A szellemi fejlődés
A fejlődés fogalma alatt általában olyan folyamatot értünk, amely minőségi változásokkal és szerveződéssel járnak. Egyéb szinonim szavakat tudunk hozzá társítani, úgy mint, növekedés, haladás, gyarapodás, változás vagy éppen az innováció.
A folyamatot egyaránt befolyásolják biológiai és társas- társadalmi hatóerők is.
Az emberi fejlődés csak társas- társadalmi környezetben képzelhető el, az öröklődés nyújtotta alapok a többi ember segítségével formálódnak egyedi emberi vonásokká és ennek értelmében a fejlődés és szocializáció egymástól elválaszthatatlan fogalmak.
Az egyed fejlődés a fogantatásunktól a halálunkig tartó folyamat. Felnőtt korban is új kihívásokhoz kell alkalmazkodni: meg kell tudni felelni a változó társadalmi szerepeinknek, a pár- és pályaválasztástól a szülővé váláson keresztül a nyugdíjazásig, és nagyobb összefüggéseiben kell látni az élet kérdéseit. Viszont ez még nem azt jelenti, hogy az élettapasztalatot a kor adja, hanem sokkal inkább az, ahogyan éljük az életet. Ily módon, az értelmi növekedést sem szabad összekeverni a szellemi fejlődéssel, sőt, a kialakított oktatási rendszeren évről évre való áthaladás sem szükségképpen jelent értelmi fejlődést, még kevésbé szellemi növekedést. A szókincs bővülése nem utal a jellem fejlődésére. A növekedésről nem a puszta eredmények fognak mutatni igaz képet, hanem inkább maga, a fejlődési folyamat. (100:1.3)
Minden egészséges halandóban vannak bizonyos, a gyarapodás és az ön- kiteljesítés irányába ható belső hajtóerők, melyek működnek is, ha valami külön nem akadályozza azokat. Ilyen akadály lehet a kényszer, mely egyrészt torzítja a személyiséget, másrészt nem fogja ösztönözni a növekedést. A szellemi növekedés a fejlődő lélekből fakad és ez a növekedés természetes lehetőségének kibontakozását segítő biztos eljárás az, hogy az egyén fenntartások nélküli elfogadó magatartást mutat a legfelsőbb értékek iránt. (100:1.6)
Ezt a növekedést az eszményképek kiteljesedése, az értékek fokozott megbecsülése, és ezen értékekhez való hűség erősödése fogja mutatni. (100:1.3)
Látható tehát, hogy a szellemi növekedés is egy folyamat, melyet részletesebben tekintve az igényekre való ráébredés, azután a jelentés tartalmak megkülönböztetése, majd pedig az értékek felfedezése jellemez. (100:2.2)
Az igényekre való ráébredés:
A halandó ember jogosult a fizikai gyönyörök élvezetére és az emberi odaadásból fakadó megelégedésre; a javára szolgál az emberi közösségekhez és az időleges intézményekhez való hűség; de nem ezek azok az örökkévaló alapok, melyekre a teret meghaladni, az időt leküzdeni és az örök végzetet elérni rendeltetett halhatatlan személyiség építendő. (100:2.6) Az igény lehet pillanatnyi vagy örökké tartó, viszont az emberi igények és idegenkedések nem döntenek jó és rossz között; az erkölcsi értékek nem a vágy beteljesüléséből vagy érzelmi csalódásokból nőnek ki. (100:3.2) A törekvésre méltó valóságok csakis isteniek, szellemiek és örökkévalók, ezért az ember ön-kiteljesítés célja szellemi legyen, ne anyagi. (100:2.6) A vallási hívő számára az Isten szó a legfelsőbb valóság megközelítését és az isteni érték felismerését jelképezi. (100:3.2)
A múlandó bizonyosságok törékenyek, a szellemi bizonyosságok azonban megdönthetetlenek. Amikor az emberi megpróbáltatás, önzőség, kegyetlenség, gyűlölet, rosszindulat és féltékenység dagálya egyenesen a halandó lélekre özönlik, nyugodtan bízhattok abban, hogy van egy belső bástya, a szellemnek egy fellegvára, mely teljességgel bevehetetlen; legalábbis igaz ez minden olyan emberi lény esetében, aki elkötelezte a lelkét az örökkévaló Isten benne lakozó szelleme mellett. (100:2.7)
A jelentéstartalmak megkülönböztetése:
A jelentéstartalom valami olyasmi, amit a tapasztalás ad hozzá az értékhez; ez az értékek tudatosulása. (100:3.4) Különbséget kell tudnunk tenni aközött, ami maga érték és ami értékkel bír. (100:3.3) Folyamatosan változó világunkban az értékek sem lehetnek nyugvók. A növekedés nélküli változás, amikor a jelentéstartalom nem bővül és az érték nem növekedik, valójában értéktelen. (100:3.5) Új jelentéstartalmak csakis összeütközésből emelkednek ki; és összeütközés csakis ott létezik, ahol az egyén nem hajlandó felvállalni a felsőbb jelentéstartalmakkal járó felsőbb értékeket. (100:4.1) Hűséget senki sem gyakorol küzdelem nélkül a nagy, a jó, az igaz és a nemes dolgokért. Mindig erőfeszítés kíséri a szellemi kép tisztulását és a mindenségrendi látómező tágulását. (100:4.2) Az egészség, az elmebéli teljesítőképesség és a boldogság a testi rendszerek, elmerendszerek és szellemrendszerek egyesítéséből ered. A testi és az elmebéli egészségről sokat tud az ember, a boldogságról viszont valójában igen keveset ismert meg eddig. A legmagasabb fokú boldogság eloldozhatatlanul hozzá van kötve a szellemi fejlődéshez. A szellemi növekedés minden felfogóképességet meghaladó tartós örömöt, békét eredményez. (100:4.3)
Értékek felfedezése:
Az értékek nem fogalmi káprázatok; azok valóságosak, mindig egyszerre ténylegesek és magvábanvalók – nem az, ami volt, hanem ami most és amivé lennie kell majd. (100:3.5) Az emberi élet legfelsőbb értékét az értékek gyarapodása, a jelentéstartalmakban való fejlődés és e két tapasztalás kölcsönös, mindenségrendi kapcsolatának felismerése adja. És az ilyen élmény az Isten-tudat megfelelője. (100:3.6) A fizikai életben az érzékek tájékoztatnak a dolgok létezéséről; az elme felfedezi a jelentéstartalmak valóságát; a szellemi tapasztalás azonban az élet igaz értékeit tárja fel az egyén számára. Az emberi élet e magas szintjei az Isten legfelsőbb szintű szeretetében és az ember önzetlen szeretetében érhetők el. (100:4.4) A társadalmi növekedést nem lehet jogszabályokkal véghezvinni, és az erkölcsi növekedést sem a fejlett igazgatás teszi. Az ember gyárthat gépet, ám annak valódi értékét az emberi műveltségből és a személyes értékelésből kell levezetnie. Az ember egyedüli hozzájárulása a növekedéshez nem más, mint a személyisége minden erejének – az élő hitének – a mozgósítása. (100:3.7)
[Forrás: Az Urantia könyv, 100. írás: Az ember által megtapasztalható vallás, 1-4. szakasz]
Hozzászólások