Élet az élet után…
Ki ne hallott volna az „örök élet” fogalmáról és ki az, akit nem fűt kíváncsiság, hogy annak titkát megfejtse? Ez az írás nem egy új vagy távoli bölcsesség bemutatását célozza, inkább azt a jézusi kinyilatkoztatást állítja középpontba, mely így szól:
(1934.6) 178:3.4 „Tudnotok kell, hogy az Atyám világegyetemében és az enyémben sok lakóhely van, és hogy a fény gyermekeire olyan városok megnyilatkozása vár, melyeknek építője az Isten és olyan világoké, melyek megszokott életmódja az igazságosság és az igazság feletti öröm. Én elhoztam nektek a mennyországot ide a földre, de kijelentem, hogy ti mindannyian, akik hit révén beléptek oda és ott is maradtok az igazság élő szolgálata révén, bizonyosan felemelkedtek a magas világokra és ott ültök majd velem az Atyám szellem-országában.”
Az embert évezredek óta nem véletlenül foglalkoztatja a továbbélés gondolata, hiszen a bölcs isteni terv nem csupán egy villanásnyi földi életre hívja, hanem ennél sokkal tovább, egy örökkévalóra. Mennyország, Isten országa, Paradicsom, Éden, üdvösség…, emberi fogalmak sora alakult ki az évezredek során és utal mind arra a bizonytalansággal teli, ám annál jobban áhított „lakóhelyre”, amelyről Jézus oly magabiztosan szólt.
(1603.4) 142:7.3 „Jézus nagyon világosan elmagyarázta, hogy a mennyország fejlődési tapasztalás, mely itt, a földön kezdődik és amely egymás utáni életállomásokon át fejlődik a Paradicsomig.”
Az Urantia kinyilatkoztatást ismerők jól tudják, hogy az örök élet nem csak egy megfoghatatlan ködös ábránd, hanem egy olyan valóság, melynek bizonyosságát maga a Teremtő Fiú, Jézus Krisztus szavatolja mindazok számára, akik a szívükben vágynak rá és teljesítik annak kívánalmait.
Értem, de végül is mit kell tennem, hogy biztosan továbbélő, örök életű lehessek? – kérdezheti valaki. Nos, e kérdés megválaszolásához, a teljesség igénye nélkül, olyan eseteket idézünk fel, amelyek a Mester földi szolgálata során hoztak üdvösséget bizonyos személyeknek.
- A félős legény. E krétai ifjúhoz így szólt Jézus:
„Tekints önmagadra – tested erős és izmaid erőtől duzzadnak – fizikai állapotod jobb, mint az átlagé. De sajnos hasztalan van így, hiszen itt élsz a hegyek között és vélt vagy valós szerencsétlenségeid felett búslakodsz… Állítsd munkába elmédet a feladatok megoldásához;… A legértékesebb szövetségesed azonban az igaz fejlődés magában hordozója, a benned élő szellem, mely az elmédet önmaga szabályozására és a testet cselekvésre sarkallja és ösztönzi, feltéve, hogy kiszabadítod a félelem rácsai mögül és így lehetővé teszed szellemi természetednek, hogy az élő hit erőteljes jelenléte révén megkezdje a tétlenséggel járó rossz dolgoktól való megszabadulást. E hit azon nyomban legyőzi az emberektől való félelmedet az új és mindent átható, embertársaid iránt érzett szeretet kényszerítő jelenléte révén, mely szeretet hamarosan csordultig tölti a lelkedet, mert a szívedben tudatosult, hogy az Isten gyermeke vagy… Kelj fel, ifjú ember! Búcsúzz el a félelem miatti meghunyászkodástól és a gyávaságból való meneküléstől. Siess vissza a kötelességedhez és úgy éld az életet a húsvér testben, mint az Isten fia, mint olyan halandó, aki az ember nemes szolgálatának szentelte magát a földön és akinek rendeltetése az Isten fenséges és örök szolgálata az örökkévalóságban.” (UK. 130:6) - Ezra, az eltévelyedett zsidó. „Ezrát elbűvölte Jézus szemlélete és megkérte őt, hogy segítsen neki visszatalálni Izráel hitéhez. Reménytelenségének így adott hangot: „Ábrahám igaz fia akarok lenni, de nem vagyok képes megtalálni Istent.” Jézus így válaszolt: „Ha igazán meg akarod találni Istent, már maga a vágy bizonyítja, hogy meg is találtad.” (UK. 130:8)
- Az elítélt bűnöző. „Az elítélt bűnözőnek az utolsó órán azt mondta: „Testvérem, nehéz időket éltél meg. Eltévelyedtél; belegabalyodtál a vétségek szövevényébe. A veled való beszélgetésből én jól tudom, hogy nem készültél arra a dologra, ami most a pillanatnyi létedbe fog kerülni. De elkövetted a rossztettet, és a társaid bűnösnek találtak; eldöntötték, hogy meg kell halnod. Te vagy én nem vitathatjuk el az állam jogát arra, hogy úgy védje meg magát, ahogy akarja. Úgy látszik, hogy nincs emberi módja a rossztéteményért járó büntetés elől való megmenekülésnek. A társaidnak azért kell megítélniük téged, amit elkövettél, de van egy Bíró, akihez megbocsátásért folyamodhatsz, és aki a te valódi szándékaid és jobb késztetéseid alapján ítél majd meg téged. Nem kell félned az Isten ítéletétől, ha a megbánásod valódi és a hited őszinte. Az a tény, hogy a tévedésed magával hozza az ember által kiszabott halálbüntetést, nem rontja a lelked esélyét arra, hogy igazságot szolgáltassanak neki és irgalomban részesüljön a mennyei ítélőszékek előtt.” (UK. 133:4)
