát ábrázolja. De tágítsuk csak a képet. E felindult emberrel szemben egy kardfogú tigris, mely ugrani készül. A férfi mögött egy nő és két gyerek. Azonnal megértitek, hogy e kép sok olyasminek a kezdetét jelképezi, ami tiszta és nemes az emberi fajban, pedig a férfi mindkét képen azonos. Csakhogy a második vázlaton szélesebb a látképetek. Ezzel láthatóvá válik számotokra e fejlődő halandó késztetése. A hozzáállása dicséretessé válik, mert megértitek őt. Bárcsak el tudnátok képzelni a társaitok indítékait, mennyivel jobban megértenétek őket! Ha megismernétek a társaitokat, végül megszeretnétek őket.

5. Megtérés és a megmagyarázhatatlan imádata
100:5.1 Túl kevesen tanulták meg, hogy miként állítsanak életbölcseletet a vallási tekintély helyébe.

6. A vallásos élet jegyei

7. A vallásos élet tetőpontja