Az emberi természet
Mottó (1): „Az emberi gondolkodásmód messze meghaladja az ember állati rokonaiét, de az ember erkölcsös és vallásos természete az, ami alapvetően megkülönbözteti őt az állatvilágtól.” (16:7.1)
Mottó (2): „Isten és ti közöttetek iszonyúan nagy az áthidalandó távolság (fizikai tér). Hasonlóképpen nagy a betöltendő szellemi különbség is; de vonatkoztassatok el mindazon dolgoktól, melyek fizikai és szellemi értelemben elválasztanak benneteket az Isten paradicsomi személyes jelenlététől és gondoljátok át azt a magasztos tényt, hogy Isten bennetek lakozik; ő a maga módján már be is töltötte ezt az űrt. Elküldte a maga részét, az ő szellemét azért, hogy bennetek éljen és veletek együtt küzdjön, amint az örök világegyetemi létpályátokat befutjátok.” (2:5.6)
I.
Az értelmes ember a növényi és az állati fejlődés lépcsőfokait bejárva jelent meg a bolygónkon kb. egy millió évvel ezelőtt.
Az állat nem képes egy bizonyos értelmi szint fölé emelkedni. Ezért az állat nem képes felismerni a világot alkotó és fenntartó Isten létét, és nem képes bölcsességre, vagyis gyakorlati értékkel bíró tapasztalatok összegzésére sem.
Mivel vannak ember alatti és léteznek ember fölötti értelmek, ezért létezik állati természet, emberi természet és isteni természet. Az állati-, az emberi- és az isteni természet szempontjából az elmeképesség a meghatározó.
Az ember fejlődési útja az állati természet felől az isteni természet felé tart. Az emberi természet olyan teremtményi természet, amely a más bolygókon kifejlődött evolúciós értelmekre is jellemző ismérvekkel bír.
Az emberi természet az emberi működésmódokat, az emberre jellemző megnyilvánulásokat foglalja magába. Bár az ember állati eredetű testben él, de az értelme az Isten valóságát is kutathatja, ezért az emberi működés az állati szinttől az isteni magasságokig terjedhet.
Az ember dönthet a türelem és az önfegyelem mellett. Az Istennek van türelme és önfegyelme, mivel rendelkezik lényeglátással. Az állat csak idomítható, de nem belátásra alapozva gyakorol türelmet és önfegyelmet – e fogalmakat és azok tartalmát az állat nem ismeri.
Az „emberi természet” a fajra jellemző működési lehetőségek tárháza. Azonban az egyéni világlátások különbözőségéből fakadóan az egyes emberi működési módok meghatározottságokat mutathatnak. Így valaki jellemezhető szelíd, indulatos vagy éppen vidám természetűként is.
Az emberi élet a szükségletek és a vágyak kielégítésére irányuló törekvésről szól. Mindaz, ami a szükségletei és a vágyai kielégítésére alkalmas, valamilyen módon érték az ember számára. Az emberi természethez tartozó hiúság és irigység is az értékekről szól. Arról, hogy az ember vágyik az értékekre. Arra, hogy őt, vagy legalább azt, amit ő birtokol, mások értékesnek tartsák. Az Isten tudja, hogy az emberi élet a szükségleteket és vágyakat betöltő értékek kereséséről és az értékek birtoklásából származó örömről szól, ezért emeli az embert az istengyermekség rangjára. Az Isten az embert akarja örök értékké, a belső kincsek „tárházává” tenni.
II.
A vadember és a polgárosodott ember elméje között nem minőségi, hanem tartalmi és fokozatbeli különbség van. A korai emberfajták szélsőségesen egyéniségközpontúak, rendkívül gyanakvók és hihetetlenül harciasak voltak (70:1.1). Mielőtt a korai emberek megismerték a korszakos isteni kinyilatkoztatások révén eléjük tárt szellemi fejlődési utat, az állatok különleges képességeit – ügyességét, szaglását, erejét – tartották isteni eredetűnek. Sőt, a korai törzsek gyakran valamely állattól eredeztették magukat. „A vadak sok szempontból irigyelték az állatokat; nem érezték magukat náluk magasabb rendűnek és gyakran a kedvenc vadállatuk után adtak nevet maguknak.” (88:1.4)
Azonban az ember fejlődési útja az, hogy a működésmódjában isteni megoldásokat keressen. Az ember az Isten gyermeke. Aki ezt hit által elfogadja, és az Isten kedves jelenlétét magában megtapasztalta, jó eséllyel el fog indulni a szellemi fejlődés útján. Az emberbe költöző isteni Gondolatigazítónak nem csak a halált túlélő lélek építése a feladata, hanem az is, hogy megjelenítse az egyén számára az Egyetemes Atyát (108:0.1).
Az embereknek szükségszerűen vannak olyan velük született adottságaik, amelyek révén képesek az Isten felé nyitni. „A kíváncsiság – a vizsgálódás szelleme, késztetés a felfedezésre, a feltárás hajtóereje – része az evolúciós térteremtmények veleszületett, isteni sajátságának.” (14:5.11)
Az isteni megoldásokat az Isten akarata hordozza az ember számára.