- Zákeus. „Ahogy Jézus elhaladt a vámház mellett, Zákeus, a vezető publikánus, vagyis adószedő, éppen ott volt, és ő nagyon szerette volna látni Jézust… Jézus elhaladtában megállt, és felnézve Zákeusra, így szólt: „Siess, Zákeus, gyere le, mert ma éjszakára a házadban kell megszállnom.” Amikor Zákeus meghallotta ezeket a meglepő szavakat, majdnem lepottyant a fáról, ahogy nagy sietve leereszkedett, és Jézushoz odamenve nagy örömét fejezte ki amiatt, hogy a Mester hajlandó az ő házánál megállni… felállt egy emelvényre és azt mondta: „Jerikói emberek, hallgassatok meg! Talán publikánus vagyok és bűnös, de a nagy Tanító az én házamba jött megszállni; és mielőtt belép, elmondom nektek, hogy minden vagyonom egyik felét a szegényeknek adományozom, és holnaptól kezdve, ha valamit is helytelenül szedtem be valakitől, azt négyszeresen fogom visszaadni. Teljes szívvel fogom keresni az üdvözülést és arra törekszem, hogy megtanuljak igazul cselekedni az Isten előtt.” Ahogy Zákeus elhallgatott, Jézus szólalt meg: „Ma üdvözülés jött e házhoz…” (UK. 171:6)
- A tolvaj a kereszten. „Az egyik zsivány e szavakkal szidalmazta Jézust, „Ha te az Isten Fia vagy, akkor miért nem mented meg magadat és minket?” De amikor ez szemrehányást tett Jézusnak, a másik lator, aki már többször is hallotta a Mestert tanítani, így szólt: „Hát te még az Istentől se félsz? Nem látod, hogy mi igazul szenvedünk a tetteinkért, ez az ember viszont igaztalanul szenved? Jobban tennénk, ha a bűneinkért megbocsátást, a lelkünknek meg üdvözülést kérnénk.” Amikor Jézus meghallotta, hogy a lator ezt mondja, feléje fordította az arcát és helyeslően elmosolyodott. Látván Jézus feléje fordított arcát, a zsivány összeszedte a bátorságát, felszította a hitének pislákoló lángját, és azt mondta, „Uram, emlékezz rám, amikor bemész az országodba.” Jézus erre azt mondta, „Bizony, bizony azt mondom neked ma, hogy egykor velem leszel majd a Paradicsomban.” (UK. 187:4)
Kedves Olvasó, amint a fenti példákból is láthatod, az örök élet kérdése többé már nem kell, hogy titok és rejtély legyen a számunkra, hiszen Mennyei Atyánk mindannyiunknak szánt helyet az Ő hatalmas családjában. A kérdés inkább így szól: vajon mi, emberek tudjuk-e, akarjuk-e Őt igazán megismerni és szeretni, az akaratát megcselekedni?
Jézus egyértelműen nyilvánvalóvá tette, hogy az örök élet az Istenhez való folyamatos közeledésről szól. Mai világunkban nagyon sokan szeretnének egy Isten nélküli örök életet, amely a jelen Istentelen földi életük folytatása lehetne, azonban mindenkinek meg kell értenie, hogy ilyen nincs. A földi élet folytatása vagy a Teremtővel közösen, vagy sehogy sem képzelhető el!
Földi élete során Jézus azt is világossá tette, hogy Pokoltól senkinek sem kell „tartania”. Az Istennel való továbbélést nem választók egyszerűen nem részesülnek a „lakóhelyeken” való feltámasztásban, de az elrettentésül kitalált örök szenvedés senkire sem vár.
E gondolatsor méltó összefoglalói Jézus alábbi szavai:
„…Hadd kérdezzem meg, hogy ki az olyan apa közületek, aki méltó és jószívű lévén aggodalomban vagy kétségben tartaná a fiát a családbeli helyzetét vagy az atyai szív odaadásából való részesedés bizonyosságát illetően? Vajon ti, földi apák, örömöt leltek-e a gyermekeitek abból fakadó szenvedésében, hogy bizonytalanok legyenek afelől, hogy részesülnek-e az emberi szívetek állandó szeretetében? A mennyei Atyátok sem hagyja a szellem hites gyermekeit kétségek közötti bizonytalanságban az országbeli helyzetüket illetően. Ha elfogadjátok Istent, mint Atyátokat, akkor valóban és igazán az Isten fiai vagytok. Ha fiak vagytok, akkor minden olyasmit illetően biztos a helyzetetek, ami örökkévaló és isteni fiúi besorolású dolog. Ha hisztek a szavaimban, akkor ezáltal hisztek Őbenne, aki engem küldött, és ha így hisztek az Atyában, akkor biztosítottátok a mennyei létpolgárként való elismertségeteket. Ha megcselekszitek a mennyei Atya akaratát, akkor soha nem fogtok elbukni a fejlődés örök életének elérésében az isteni országban.” (UK. 142:5)
Hozzászólások