„A halandó teremtmény személyisége a bent lakozó szellemmel való önazonosulás révén azonmód válhat örökkévalóvá, hogy az Atya akaratának megfelelő cselekvést választja.” (118:1.2) Az Isten akarata közös cél érdekében egyesítő akarat, nem pedig önkényes, szolga sorsra rendelő akarat.
Az Isten akaratának választására való törekvés egyben a legjobb, ember által választható megoldásra vagy működésmódra való törekvést is jelenti. Amikor az ember érteni kezdi, hogy az Isten minden kívánatos érték forrása, akkor előbb-utóbb azt is fel fogja ismerni, hogy az Istennél senki sem képes a jót jobb módon akarni. Az embernek ezért érdemes keresnie a saját élethelyzeteiben az Isten akaratát.
Az ördögöt – az Isten lázadó gyermekét – kárhoztatni szokták azért, mert – mint mondják – olyan akar lenni mint az Isten. Ez azonban nem igaz. Az ördög nem akar olyan jó, pártatlan és megbocsátó lenni, mint az Isten. Az ördög helytelen önértékelésben szenved, ezért ő akar az Isten lenni mások számára is. Az ördög abban a téves tudatban kezdte el a lázadását, hogy amit ő akar jobb, mint amit az Isten akar. Ez az ördög nagy tévedése, amihez mostanra már csak dacból is ragaszkodik.
Számomra isten-bizonyíték, vagyis az Isten létezése mellett szóló érv az, hogy Isten nélkül az emberek világában nem jelenhetett volna meg a pártatlanság, a megbocsátás, és a viszonzást nem váró adás emberi szabadsága. Az ilyen működésmódok nem véletlenül, hanem a korszakos és a személyes isteni kinyilatkoztatások révén jelentek meg az emberek közötti viszonyokban.
III.
Ahogy az emberi természet az állati természet felől az isteni természet felé fejlődik, egyre több isteni vonást épít be az emberinek mondható természetébe, például a szelíd türelmet, a meglátott jó melletti hűséget, vagy éppen az atyai szeretet isteni ismérveit.
Az emberi lélek fejlődése nem más, mint az emberi és az isteni természet fokozatos összehangolásának folyamata. Az isteni működés mód természetessé válhat az ember számára.
Az emberihez hasonló alakban élt Jézus egyszerre volt az Ember Fia és az Isten Fia. Két természet együttes megjelenítője. Ennek megvalósítására hívta az embereket is. Azt mondta, hogy az Isten és az ember együttes természetére „fogja építeni a mennyországot” (157:5.1).
Az emberi természet jobb dolgai képesek kapcsolódni az isteni természethez. Az Egyetemes Atyát akkor engedem magamhoz legközelebb, ha imádom. Ilyenkor, és ezáltal fejeződik ki a legjobban, hogy az ember olyan akar lenni, mint az Isten.
A szellem gyümölcsei az isteni működés legmagasabb rendű, emberi természet által megtapasztalható megnyilvánulásai. A fejlődő emberi személyiség működése egyre inkább az isteni jellem működéséhez válik hasonlatossá.
A belső igazságfényem azzal van kapcsolatban, amit az értelmem révén jónak ismerek fel. Ha nem a saját igazságfényünk, vagyis a felismert jó alapján igyekszünk élni, akkor nem önmagunkhoz hűen élünk.
Mivel az ember az állati és a szellemi természet közötti területen él, ezért megélhet önmagában összeütközést e két terület igényei között folyó harc következtében. „Minden halandóban kettős természet él: az állati hajlamok öröksége és a szellemmel való felruházottság erős késztetése.” (34:6.9)
Javaslatok az ilyen szembeállások kezelésére:
- „Még ha végig is kell élnetek az anyagi életet, még ha nem is szabadulhattok meg a testtől és annak szükségeitől, a céljaitok és az eszményképeitek akkor is egyre nagyobb hatalmat adnak nektek ahhoz, hogy az állati természetet alávessétek a Szellem uralmának.” (34:6.9)
- „Könnyítsetek lelki terheiteken azzal, hogy gyorsan szert tesztek a beteljesülésetek távlati nézőpontjára, a létpályátok világegyetemi kiterjesztésére.” (156:5.8)
- „Ha igazán győzni akartok az alantasabb és alsóbbrendű természet kísértései felett, akkor el kell jutnotok arra a szellemi előnyt jelentő helyre, ahol valóban és igazán tényleges érdeklődést és szeretetet alakítottatok ki azon magasabb rendű és eszményalapúbb viselkedésformák iránt, melyekre az elmétek le akarja cserélni ezeket az alsóbbrendű és kevéssé eszményelvű viselkedési szokásokat, melyeket kísértésként ismertek fel. Így szellemi átalakuláson keresztül nyertek szabadulást, mintsem hogy egyre jobban megterhelne benneteket a halandói vágyak csalóka elfojtása.” (156:5.5)
- „Az anyagi szinteken az ember a természet szolgálója, míg a szellemi szinteken ő a győző a természet és minden ideigvaló, véges dolog felett.” (111:6.2)
A számmal jelölt idézetek forrása az Urantia könyv.
Hozzászólások